Futóbajnok születik …

Egy hónapja vagyunk itt és nagyon gyorsan eltelt ez az idő, félő, hogy a következő 4 még gyorsabban elrepül.

A hétfő nem úgy kezdődött ahogy terveztük. Mivel itt hétfő-kedd ünnep volt (hétfő bridgeday, kedd meg Gyereknap) és nekünk nem, ezért az volt a terv, hogy Omival mennek kirándulni valamerre, de sem az idő nem volt jó, sem az egészsége, ezért Omival voltak otthon, játszottak, rajzoltak, mesét néztek és csak úgy együtt voltak. Keddre vettünk ki szabit, szintén kirándulást terveztünk, de nem gondoltuk jó ötletnek egy egész napos túrát, így délelőttre megbeszéltem az otthoni óvónénikkel, meg felhívnak minket ezzel is meglepjük őt. Nagyon nagyon örült, bár eléggé zavarban is volt 🙂 Minden ovistársa kívánt neki valamit meg mondták, hogy nagyon várják vissza. Délután elmentünk egy szabadtéri rendezvényre, és bár jó volt nagyon (kivéve látni a nutellás lángost), de érezhető volt, hogy Ivánnal valami nem stimmel. Hazafelé mivel nem tudunk neki szerezni lufit elkezdte az “őrjöngést”, ezt folytatta a kocsiban is azzal hogy rugdosta az ülést, majd itthon meg teljesen elszakadt nála a cérna. A mai napig nem tudom, hogy mi történt, hogy vajon az ovis-telefonálás kavarta fel, vagy most tudatosult benne a változás és ez a feszültség jött ki rajta .. nem tudjuk és nem is tudtunk vele mit csinálni. Megvártuk amíg kitombolja magát és onnantól semmi baja nem volt.

Édes: Nutellás vagy almás, vagy cukros fahéjas: 4 euro,
Fetasajtos, paradicsomos: 6 euro Fokhagymás, tejfölös, paprikás, sonkás, hagymás: 6,5 euro
Sajtos, tejfölös, fokhagymás: 5 euro

Másnap már ment oviba, ahol mondta az óvónéni hogy az egyik kisfiúval nagyon egymásra találtak és nagyon cukin játszanak együtt. Délután pedig jótékonysági futóversenyre mentünk. A terv az volt, hogy mivel mi hárman egy csapat vagyunk, ezért majd Apa futja az oroszlánrészt, mi meg futunk 1-1 kört, de ember tervez … ez a Duracellnyuszi bemelegítéssel együtt 8 kört futott. Persze nem egyben, de 1 óra alatt lefutott 3200 métert. Ráadásul vicceskedett is, mert mikor mondtam, hogy lassabban fusson, mert hamar elfárad, mondta hogy “de anya, nem sétanapon vagyunk, hanem futónapon”, meg mikor már a végén láttam a hatodik körben, hogy kezd elfáradni, mondtam, hogy akkor ez az utolsó, akkor mondta hogy “nem mert még nem gyűjtöttünk elég pénzt a beteg gyerekeknek” . Annyira nagyon nagyon büszkék voltunk rá, az egy dolog, hogy ennyit lebírt futni, de hogy neki ez tényleg ilyen fontos és teljesen tisztában volt azzal, hogy mi a futóverseny célja.

Az utolsó – 7. – köre, ezt már közösen futottuk

Csütörtökön Omi huga ment érte és vele volt 3-tól 6-ig, ahol annyira jól érezte magát, hogy mondta, hogy másnap is a Neraval akar lenni és egyáltalán nem érdekelte, hogy a Nera nem tud magyarul, mert simán megértette magát. Másnap Omi ment érte, és együtt mentek az erdőbe gombát szedni. Mondta hogy hozzá magyarul beszélt – mert nyilván tudja, hogy ő tud – de a Nerához németül. 🙂

A hétvégét próbáltuk lazára venni. Szombat reggel elmentünk az egyik szülinapi reggelizős kuponomat beváltani. Elég könnyű beleszokni ezekbe a menő reggelizésekbe, bár azért hozzá kell tenni, hogy eléggé megkérik a árukat, viszont ez egy olyan élmény, ami többet ér mindenféle tárgyi ajándéknál.

