Family

“The perfect kid version of Évi and Tomi” avagy 2 éves lett a kistükrünk

Posted by

0

Pár évvel ezelőtt azt mondta az akkori főnökünk, hogy “Évi is the perfect female version of Tomi” (Évi tökéletes női verziója Tominak). A héten megint beszélgettünk és mikor meséltem neki Ubiról, csak mosolygott, hogy de ezen miért vagyok meglepődve, hisz “ő a ti tökéletes másolatotok” (he is your perfect mini-version). És tényleg 🙂 De milyen is ő valójában 2 évesen???

  • komoly rendszerben él és rendkívül fontos az életében a napi rutin követése, tudja mikor mi után mi következik, ha valami máshogy van (pl ő megy előbb bölcsibe és nem az Emmát viszik suliba) akkor megborul egy kicsit és jelzi
  • nagyon erős személyiség – mondjuk ezen nem vagyunk meglepődve
  • egy kis szeretetgombóc, de csak akkor mutatja ki, ha van hozzá kedve és azt nem szereti, ha őt ölelgetik, puszilgatják, csak ha neki van rá igénye (ebben pl rám ütött :D)
  • mindennek tud örülni, akár egy kis szösznek a padlón, amit felvehet és a kukába dobhat, vagy mikor befordulunk a kisutcába hazafelé, vagy amikor valami játékát megtalál, amivel már régen játszott
  • isteníti a testvéreit
  • két másodpercre nem tud leállni – és azt sem nagyon szereti, ha ilyenkor mi leállunk
  • hihetetlen memóriája van – ha este mondtunk valamit, hogy majd reggel lesz, akkor a reggelt azzal kezdi, fejből vágja a legtöbb német és magyar dal koreográfiáját és számunkra jelentéktelen eseményekre/dolgokra is emlékszik
  • még mindig tart a villamosszerelem, de már konkurenciaként megjelent a vonat és átvette az első helyet
  • semmi félelemérzete nincs – bár gondolom ez életkori sajátosság
  • egyelőre még nagyon segítőkész, szeret a konyhában segédkezni, porszívózni, a kukába kidobni szemetet
  • elég neki egyszer valamit elmondani, vagy valamit kérni, azonnal megcsinálja, hihetetlen néha, hogy milyen szófogadó – remélem ez így is marad 🙂

Amire büszke vagyok:

  • többnyire tudjuk tartani magunkat a szabályokhoz és következetesek tudunk maradni
  • folyamatosan tudunk neki élményt szerezni és továbbra is erre fókuszálunk
  • nem vettünk még neki felesleges dolgot/ajándékot (imádja a pizsinkből készített takarót is, még mindig játszik a matatótáblával, a kutyás kis hátizsákját mindenhova viszi magával, a bőröndtől meg teljesen odavolt)
  • jó ötlet volt szeptemberben bölcsibe adni, hihetetlen, hogy mennyire látszik rajta a szociális fejlődés és jó volt a megérzésünkre hallgatni, mert nagyon szereti a kiválasztott bölcsit és a nevelőket

És hogy is telik egy napja? Ezt is inkább megörökítem, mert az ilyenek hamar feledésbe merülnek:

