Family

Jár a baba … ja még nem – 14 hónap után …

Posted by

0

Azt hiszem, hogy a legnagyobb eseményről már írtam, így ez a post talán nem lesz olyan hosszú.

A lényeg, amit mindenki kérdez:

  • nem, még nem jár egyedül, csak úgy ha fogja a kezünket
  • nem, még nincs több foga, csak az a 4 ami eddig is volt

Megkapta az első cipőjét és hát nem mondom, hogy könnyen ment vele a barátkozás. Spiccbe vágta a lábát, így az első cipőfelhúzásnál jól “össze is vesztünk”. Egyszerűen lehetetlen volt ráadni a cipőt, ráadásul ha már ha a lábfejét sikerült beletuszkolni, a sarkát az istennek nem akarta belerakni. Remélem azért ez javulni fog, mert így elég kis sután megy cipőben. A jobb lábával nincs gond, csak a bal lábával pipiskedik. Majd figyeljük és ha nem változik, akkor utánajárunk, hogy mitől lehet. Mezítláb amúgy nincs baj.

Itt a jó idő végre, így egyre több időt töltöttünk kint. Vettünk szuper bicajülést és megvolt az első bicajozás is. Először nem értette, hogy ez most mi, de tetszett neki, hogy mindent lát és bármerre néz, szinte mindenhol van egy kutya, vagy egy villamos. Hazafele már tök fáradt volt, de nem aludt, nehogy lemaradjon valamiről 🙂 Most még csak a Gellért-térig mentünk a Szigeten át, majd pihenő után haza, de kezdetnek jó volt.

Kapott új babakocsit is, miután eladtuk az előzőt. Én azt is nagyon szerettem, de már túl nagy volt és nem tudott benne kényelmesen ülni. Ez kisebb is, kényelmesebb is, lecsukható a teteje, így nem süt a szemébe a nap, meg nem fújja telibe a szél, így eddig bejött.

Egymás utáni két hétvégén is itt voltak a tesók, amit nagyon élvezett. És annyira kis okos, látta reggel, hogy be van csukva az ajtó és jött és kopogott nekik. Addig nem nyugodott, amíg fel nem ébredtek. 🙂 Amúgy mindent megért és mindent megcsinál (persze ha olyan kedve van). De már simán megy a hozd ide a poharadat, vagy menj be a hálóba, mert ott vannak a lányok, vagy kérsz e kifli és akkor nevet, vagy hogy akkor most takarítunk és megy a porszívóért 🙂

Persze azért nem mindig ilyen cuki, a hisztéria még megvan, de nem annyira durva, mint az elején volt. (na lehet, hogy most kiabálom el) 🙂

Beindultak a kirándulásos hétvégék is. A bicajozás után Tatán voltunk, ami egy kis gyöngyszem … lett volna, ha nem lett volna óriási tömeg, de tényleg mesés a vár környéke, meg a tópart. Most meg Esztergomba mentünk vonattal, megint a Vajda-családdal, ami azért is jó, mert a gyerekek is szeretik egymást, meg a felnőttek is, így win-win. Ubi is élvezte, mind a vonatozást mind a Duna-parti sétálgatást, és ahogy Ottó mondta, átmentünk külföldre és ott sem mondta, hogy nem kéri a juhtúrós sztrapacskát 🙂 Kellően el is fáradt és végig aludt a vonaton hazafele.

Voltak itt a Mamáék is, ami azért nem mindennapos, és először nézett is, hogy ezt most hogy, eddig csak a telefonban voltak, de nagyon örült nekik. Annyira jó, hogy így szereti a nagyszüleit és tök jól elvan mindkét részről velük.

Na jó, mégsem lett olyan rövid 🙂

Lepjük meg a Dédit! – avagy második utunk Gerába

Posted by

0

Talán egy februári nap volt, mikor nézegettem a falinaptárt és írtam át azokat a hétvégéket, amikor itt vannak a gyerekek. Majd megakadt a szemem egy hétvégén, mikor hárman vagyunk és akkor van Tomi nagymamájának a szülinapja. Én már meg azonnal láttam magam előtt, hogy hogy fog örülni, ha meglepjük. Sőt meg is néztem, hogy milyen árban vannak a repjegyek. Ja mert persze arra gondoltam, hogy mehetnénk repülővel, legalább megnézzük, hogy Ubi hogy bírja. Este hazajött Tomi, neki is beadtam, és mikor megláttam a szemében felcsillanni a fényt, tudtam, hogyha találunk olcsó repjegyet, akkor nem kérdés, hogy megyünk e. Mert végül ettől tettük függővé. A durva, hogy magunknak találtunk hihetetlenül olcsón, de Ubié többe került, mint a kettőnké. Ki van ez okosan találva, meg persze a csomag, meg hát akkor már autót is kell bérelni, de nem érdekelt. Nekem már nincsenek nagyszüleim és úgy voltam vele, hogy amennyi időt csak lehet, annyit kell a még élő rokonokkal tölteni, legyenek is bármilyen messze és kerüljön bármibe.

Hát így indult a mi első repülős utazásunk. Mivel pont a reggeli alvás idejében mentünk, gondoltam, hogy majd aludni fog. A fenéket. Úgy pörgött, ugrált, kacérkodott, szerelte az ablakot, hogy pikkpakk eltelt a másfél óra. Majd landolás közben elaludt 🙂 Megkaptuk az autót és ott folytatta az alvást, így mire megérkeztünk, viszonylag kipihent volt.