Utána kimentünk a helyi bolhapiacra, aminek itt nagy hagyománya van. Nekem ezekhez nincs türelmem, de Tomi imádja .. fura, hogy ilyenekre van türelme 🙂 De igazából jól is jártunk, mert Ivánnak vettünk 5 euroért egy nagy doboz legót – azóta is azzal játszik – magunknak meg egy órát a konyhába.

A doboz lego 5 euro, az óra 10 euro

Már otthon is nézelődtünk, de egyik sem nyerte le a tetszésünket, ez viszont szerelem volt első látásra. Majd elmentünk egy autópiacra, ahol Iván beleülhetett minden autóba, mi meg kiválasztottuk a jövőbeni lakóautónkat. A hosszú távú terveink között szerepel venni egy lakóautót és azzal járni Európát. 🙂 Délután még kimentünk Omiék kertjébe, grilleztünk, napoztunk, legoztunk, elmentünk sétálni a közeli erdőbe és jó volt csak úgy lenni.

Vasárnap még ennyit sem terveztünk, és jó volt ez így. Kell Ivánnak is, hogy elfoglalja magát itthon, játsszon a játékaival és pihenjen.

Szerencsére bekapcsolták a fűtést, így már 22,5-23 fok között van a lakásban a hőmérséklet, de mindezt úgy, hogy mi még nem nyitottuk ki a radiátorokat, csak az átmenő cső melegít. Itt nagyon okosan van megoldva, minden radiátoron van hőmennyiségmérő, ami csak akkor működik ha meleg a radiátor, úgyhogy amíg bírjuk, addig húzzuk az időt.

A hiszti pedig .. utánaolvastam, beszéltem másokkal is erről, az otthoni óvónéni is mesélte, hogy a gyerekek hasonlót produkáltak, és az itteni kisbarátja anyukája is, úgyhogy simán lehet hogy ez valami életkori sajátosság is, amit azért nehezen akarunk elfogadni, hogy ez normális viselkedés. Mi is sokat beszéltünk róla, hogy hogy is kellene kezelni és úgy tűnik, hogy egyelőre működik. Semmi titok nincs benne, csak hogy mi maradjunk nyugodtak, semmi kiabálás (mert az csak olaj a tűzre), érezze, hogy itt vagyunk neki és amikor nem számít rá, akkor zökkentsük ki. Eddig 3/3-szor sikerült, reméljük ez marad is így, vagy csökkennek majd ezek a kirohanások.

43! – 4.hét

Kezdeném az óvodai dolgokkal. A hetet már úgy kezdtük, hogy hétfőn már ott is aludt. Mikor mentem érte negyed3-kor akkor mondta, hogy túl korán mentem érte. Kedden 11 körül telefonáltak, hogy menjünk érte, mert sír. Nem is értettük, hogy mi történhetett, aztán kiderült, hogy az óvóbácsi kiment a mosdóba, Iván nem látta, kérdezte az ovistársát, hogy hol van, ő mondta, hogy hazament, ettől Iván beijedt és elkezdett sírni. De mire Tomi odaért, már nyugodtan játszott. Szerdán már 3-ra mentem érte, de megint megkaptam, hogy túl korán érkeztem és elmondta, hogy a világon itt főznek a legjobban. Meg, hogy evett uzsonnára babapiskótát almaszósszal és hogy ez a világon a legfinomabb. Este volt szülői, ahova nyilván Tomi ment és mondta, a vezetőóvónő leült mellé és mondta, hogy Iván milyen szépen beilleszkedett, meg látja, hogy barátkozik. Nagyon tetszik, hogy itt projekt van erre a félévre, a témája pedig az “én-identitás”. Át fogják beszélni a testet, hogyan működik, beszélnek a nemiségről, (nyilván nem a nemiátalakító-műtétekről) ami tök fontos, beszélnek az érzelmekről és mindezt gyakorlatba is átteszik. Volt a héten fogászati foglalkozás, hogy hogy kell fogat mosni és mindezt játékosan feladatokkal prezentálták.