  • 6:00 (vagy előtte negyed órával) – kiabál, hogy Aja, bemegyek, áll az ágyában, fogja a takaróját és mosolyog. És a szokásos kérdésre, hogy jól aludtál egy határozott igen a válasza. Majd kinéz és megkérdezi, hogy Apa?
  • ha még nincs kész a reggeli, akkor irány a konyha, felül a konyhapultra és diktálja a feladatokat: Apának választ teát, nekem választ kávét, magának pedig csinál Kakam-ot (kakaó) – mindez igy ebben a sorrendben, majd megyünk reggelizni, ott közben mondja a következő lépést, hogy húúúú Emi (mennek Emiért a vonathoz)
  • ha megette, megyünk fogat mosni, először megmosom neki, majd amíg én kikészítem a ruháját, addig mossa tovább magának és közben dumál
  • felöltözik és már szedi össze a takaróját, hogy indul a bölcsibe. Odapakolja az összes ruháját az ajtó elé, meg hozza a kishátizsákját, abba belerakja a takarót, a cumit felrakja a szekrényre, beül az ölembe és felveszi a téli hacukáját. Majd ad egy puszit és fél 7-kor elindulnak Apával az Emmáért a vonathoz, majd onnan a bölcsibe
  • amint elindul az autó, kiabál, hogy Aja Aja, így fel kell, hogy hívjanak és elvileg ott még beszélgetünk. Ő többségében hallgat, vagy néha beleszól ha villamost lát 🙂
  • a bölcsiben levetkőzik, elmegy kezet mosni, puszi és megy a csoportszobába
  • délután mikor megyek érte, akkor amíg beszélek a lányokkal, addig ő elmegy kezet mosni, majd kimegyünk az öltözőbe, leveszi a cipőjét, elrakja a helyére, hozza a kinti cipőt meg az overallt és leül a padra. Felöltözünk, és indulunk haza. Bár egyszerűbb lenne gyalog, de ő metrózni akar, így visszasétálunk a metróállomásig, ahol mindegyik autóra elmondja, hogy kinek van olyan, minden mélygarázsnál mondja, hogy Apa (Apa munkahelyén is mélygarázsban áll a kocsink) majd elmondja hogy Apa arra dolgozik és mikor odaérünk a munkahelyére, akkor boldogan kiabál, hogy Apa Apa.
  • majd visszafordul hozzám, elkéri a bérletemet, és megindul az ellenőrök felé, hogy bemutassa a bérletet (akkor is mutatja, ha nem kérik :D)
  • amikor leszállunk a metróról, akkor hátramegy a falhoz, hogy ne zavarja a tömeget és még megvárunk pár szerelvényt, akiknek mindnek integet, majd elindulunk haza
  • a ház előtt megint megáll velem szembe és kéri a kulcsot, mert nyilván neki kell kinyitni az ajtót
  • felmegyünk, leveszi a cipőjét, a helyére teszi, levetkőzik, kézmosás és kell neki a cumi. Szeretné már előbb, de tudja, hogy amíg koszos a keze, addig nincs cumi.
  • facsarunk narancslevet (csinálunk “apit”) – most már ő is tudja egyedül csinálni, majd megvacsorázunk
  • ezután változó a program ..a szabály az, hogy csak vacsora után nézhet a tv-ben gyerekdalokat, de ha nem jut eszébe, akkor inkább játszunk a játékaival
  • fél8-kor elindul fürdeni, cumit ismét a polcra teszi, felül a mosógépre, én levetkőztetem, de innentől ez apás program, fogat mos és játszik a játékaival mindent kommentál a halandzsa dumájával
  • majd Tomi kiveszi, megtörli, szalad a szobájába, előpakolja a popsikrémet, testápolót és D-vitamint, kikészíti az ágyra és apával felöltözik, közben én csak a hatalmas kacagásokat hallom
  • ha kész, szalad hozzám a nagyszobába, megnézhet még egy vonatos mesét, és irány az ágy. Szó nélkül indul, amikor mondom, hogy itt a vége, köszönj Apának és irány a szobád. Felveszi még a hálózsákját, csinálunk puszi-csatát, leteszem és szerintem mire elérek a nagyszobába már alszik 🙂
  • másnap pedig az egész kezdődik elölről 🙂

Nyilván az, hogy ő ilyen jó és boldog kisgyerek nemcsak nekünk köszönhető, hisz szerencsére ott vannak a nagyszülők, a nagynénik, nagybácsik, tesók és unokatesó ,akiket azonnal levesz mindig a lábukról; kellett az, hogy a kezdetektől van egy nagyon jó védőnénink és doktornénink, akik hasonló értékrenddel és felfogással rendelkeznek, mint mi és nagyon adunk a szavukra, és most már a “bölcsislányok”, akiket nagyon szeret és hétről hétre látszik a fejlődés, ami nagyrészt nekik köszönhető. Így tényleg nagyon szerencsések vagyunk!!!