Csütörtökön volt az első igazi ovis nap, amikor ment reggel korán, és 4-kor mentem érte, ahogy otthon is. Láttam, hogy kint vannak az udvaron, majd kerestem a sárga kabátos gyerekemet, de nem láttam, majd megjelent kék kabátban. Kiderült, hogy mikor kimennek az udvarra, hogy a benti kimenősét vette fel és nem a hazamenőset, viszont hiába akartunk bemenni a ruhájáért, már nem engedtek be, így gumicsizmában és esőruhában jött haza. Azt tudom, hogy nem segítenek nekik öltözni, de azért ránézhettek volna az “új gyerekre” és mondhatták volna neki, hogy azt vegye fel, amiben haza is megy. 🙂 Nomindegy. Pénteken délután már bent voltak délután, így ezzel már nem akadt gond. Mondta, hogy új barátja van, Eva és a előző kisfiú már nem a barátja 🙂

Időjárás … jelenleg ez a legnagyobb challenge, hisz itt reggel 10 fog körül van, és napközben nincs több 15-20nál. Valamilyen szinten jó, mert ha hazamegyünk se lesz most már a panelben meleg, így legalább hozzászokunk, de azért nekem hiányzik a napsütéses 20 fokos ősz. Na és akkor az esőről ne is beszéljünk ..

Az agya továbbra is egy szivacs. Hétfőn este a semmiből elkezdett német dalt énekelni az erkélyen és utána nyilván mindenkinek el kellett küldeni. Meg sétáltunk és kiment a bokám. A következő beszélgetés zajlott le:

  • Anya, még jó, hogy fogtam a kezed, mert elestél volna és hívhattam volna a mentőket.
  • És hivtad volna?
  • Hát persze. Elkértem volna a telefonodat és azon.
  • És mit mondtál volna?
  • Hát hogy “komm schell, Mama hilfe”.

Hirtelen nem is tudtam, hogy erre mit reagáljak, hisz erről még sosem beszéltünk, pedig már sokszor gondoltam rá. Meg hallottam, ahogy a kisautóival játszik és németül beszél hozzájuk. Állítása szerint egész nap egyedül szokott játszani, de amilyen szociális gyerek, ezt azért kétlem.

Az önállóság újabb lépcsőjére léptünk. Eddig is segített reggelit csinálni, de most már konkrétan kiküld minket a konyhából és ő főzi nekem a kávét egyedül, meg odateszi a teavizet, intézi a piritóst és rendkívül büszke magára. Remélem ez a cukisága meg is marad 🙂

Hétvégére nem terveztünk semmit, mert esőt mondtak, így szombaton Omiékhoz mentünk ebédelni, utána Iván ott is maradt. Vasárnap meg elmentünk reggelizni, kicsit autózott, délután meg jöttek a vendégek ünnepelni, viszont már reggel úgy ébredt, hogy duplákat tüsszentett, aminél már tudom, hogy nem jó jel. Ez estére addig fajult, hogy lázas is lett, úgyhogy még jó, hogy nincs ovi hétfőn kedden, így remélhetőleg ki tudjuk kúrálni. Ezt az időjárást, meg a lakáshőmérsékletet még mindenkinek szokni kell.

Az olimpia hetén ..

A hét eleji sokk megint megvolt. Hallgattuk a reggeli híreket a rádióban és még én is ki tudtam venni a témát, hogy Kindergeld és 18. Néztem Tomira, hogy jól hallom, hogy a családi pótlékról van szó és mivel tudom, hogy bőven több a magyarnál, ezért 18 euroval emelték? Mondta, hogy igen, pont így. Itt 1-2 gyerek után 219 euro jár (kb 90 ezer forint), a harmadik gyerek után 225 euro és minden többi gyerek után 250 euro. És ezt emelték 18 euroval. Vagyis ha kiszámoljuk, hogy van egy három gyerekes család, akkor az a közel 700 euro elég annyira, hogy az anyuka tudja menedzselni a család életét és mellette elég vállalnia egy 4 órás munkát (normális bérért) hogy meg tudjanak élni. Erre gondoljuk azt, hogy ez családtámogatás.