A születésnapja is nagyon jól sikerült. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire örült mindennek: a futóbicajnak, a fazöldségeknek, a fagyikészítő játéknak, a duplónak, az orvosi táskának … a vonatos tortáról nem is beszélve .. ezekért a boldog pillanatokért megéri küzdeni és ilyenkor azonnal elfelejtődnek a nehéz pillanatok.


Karácsonyi kisbőrönd

Posted by

0

Tavasszal úgy döntöttünk, hogy szeretnénk legalább még egy karácsonyt Tomi nagymamájával tölteni, így az ideit Gerában töltjük. Sajnos a sors másképp rendelkezett, mert ő októberben elhagyott minket, de a terven végül nem változtattunk. A gyerekeknek fel volt ajánlva többféle lehetőség, de ők nem akartak jönni, így hárman vágtunk neki a hosszú útnak, ami odafele nem is volt olyan hosszú. De hogy ne legyen ilyen egyszerű az indulás, Ubi két nappal előtte belázasodott, így izgalmasan indult a túra.

Én nagyon szeretem a karácsonyi vásárokat, a hangulatok, így arra jutottunk, hogy megállunk Passauban. Kb félúton van, Ubinak is elég lesz egyhuzamban ennyi és ünnepelünk kicsit hármasban is. Úgy alakult, hogy Zsófi barátnőmék épp hazafele tartottak, így ők meg megálltak pihenni és belefért még egy közös forralt borozás is. Ubi az utat egész jól viselte, a e-book readerre töltöttünk fel neki német meg magyar gyerekdalokat, vittünk mesekönyveket, játékokat, így eltelt az idő. Viszont annyira elfáradt, hogy vállalhatatlan lett a viselkedése, így csak alvás után mentünk be a városba, ahol sétáltunk és megittuk az első német forralt bort.

Másnap indultunk tovább Gerába, amit szintén jól viselt. Ebéd után még aludt egyet, és megnéztük az ottani karácsonyi vásárt is, megkóstolva az gerai különlegességeket is, megnéztük a Mikulást, de amikor nem azt volt amit ő szeretett volna, azonnal ment a hiszti. Itt még elég jól bírtam türelemmel.

Hétfőn a nagyszüleivel maradt, mi pedig leléptünk kettesben Drezdába. Szerencsénk volt, mert kedvezett az idő is nem voltak sokan, isteni finomakat ettünk, ittunk, jót sétáltunk. Ránk fért a kettesben eltöltött pár óra. Ubi is jól elvolt, bár azért volt egy mélypontja. Valószínűleg besokallt attól, hogy csak németül beszélnek vele, így sztrájkolni kezdett, semmit nem volt hajlandó csinálni, de amint Omi felváltva beszélt magyarul és németül, onnantól semmi baj nem volt vele.

24-én délelőtt elindultunk sétálni, de ott is hisztirohamok jöttek rá, majd egy óvatlan pillanatban beleült egy kutyaszarba. Nálam ott szakadt el a cérna és ott mondtam, hogy elég volt .. szívem szerint most mennék haza, elegem van az egész karácsonyból, abból, hogy nem bírok/bírunk vele. Nyilván most már máshogy látom, mert valószínűleg túl sok volt neki az impulzus, fáradt is volt és mintha megint előjött volna nála a szeparációs szorongás. Csak én voltam jó neki, de ha ott voltam, akkor meg hisztizett, ettől pedig mindketten feszültek voltunk. Szerencsére aludt egyet és az ebédnél, meg utána mikor jött a Mikulás már semmi baj nem volt vele.