Az óvodában szintet léptünk. Hétfőn már reggel 8-ra ment, de 11-kor el kellett még hozni, hisz tartani kell a tervet, de érezhető volt Ivánnál is, hogy ő már gyorsítana, és szeretne ott maradni ebédelni. Hivatalosan 8-ára volt neki ebéd rendelve először, de a vezető azt mondta, hogy ha mégis korábban maradna, akkor biztos jut neki is. Fura, hogy az óvóbácsi viszont nagyon ragaszkodott a tervhez. Így maradtunk annál, hogy csütörtök pénteken már ment reggel 8-ra és ott is ebédelt. Nem annyira volt szívbajos, csütörtökön háromszor kért, pénteken meg kétszer 🙂 Tomi kérdezte péntek délben, hogy na és akkor hogyan tovább, amire az volt a válasz, hogy hétfőn megpróbálhatjuk, hogy itt is reggelizik. Tomi meg mondta, hogy upsz, már két napja itt reggelizik, inkább menjünk azzal tovább, hogy itt is alszik. Így végül sikerült meggyőzni az óvóbácsit, hogy hétfőn már ott is aludjon. Erre rájött, hogy Iván közölte, hogy ő már 7-re akar menni, hogy a gyerekekkel együtt tudjon reggelizni 🙂 Van egy kis barátja, aki úgy tűnt, hogy eddig nem nagyon játszott senkivel, így most egymásra találtak és nagyon jól elvannak együtt.

Volt családi sportnap, úgy voltunk vele, hogy ez fontos neki, hogy mindketten ott legyünk, ezért a munkát félbehagyva fél4-kor ott vártuk a sportpályán a gyerekeket. Nagyon szimpatikus volt, hogy az ovi vezetője – akivel július elején találkoztunk először és utoljára – odajött hozzánk, hogy üdvözöljön és nagyon kedves volt. Mivel Ivánnak 11-kor haza kellett jönnie, ezért alvás után Tomi visszavitte és a többi gyerekkel együtt érkezett. Mint tényleg valami olimpiai bevonulás, minden csoport jött egymás után, volt papírból egy tűz, minden csoport hozta a saját olimpia lángját és “beletűzte” ezzel megnyitva a Sportünnepet. Volt közös bemelegítés, aminél Iván már nagyon türelmetlen volt, mert hogy ő már menni akar sportolni és amint megadták a zöldlámpát, ő már ment is az első állomásra. Mindenki kapott egy “menetlevelet” ahol kellett gyűjteni az eredményeket. Mondanom sem kell, hogy gond nélkül végig ment, volt kislabdahajítás, gátfutás, váltófutás, zsákban ugrálás, súlylökés és jött a 60 (vagy 40 talán) méteres sprint, ahol elindult a 3 gyerek és nem álltak meg a célvonalnál, hiába kiabáltunk, hogy stop stop .. ők végigfutották a 400 m-es kört 🙂

Nincs megállás …

Majd utána még elment focizni és apukájával futott levezetésnek közösen még egy 400-as kört. Ezután mondta, hogy “anya, most már kicsit elfáradtam”. 🙂 A végén meg kellett mutatnia a menetlevelét és kapott aranyérmet.

Nagyon nagyon büszkék voltunk rá és nyilván mi kicsit elfogultabbak is vagyunk vele, de látva a többi gyereket, azért ő elég erős és fejlett a mozgáskultúrája. Hazafelé beszélgettünk és kérdeztük hogy jól érezte magát, mert nyilván ez a legfontosabb az ilyen programokon. Erre a válasza: “Igen, fontos, hogy jól érezzem magam, de a legfontosabb, hogy nyerjek” 😀

A múltkor írtam a olcsóságról, hát most írok az ellenkezőjéről. Hét közepén elindultunk vásárolni, és gondoltam veszek húst is, legyen itthon. Az első sokk a csirkemellnél volt. Otthon 1700 Ft-nál már húzom a fogam, itt 1 kg csirkemell 9.99 euro. Le sem akarom írni, hogy ez mennyi átváltva. És ez a trend a hús-piacon. Van, ami sokkal olcsóbb és van, ami sokkal drágább. Nyáron sikerült valamit összeszednem és muszáj volt Tominak lemenni a gyógyszertárba. Ugyanaz a gyógyszer, ami otthon 3400 Ft, itt 24 euro volt. Így azt mondanám két hét után, hogy napvégén ugyanannyiba kerül az élelmiszer és egyéb kiegészítők. És tudom, tudom, nem szabad átszámolni, de így hogy mi nem euro-ban kapjuk a fizunkat, hanem forintban, igenis oda kell figyelni. Jelenleg úgy megyünk vásárolni, hogy átnézzük az akciós katalógust, bejelöljük, hogy mi olcsóbb (itt az akciós sokszor azt jelenti, hogy 40%-kal olcsóbb) és azt vesszük meg, nem pedig amire vágyunk és azt esszük, abból főzünk.