Jött a 25-e, mikor Tomi családjával mentünk ebédelni, utána meg vendégségbe. Nem kis félelem volt bennem, hogy ez a nap hogy fog elsülni látva az előzőeket, de a mi kisbőröndünk mindenkit meglepett. Az étteremben mindent megevett, mindenkivel barátságos volt, táncolt, jól érezte magát, majd a vendégségben szintén, nyoma sem volt hisztinek vagy fáradságnak. Boldogan rohangált és kiabált, hogy “Tschüss”. Estére merült le az elem, de akkor már amúgy is készültünk haza, mert korán indultunk Magyarországra. 2-kor indultunk, 11-kor érkeztünk meg és bátran állíthatom, hogy a két kezünket összetehetjük, mert ez a majdnem 2 éves minimális nyigással bírta az utazást. Reggel 6-ig aludt, utána egyszer megálltunk, de egy szavunk nem lehet. Lehet hogy, hogy utazásra született? 🙂

Délután jöttek a testvérei, akik 3 napot voltak velünk, mondjuk abból 1 napot Battán töltöttünk és ott ünnepeltünk. Szóval aktívra sikerült az idei karácsony.

Ez az idei karácsony pedig a tanulságok karácsonya volt, megtanultuk, hogy:

  • nem mindenki örül a meglepetésnek
  • nem biztos, hogy aminek szerintünk a családtagjaink örülnének, az nekik tényleg örömöt okoz
  • általában a legapróbb, legjelentéktelenebb ajándéknak van a legnagyobb sikere
  • hagyni kell sodorni magunkat az árral .. minden úgyis úgy történik, ahogy annak történnie kell
  • a nutellás beigli mindent visz
  • jövőre biztos nem utazunk, hanem itthon ünneplünk
  • Ubinak nagyon jót tett a német környezet, úgy szívta magába a szavakat, hogy öröm volt látni és már 2 nap alatt nagyon sok mindent megértett
  • alkohollal minden túlélhető 😀
  • az alkohol hihetetlen tempoban megdobja a kilókat 🙂
Fotó: @barbifoto.hu

Hova rohan az idő?? – 18. hónap

Posted by

0

Még mindig nem hiszem el, hogy a mi kicsi Uborkánk másfél éves, hogy 18 hónapja belecsöppentünk életünk egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) kalandjába, hogy ez a kis csodabogár mindennap meg tud lepni és hogy mennyi szeret van benne, amivel minket is napról napra formál és alakít. Lehet, hogy ez egy kicsit érzelmesebb post lesz, mint az eddigiek, mert én is újabb felismeréssel lettem gazdagabb, rájöttem, hogy miért volt olyan nehéz az eleje és hogy mitől féltem a legjobban.

Az alap talán az, hogy én nem vagyok egy túlságosan érzelmes ember, nem vagyok olyan, aki becézget, aki folyamatosan az érzelmeiről beszél és kinyilatkoztatja. Mindig úgy gondoltam, hogy szeretni nem szavakkal, hanem tettekkel kell. És ezt is óvatosan, megtartva a tisztes távolságot, mert amúgy védtelen vagyok és sebezhető. Aki ismer, ezt tudja rólam, hogy bizonyos szintig szinte mindenkivel közvetlen vagyok, de van egy “fal”, amin nagyon kevés embert engedek át. Na és akkor jött ez a kicsi ember, én meg rettegtem, hogy hogy fogom őt szeretni, hogy fogom neki megadni azt, amire szüksége van, úgy hogy a “falam” megmarad. Ez rettenetesen frusztrált és magamban nagyon sokat hadakoztam és harcoltam, amibe belegondolva, ez borzalmas dolog, de az érzelmeket nem lehet irányítani. Majd jött a mi kis Uborkánk és ezt a falat egy váratlan rugással lebontotta és úgy közel férkőzött hozzám, mint még soha senki. Én meg ettől bepánikoltam. Én ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen érzések léteznek és hogy van valaki, akivel együtt lélegzünk, akivel együtt sírunk, ha fáj valamije és együtt nevetünk minden hülyeségen, és úgy ölel, mint senki más. És persze ma megkaptam, hogy ősanya lettem, de szerintem nem, csak elengedtem valamit, amihez eddig foggal-körömmel ragaszkodtam és hagyom hogy most már az eszem helyett (néha) a szívem irányítson. Lehet, hogy ez a korral is jár, vagy csak észrevétlenül hagytam magam sodródni, de most így jó.

Na de ez Ubiról szól, meg az ő 18. hónapjáról, ami megint nagyon aktív volt. Valószínűleg ezért is rohan így az idő, mert folyamatosan megyünk, csinálunk valamit.

Beindult a bicajozás, szinte mindennap mentünk vagy mentek Tomival valahova. Most már ha szóbakerül, hogy megyünk bicajjal, akkor megy a fogashoz és mutogat, hogy kéri a sisakját. Úgy tűnik teljesen megszokta, hogy közben nézelődik, hogy csikizi Tomi hátát. Én azért nem vagyok teljesen nyugodt, mert gyűlölök Budapesten bicajozni, főleg ha autók között kell menni, de szerencsére van több bicajút és ott azért jó menni, meg könnyebb így közlekedni. Ők voltak az Orczy-kertben, közösen voltunk a Városligetben a Pántlikában és a Kertemben, Óbudán a Görzenálban, a Margitszigeten, a Grundon, mindenhol el lehetett engedni, így ő is és mi is ki tudtunk kapcsolódni.

Június végén itt volt Omi, voltunk vele meg a tesóival strandon, amit nagyon élvezett, ki sem akart jönni a vízből. Evett megint új dolgokat, amiket még soha, mint pl kukoricát, babgulyást, sárgabarackot, ribizlit és slambucot, nem meglepő, hogy minden ízlett neki.

Voltunk megint a Babakutatóban is, ott azt vizsgálták, hogy mennyire figyel és mennyire tudja megkülönböztetni a dolgokat és rámutatni. Én ezt semlegesnek értékelném, mert talán kicsit unta, de azért ügyesen mutogatott.

Voltunk Battán nyaralni, először csak egy hétvégét, amin mi Tomival elmentünk a Balaton-átvezetésre. Szerencsére semmi gond nem volt vele, bár estére már hazaértünk. Utána Bori volt nálunk egy hétig. Cukik, ahogy szeretik egymást, és ragaszkodtak egymáshoz. Majd a következő héten mi voltunk Battán. Tetszett neki a szabadság, hogy bármikor kimehetett, ott volt a kutya; nem zavarta az sem, hogy mezítláb mászkált, volt egy kis medencézés is és persze a nagyszülei lesték minden kívánságát. Jó volt látni, hogy odament a málnabokorhoz és ette a málnát róla, vagy felvette a leesett sárgabarackot és elnyammogta (úgy, hogy a magját kivette és eldobta 🙂 ).

Szombaton itt voltak Anyuék, és elvittük őket a Zwack múzeumba és gyárba, ahova gyereket nem igazán lehet vinni, így addig Vesznáékkal volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli, úgy sírt, hogy kapkodott levegő után és közben mondogatta, hogy Aja Aja .. hálistennek utána a gyerekekkel elvolt és megnyugodott, de nem értem, hogy miért akad így ki, hisz ismeri őket, szeretik őt és tudja, hogy visszajövünk. Remélem azért ez idővel változik.

Egyre több mindent mond. Az APA már régebben is megvolt, de nem mondta olyan szépen, mint most. Ha Tomival van, akkor AJA kell neki, ha velem akkor meg APA. Fura, hogy sem a Mamát, sem a Papát nem mondja, pedig azt a gyerekek első körben szokták. Túl sok új szó nem került be a repertoárjába, csak a halandzsa maradt.

Továbbra is kétszer alszik még napközben, este 8 körül megy ágyba és reggel 6-7-ig alszik, ami érdekesség, hogy egyre több kutya van az ágyában. Kezdett egy kis állattal, most már kell a takarója és 3-4 kutya, mikor mennyi jut eszébe. Van, amikor ha elaludt, kipakolom őket, mert nem fér el 🙂

Volt szülői a bölcsiben. Szeptember 23-án kezd, alma lesz a jele és a Süni csoportba fog járni. Négyen kezdenek újként kb egyidősek és két nagyon kedves és szimpi bölcsisnénijük lesz. Remélem ez a szimpátia megmarad, egyikőjük karakánnak is tűnt, amire Ubinak szüksége is van.