Hétvégén a változatosság kedvéért megint tűzoltónapra mentünk, egy közeli településre és vittük a Moniék szomszédját, Willit is magunkkal, akivel Iván nagyon jól elvan és tök bírják egymást. Megint volt utazás a tűzoltóautóval, amikor is közölte, hogy ő egyedül akar menni Willivel, mi ne menjünk.. Hmm, 4,5 éves és már ciki neki a szüleivel? 🙂

Ezt pedig így a végére .. hogy miért az egyértelmű, de hogy miért ez, az meg hamarosan kiderül. God save the Queen!

Don’t be frightened Ma’am .. the world will be holding your hand.

Második hét – kezdődik az ovi

Reggeleink .. mondhatnám, hogy úgy indulnak, mint otthon vagy mint minden normális családnál, de nálunk nem. A reggelünk úgy indul, hogy megreggelizünk és megnézzük, hogy hogy áll az EUR árfolyam és persze szörnyülködünk, hogy miért nem váltottunk többet, amikor 390 volt. Bevallom, én optimista voltam, hogy hátha megy még lejjebb, de kezdem feladni és most már úgy voltunk vele, hogy amint 400 alá megy, azonnal váltunk. Így is tettünk, úgyhogy most egy hónapig elvagyunk és csak reménykedünk, hogy nem fog nagyon elszállni ősszel.

Amiről még mindig írni akartam és ami szintén fájó pont, de teljesen más hozzáállást kíván, az a benzinár. Otthon ugye be van fagyasztva és persze könnyű hozzászokni, hogy mindegy hol tankolunk, mindenhol 480. Hát itt nem. Kedden mentünk Ivánért a nagynénjéhez és már sipákolt a kocsi. Néztük, hogy 1,779, milyen “olcsó”, tankoljunk, de tök sokan voltak a kútnál, úgyhogy majd visszafele. Visszafele ugyanott már 1,759 volt. Mondta Tomi, hogy itt naponta (sőt napon belül is) változik az üzemanyag ára és általában hétvégére tolják fel, mert ugye akkor utaznak a legtöbben. Fájt is látni a számlát, hogy mennyibe is került a teletankolás és nincs levonás :(. De jól jártunk, mert hétvégére több helyen a 2 eurót is meghaladta a benzinár. Mint kiderült, szeptember 1-jén megvonták a benzintámogatást is, ezért emelkedtek így meg az árak és ezért is próbált mindenki még szerdán tankolni.

Egy olyan házban lakunk, amiben – feltételezéseink szerint – idősek laknak illetve szociálisan rászorultak. Egyik nap jöttünk haza és láttuk, hogy egy élelmiszeres autó áll a ház előtt, majd a másik oldalára jöttünk, akkor realizáltuk, hogy ez egy mozgó bolt. Mennyire jófejség, hogy az időseknek nem kell elmenni a messzebb lévő bevásárlóhelyre, hanem házhoz jön a mindent is áruló bolt. Ilyet eddig csak a filmekben láttam 🙂 Az árakat nem láttam, de lehet, hogy majd egyszer közelebb is merészkedem és megvizsgálom.

És akkor jöjjön a legizgalmasabb rész, az óvoda. Nem tudom elmondani, mennyire vártuk, hogy szeptember 1. legyen. Kedden már elsétáltunk az ovi felé, megnéztük, hogy biztos ott van e, be is kukucskáltunk és ki is jött egy hölgy, hogy menjünk be nyugodtan. Na itt elő kellett vennem a szegényes némettudásomat, elmondtam, hogy mi vagyunk a magyar család és majd csak csütörtökön jövünk, viszont nem tudjuk hányra kell jönni. Nagyon kedves volt a hölgy, mondta hogy 9-re és kérdezte Ivánt, hogy hogy hívják, meg melyik csoportba fog járni. És mivel kedves volt, ez Ivánnak is jót tett. Na és akkor eljött a csütörtök és a két fiú elindult. Abban maradtunk, hogy Tomival fogja csinálni a beszoktatást, egyrészt a nyelv miatt, másrészt meg vele kevésbé hisztizik. Itt tiszta középsős csoportba jár, kb 20-an vannak.