Félelemérzete továbbra sincs. Folyamatosan rohan, meg is volt az első pofára esése, jól lehorzsolta az orrát meg homlokát, de ez kell a babakorhoz. Simán felmászik mindenhova egyedül, legyen az mászóka, vagy a játszón a hintázó elefánt, vagy a csúszda.

De, hogy ne csak a pozitív dolgokról essen szó, nemtetszését elég durván nyilvánítja ki: harap, csip, húzza a hajam, földhöz vág amit csak tud, illetve megáll a parkettán (nem ám a szőnyegen) és dübög a lábával. Az alsó szomszéd már jelezte, hogy kicsit hangosak vagyunk, de ha rászólok, akkor még inkább csinálja. Ha nem hagyja abba, akkor szokott jönni, hogy megy az ágyába gondolkodni. Sajnos ilyenkor nem lehet máshogy leállítani, 5 perc az ágyában és utána az esetek nagy részében már “normális”.

Áfonya az új brokkoli – avagy a 17.hónap

Posted by

0

Már a múltkor is írtam, hogy szereti az áfonyát, de akkor még finoman fogalmaztam. Mondtam is neki, hogy csődbe fogunk menni, mert tök mindegy hogy reggel fél7 van vagy este, fogja a kis tálkáját, és megy a hűtőhöz, hogy tegyek bele áfonyát, ő meg addig eszi amíg van. A piacon már törzsvásárlók vagyunk és megismernek minket 🙂

Azt hiszem, hogy kimaxoltuk az eperszezont is, nagyon sokat megevett abból is, meg spárgából is. Semmi extra nem kellett neki, csak megfőzni a spárgát, egy kis mártás rá és addig ette amíg volt a tányérjában. Aztán utána a pisis pelussal húzta maga után a büdi-csíkot, de ilyenkor kit érdekel, amikor ennyi egészséges zöldséget megeszik. Jön be az őszibarack, azt is imádja. Ilyenkor tök jó lenne egy kert, ahova csak kimegyünk és azt eszik amit csak szeretne. Ami fura, hogy a joghurt már annyira nem jön be, illetve kapott pár szem málnát és az sem. Viszont paradicsom, uborka bármikor 🙂 Többször volt zöldborsóleves is friss zöldségekből, ezt is addig ette, amíg volt a tányérjában 🙂

Ebben a hónapban is volt “csodagyerek”-es viselkedése. Először az Emi konfirmációjakor, amikor a templomban tök jól bírta a 2 órás istentiszteletet. Mondjuk az segített, hogy nem kellett ülnie egy helyben, hanem a galérián játszhatott, meg volt nálam keksz, de akkor is megdicsérte őt a lelkésznő is, hogy le a kalappal. Meg volt az Eminek meglepi szülinapi bulija és alvás nélkül végigtolta azt is.

És hogy ezt ellensúlyozzam, megjelent a toporzékoló hiszti is. Egyelőre még vicces az egész és gyorsan el lehet terelni a figyelmét. remélem hamar “kinövi” és nem lesz durvább, mint most.

Megkaptuk az értesítést, hogy felvették a bölcsibe, abba amit kinéztünk, így július végén, a szülőin az is kiderül, hogy mikor kezdjük a beszoktatást. Nyilván ez attól is függ, hogy engem hogy vesznek vissza (egyelőre ez elég rosszul áll 🙁 )

Továbbra is imád a konyhában sündörögni és ő is süt meg főz. Végülis ezt látja mindkettőnktől. Sőt reggelente felül a pultra és az ő feladata, hogy választ teát a dobozból az apjának meg kávét nekem. Ez is beépült a rutinok közé, közben persze csipeget, amit talál 🙂 Ráadásul emlékszik, hogy mit hol talál, így most már önállóan kihúzza a kisszekrényt, kiveszi belőle a rumaromát meg vaníliaaromát, kiveszi a kisedényt a másik fiókból és ő is főz, meg kever meg öntöget 🙂

Már nem tudom mit írtam, hogy hány foga van, de most már elvileg 10, eléggé szétszórva. Elől még csak felül 3, alul 4, illetve kijött 3 őrlőfoga hátul. Ahhoz képest, hogy a nagykönyv szerint azok fájdalmasak, annyira nem viselte meg. Nyilván nyűgös volt, meg néha sírdogált, de nem volt az, amit mások meséltek, hogy a gyerek nem evett, meg használhatatlan volt napokig.

Ami újdonság volt az életében, hogy Apukájával elkezdték használni a futóbabakocsit és járnak futni. Bár én nem tudom, hogy bírja, de állítólag a Szigeten megnézi a csajokat, meg vissza is néz utánuk 🙂 Hiába, férfi 🙂

Voltunk strandon, bicajjal este unokatesós találkozón, a Szigeten baráti találkozón, itt voltak a nagynénjéék, meg a német nagymamája, BKV-tzunk babakocsival is, meg hordozóval is, voltunk hármasban reggelizni, szóval nem volt unalmas hónapja. Voltunk Zsuzsiéknál is, mert bár Simon már 7 hónapos, még nem sikerült találkoznunk. Vicces volt, amikor Simon nálam volt, akkor jött és bújt oda, meg őt is fel kellett vennem, hisz én az ő anyukája vagyok 🙂

Beindult a dumagépezet is, bár egyelőre még nem nagyon értjük, viszont az lejön belőle, ha fel van háborodva valami miatt 🙂 Olyan jó lenne tudni, hogy ilyenkor mit gondol, vagy mit mond, de eljön annak is az ideje. Viszont ha ennyit fog dumálni akkor is, amikor már beszél rendesen, akkor azt hiszem néha kaparni fogjuk a falat 🙂
Amire rájöttünk – mondjuk már régebben is – hogy nagyon fontos neki a mi hármas egységünk. Akkor érzi elemében magát ha mindketten vele vagyunk, akár itthon, akár máshol. Gondolom ezzel minden gyerek így van, de ahogy nő és értelmesedik, ez annál erősebben érezhető. És annyira jó, hogy lehet már vele “beszélgetni” és mindent megért. Cuki mikor reggel megcsináljuk ketten a reggelit és mondom, hogy na mehetsz Apának szólni. És akkor büszkén elindul és a saját kis halandzsa-nyelvén szól Tominak 🙂

Eljött a második névnapja is. Szándékosan nem kapott semmi nagyobb ajándékot, hanem valami olyat ami hasznos és a szívéhez is közel áll, így lett egy kutyás kis hátizsák, amit vihet majd a bölcsibe, kirándulni, nyaralni de mégis egy kutya van rajta. Este pedig elmentünk megünnepelni a keresztszüleivel, hogy ilyen csodás nevet kapott születésekor (és ahogy kb senki nem hívja 😀 ) Azt hiszem, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna, ő rohangál a szabadban, mi pedig iszogattunk és beszélgettünk. Win-win 🙂


A kisbőrönd újra úton

Posted by

0

Nem akartam írni a mostani utunkról külön, de annyira sok minden történt, meg Ubi ismét annyira meglepett minket, hogy muszáj lesz. Bevallom mivel éjszaka utaztunk, ezért az oda-úttól nem féltem, inkább azért aggódtam, hogy mi lesz hazafelé.

Már izgalmasan indult a keddünk is, mert a kocsi aznap lett kész. Összepakoltunk mindent, én elmentem németre és az volt a terv, hogy Tomi megfürdeti Ubit, összeszedi a gyerekeket és jönnek értem fél9-9 körül. Majdnem össze is jött, de beragadt a csomagtartó, így még a szerelőt is útba kellett ejteni. Fél10 körül sikerült is elindulni. Összességében jó út volt, viszont Ubi nagyon sokszor felriadt, felsírt és csak simogatással aludt vissza. Megérkeztünk, megreggeliztünk és szerencsére még aludt velünk, így a május 1-jei buliba viszonylag frissen érkeztünk. Hihetetlen volt, ahogy pörgött, ahogy ment mindenkihez, nagyon élvezte, hogy szaladgálhat a kertben (igen, szalad, mert nem tud lassan menni). Többször volt, hogy a lejtős kertben pofára esett nagy sietségében 🙂 És persze a délutáni alvást is kihagyta, mert nem akart semmiről lemaradni. 🙂 Ott is hagytuk egy időre, mert a lakás amit béreltünk Airbnb-n, undorítóan koszos volt, én mondtam hogy oda még mi sem megyünk, nemhogy gyerekkel, így Tomival röpke másfél óra alatt turbótempóban kitakarítottuk.