Első nap a Sonnenblume Kindergartenben

Első nap két órát maradtak, bemutatkozott, részt vett a reggeli meetingen, együtt tízóraiztak, majd kimentek az udvarra és még ott is játszhatott. Lett egy kis “buddyja”, aki segít neki az ismerkedésben, meg a szabályokban, többen jelentkeztek, de végül Maria lett a kiválasztott. Illetve kaptunk listát, hogy mit kell bevinni meg még volt kitöltendő papír. Péntekre összeszedtük a hacukáját (váltó nadrág, póló, zokni, gatya, esőruha, takaró és párna alváshoz – és pizsama is lehetett volna, de mondtuk hogy nekünk jó a benti ruhája), és nagy lelkesen elindult. Pénteken is 2 órát voltak, és abban maradtak Christoph-fal, az óvóbácsival, hogy hétfőn már mehet egész délelőttre, bár ő nem lesz, csak a másik csoportban lévő óvónéni, Sophie, de Iván azt mondta, hogy nem baj jó lesz így is. Fura, hogy a beszoktatási időszak 2-3 hét, és neki is, hiába középsős. Lehet, hogy a nyelv miatt kell a hosszabb idő, na de ennyi az már túlzás. Nagyon tetszenek neki a játékok, és külön sikerélménye volt, hogy ugyanazt a dalt énekeltek a játékidő végén, mint amit az otthoni oviban is szoktak és elég lelkesen jött haza, hogy jó volt az oviban.

Gondolkodtunk sokat, hogy mit lehetne csinálni a kirohanásaival meg a verekedésbe torkolló feszültségoldásával, mikoris egy véletlen folytán szembejött a megoldás. Kell neki egy bokszzsák, amit kedvére püfölhet és még erősödik is közben, meg fejlődik az mozgása. Mikre nem jók az itteni jófogás oldalak, elég olcsón sikerült hozzájutnunk, úgyhogy már csak egy helyet kell keresni ahova fel lehet lógatni, és mehetnek az itthoni edzések.

Hétvégén megint nem unatkoztunk, becsatlakoztam a gerai fB-csoportba ahol folyamatosan tolják a programokat, én meg lelkesen kiszedem ami nekünk jó lehet. Szombaton egy közeli település önkéntes tűzoltósága szervezett programot, volt ugrálóvár, lehetett tüzet oltani, utazni tűzoltóautóval így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. Ivánnak csak azért nem ért körbe a mosolya, mert ott volt a két füle, rettenetesen élvezte. Feltűnően türelmesen várta ki a sorát a tűzoltóautós túrára is 🙂

Boldogság miután kiszállt a szirénázó tűzoltóautóból

Vasárnap pedig ismét elővettük a bicajokat és most észak felé céloztunk be egy kisvárost (Bad Köstritz), ahol bár dáliafesztivál volt, de nem ezért választottuk, hanem mert ez sík-terep, végig a folyó mentén és csak bicajozni akartunk amíg szép idő van. Ide most jött velünk Tomi nagybátyja is. Útközben megálltunk egy őz-parknál, ahol lehetett őket etetni, ez is tetszett neki, pedig általában nem szokták érdekelni az állatok.

A fesztivál miatt egy csomó program is volt a gyerekeknek, gumi-mászófal, logikai játékok és persze az elmaradhatatlan kirakodóvásár, de hálistennek le lehet állítani, hogy nem kell mindenhol venni egy plusz kacatot. Visszafele úton már kicsit fáradt volt, de rájöttünk, hogyha sikerül kizökkenteni valamivel (ki ér előbb az x ponthoz), akkor tud ő tekerni teljes erőbedobással. 🙂 Enyhén sem erős benne a versenyszellem.

Becsülettel végigtekerte a mai 25 km-t

Most pedig ülök az erkélyen, élvezem, hogy ilyenünk is van, megittam a délutáni kávét és készülök a következő hétre, ami szintén tartogat mindenféle izgalmat.

Megérkeztünk ..

Ez a hetünk nem pont úgy alakult, ahogy terveztük. Úgy kezdődött, hogy az utunk 8-9 óra helyett 14 óra lett egy közbejött virus miatt. Este 7-re érkeztünk meg és nem mondom, hogy nem voltunk fáradtak .. A fiúk elmentek pékáruért, mondtam, hogy hozzanak felvágottat is, majd láttam kipakolás közben, hogy hoztunk otthonról, hogy legyen első estére kajánk. Majd Tomi felhívott, hogy mit is kell még venni a pékáru mellett? Hát így.

És hogy mennyi cucc is fért be a mi csodautónkba? Hát ennyi 🙂 Ennek a felét sikerült is még aznap este elpakolni.

Az összes doboz, ruhászsák, bőrönd, szárító, és még a fehér asztal is velünk jött

Második nap elindultunk nagybevásárlásra, mert bár sok mindent vettünk a múltkor is, de azért kellett frissáru meg egy-két tartós élelmiszer. Itt ért az első sokk. Rengeteg minden sokkal olcsóbb, vagy ha nem is olcsóbb, de sokkal sokkal nagyobb a választék. Csak néhány példa:

Ebből jól be is raktároztam
Bár a neve más, de ugyanaz a két öblítő

Mivel ez a – valószínűleg magyar – vírus engem is utolért, így kb bezárva töltöttem az első pár napot, de a fiúk azért mentek ide-oda. Első nap elmentek Tomi húgához, akinek a szomszédját Iván már az egy hónappal ezelőtti esküvő előtt megismerte, így már úgy kezdte, hogy ő Willihez megy, nem Monihoz 🙂 Mondta Tomi, hogy szó nélkül ment vele és játszottak, mintha semmi gondja nem lenne azzal, hogy ő nem tud annyira németül. Hasonló volt a gyerekorvosnál is, ahova szintén nem mentem velük, de Tomi nagyon büszke volt rá, hogy válaszolt a doktornő kérdéseire, és megkaptuk a zöldlámpát, hogy mehessen óvodába. Úgyhogy visszaszámlálás indul ..

És akkor az ősanyák most ne olvassanak tovább, mert jön a lelki része a hétnek, amikor is azt gondoltam, hogy Ivánnál az első nehézségek akkor jönnek, amikor elkezdi az ovit és leesik neki, hogy itt bizony nem az ő nyelvén beszélnek. Hát ez egy kicsit előbb érkezett és úgy, hogy váratlan pillanatokban agresszívvá vált, de csak felém. Azt mondta, hogy rám haragszik, de hogy miért, ezt nem tudja elmondani. Vicsorított, szorította a kezemet, rugdosott, csapkodott, durván visszabeszélt, és be kell vallanom, hogy volt olyan pillanat, amikor nálam is elszakadt a cérna és visszaütöttem, kiabáltam vagy erősebben megszorítottam. Nyilván ezek után meg lelkiismeret furdalásom volt, hisz ő csak a frusztrációját próbálta így levezetni és ezt nekem kellene okosabban kezelni, de nem mindig vagyok erős, türelmes és okos. Nagyon fura dolgok mehetnek végbe a lelkivilágában, mert közben meg mindent velem akar csinálni. Ezért is jó, hogy egy héttel előbb jöttünk (vagy ki tudja, hogy jó e), hogy így van időnk együtt, én is tudtam szabit kivenni, és kicsit meg tudjuk erősíteni, hogy jó lesz ez. Az a mondat már elhangzott a szájából hogy “Ez az otthon jobban tetszik, mint a másik ott Magyarországon”, szóval ez jó jel, de azért még kicsit tartok szeptember első 2-3 hetétől. Azt gondolom, hogyha azon túlleszünk, utána már nem lesz gond.

Azért a hétvégét sikerült jól lezárnunk, mert ma elmentünk bicajozni egy szomszéd településre. Ivánnak még a múltkor vettünk itt bicajt – mivel a sajátját kinőtte – mi meg hoztuk a sajátjainkat, így mivel ma már az eső sem esett, Tomi kinézett egy 10 km-re lévő kisvároskát és nekiindultunk. De beszéljenek helyettem a képek:

Ilyen csodás helyeken mentünk, szinte végig bicajúton
Van az a pont, amikor nem érdekel, hogy még csak reggel 11 óra van, muszáj levezetni az egész heti stresszt
225 méterével a Sárkányfark (Drachenschwanz) Európa leghosszabb fahídja. A Sárkányfark elnevezés a szerkezet hullámos formájából ered. Az eredetileg javasolt név sárkányhát volt, de az ügyetlen kiejtés miatt sárkányfark lett belőle.
2007-ben a sárkányfarok elnyerte a Renault Traffic Future Award 2007 díjat, mint a négy német közlekedési szerkezet egyike.
Becsülettel végigtekerte a majdnem 21 km-t, annak ellenére, hogy volt benne elég sok emelkedő