Másnap mentünk kirándulni a gyerekekkel meg Tomi nagybátyjáékkal egy barlangba. Tomi vitte hordozóval, amit nem annyira bírt, így egy idő után kijöttünk vele és hagytuk kint rohangálni. Volt egy külsős gyereknek való park is, azt nagyon élvezte, bár amikor nem az volt, amit ő szeretett volna, akkor azért földhöz vágta magát. Másnap Tomi nagynénjével mentünk megint kirándulni egy csodás kis birtokra. Egy hatalmas kert, eléggé lerobbant házakkal, de ott is lehetett sétálni, meg felmászni fadarabokra, bár előtte eső volt és vizes volt minden, de Ubit nem nagyon zavarta. Megálltunk egy étteremben ebédelni, öröm volt nézni, ahogy eszi a főtt spárgát meg a sok zöldséget. Délután Omitól megkapta első fagyikelyhét, amit magához hűen, be is tolt 🙂

Este Flórián-nap alkalmából volt tűzgyújtás meg majális-féle, amit szintén tök élvezett. Evett, ivott, táncolt, 9-ig bírta. Viszont annyira elfáradt, hogy az 5 perces hazaúton elaludt a kocsiban és arra sem kelt fel, hogy otthon átöltöztettük 🙂

Szombaton őt otthagytuk a nagymamájánál, míg mi elmentünk vásárolni meg randizni, délután aludt egy nagyot, este pedig mentünk a szülinapi buliba. Alapból csinos volt így már ezzel levett mindenkit a lábáról. Majd meglátták, hogy MINDENT eszik és iszik, majd megszólalt a zene, meg meglátta a fényeket és ment a táncparkettre… iszonyú cuki volt és tök büszkék voltunk rá, hogy ilyen kis talpraesett meg barátságos kisfiú. Mi addig persze iszogattunk 😀 9-ig bírta itt is, utána már nagyon nyűgös volt, aludt is másnap fél7-ig. Arra sem kelt fel, hogy összepakoltunk körülötte, hogy mikor felkel, csak eszik és indulunk reggelizni, majd haza.

És a hazaút… ettől nagyon tartottam. Ubi egy olyan gyerek, aki nem tud megülni a fenekén 5 percnél tovább. Mondta is Tomi Anyukája, hogy kemény utunk lesz és reméli, hogy nem fogja végigüvölteni az utat. Én már előre sajnáltam a gyerekeket, hogy szegények ezt hogy fogják bírni. De mondtam Ubinknak, hogy azt kérem Anyák Napjára, hogy legyen jófiú és bírja ki. Nyilván megértette .. 😀 De ez a csodagyerek egy perc sírás nélkül utazott 9 órán keresztül. Ebben segített, hogy az Ottó sokat játszott vele, de amúgy aludt, evett, nézegette a mesekönyvét és szuperul elvolt. A végén csak összenéztünk Tomival, hogy ezzel a gyerekkel tényleg el lehet mindenhova menni. Valószínűleg látta, hogy a testvére is be vannak kötve, és ők is nyugodtan ülnek, így ez jó hatással volt rá is. Kétszer álltunk meg, az elsőnél hagytuk kicsit rohangálni a parkolóban, de a másodiknál annyira esett az eső meg fújt a szél, hogy csak gyorsan pelust cseréltünk és indultunk is tovább.

És ismét nagyon büszkék vagyunk rá, mert mi felnőttek is nagyon elfáradtunk ebben az 5 napban, és ő ezt a pörgést, a sok programot, a sok jövés-menést nagyon jól viselte. Sose legyen rosszabb utunk 🙂