Jó volt látni, ahogy örül a Nagymamájának, és egy kicsit sem érezhető, hogy nem találkoztak karácsony óta. Úgy ment hozzá, úgy ment utána mindenhova, mintha hetente találkoznának. Na itt kezdődött az evés-hullám. Folyamatosan evett, és mindent. Azt kapta amit mi, és ebben azért sok új íz volt: otthon, amit Omi főzött, szombat este elmentünk velük egy tekézős helyre, ott betolta a virslit, vasárnap vaddisznót krumpligombóccal, utána fagyit, sütit .. mikor mi jött 🙂 És nagyon jól elvolt mindenkivel. Tök jól kijött, hogy már szombaton találkozott az egész családdal, így volt idő megszokni őket és szórakozni velük. Tényleg nagyon cuki volt, ahogy élvezte 🙂 És jó volt látni, ahogy Urmi és a többiek meg csodálattal nézték és együtt örültek, játszottak vele. És nem mellékesen, nagyon jó érzés, hogy sikerült a meglepetés.

A hazaút volt kicsit kemény, 2-kor keltünk és indultunk a reptérre, mert 250 km-re voltunk onnan. Szerencsére az úton aludt szinte végig, meg a repülőn is kb fél órát, így sikerült a legjobban átvészelni. Utána pedig két napig tartott a regenerálódás.

Ismét bebizonyosodott, hogy egy kis szeretetreméltó boldogságbomba, akit nem nagyon lehet kizökkenteni, nyitott minden újra és mindenhol feltalálja magát, és mindenkinek elrabolja a szívét 🙂 Egy mérföldkőn ismét túl vagyunk 🙂 Készülünk a következő utazásra 🙂

Pöttyös Palkó – avagy a 13. hónap fent-lentje

Posted by

0

Az ünneplés utáni első esemény az 1 éves orvosi vizsgálat volt. Nem tudom, hogy azért mert a rossz kórházi élmények még benne voltak, vagy mert sírtak a gyerekek, de amint lefektettük az asztalra, már sírt. Eddig ilyet nem csinált. A második szurinál már annyira behergelte magát, hogy nem is feszült be, észre se vette 🙂 Amúgy 9 kg és 75 cm és mindene teljesen rendben. A doktornő is megjegyezte, hogy nagyon szépen összeszedte magát 1 év alatt. Rá valahogy mindenki emlékszik, annyira kis minimanó volt 🙂

Az élet ment tovább újabb kihívásokat tartogatva. Az éjszakák továbbra is eseménydúsak voltak, hol éjfélkor kelt fel, hol 4-kor. Próbáltuk, hogy égve hagyjuk a lámpát, vagy nem engedjük le a redőnyt. Hol bejött, hol nem … Igazából fogalmam sincs, hogy mitől riad fel éjszaka. Remélem “kinövi”.

Egyik nap reggel észrevettük, hogy melegebb a szokásosnál a feje … pár óra múlva már 38,8 lett a láza. Furamód, semmi más baja nem volt. Nem annyira paráztam, mert hallottam már erről a betegségről, vírusról. Semmit nem kell vele csinálni, csak max csillapítani és sokat itatni, és 3 nap alatt lemegy. Pont így történt. Majd jöttek utána a pöttyök. Szegénykém, brutálisan nézett ki, de ez is elmúlt 3 nap után. Elvileg utána néha lehetséges megfázás meg köhögés, de neki szerencsére nem volt. Nagyon kemény volt ez a pár nap olyan szempontból, hogy nem mehettünk sehova, be voltunk zárva a lakásba és az őrületbe kergettük egymást. Nagyon érezhető volt, hogy ő is hozzá van szokva a napi sétákhoz.

A fogai még mindig makacskodnak, ugyanúgy az a 4 van még csak kint, viszont nagyon úton lehetnek mert sokat van a keze a szájában, és már nagyon látszik. Remélem hamarosan áttörnek most már.

Egyedül még nem megy, de ha fogjuk a kezét akkor már szinte szalad 🙂 Meg pár napja megáll pár másodpercre, utána persze seggre ül és ez tetszik neki nagyon 🙂

Voltunk megint a CEU-nál, most nagyobb sikere volt, ugyanis nagyon ügyesen végigülte a pár perces videót, pont úgy reagált, ahogy várták és amúgy tök jól érezte magát. Ott kezdte el a rajzolást is, amit itthon folytatott a drapp kanapét használva papírnak. Azzal a lendülettel kapott is egy tollat, ami már nem fog 🙂

Voltunk kötelező szemészeti vizsgálaton is. Mivel nem tud egy helyben ülni, kicsit tartottam tőle, de egyrészt profi volt a doktornő és folyamatosan tartotta a figyelmét, másrészt meg érdekelte a sok műszer meg játék 🙂 Mondta a doki, hogy mért egy kis +-t, ami náluk még nem vészes, viszont mivel van szemüveges a családban, ezért 1 év múlva megnézné, hogy változott e.

Ismét volt Apukájával üzleti vacsin, kettőn is és kiharcolta, hogy teljes jogú tagként legyen kezelve, legalábbis a koccintásnál és a kajánál, ugyanúgy betolta a pulled porkot meg a borjúpörköltet is 🙂

Az akaratossága és makacssága mit sem változott, főleg ha nem kap meg valamit ami kell neki (általában a telefon). Ilyenkor ha már nem bírok vele, akkor megy az ágyába “gondolkodni”. Ez be szokott jönni vagy lehiggad vagy elalszik. Egyszer volt, hogy hallottam, hogy üvölt tovább, bementem és már állt az ágyvédőn és húzta fel magát. Így az ágyvédőt lejjebb is tettem, nehogy legközelebb kiessen.

Továbbra is a villamos a sztár, mikor megyünk sétálni, mindig megállunk a parkban, várjuk a villamosokat és vigyorogva szól, hogy TE, mikor meglátja hogy jön. Ugyanez van, ha kutyát lát, akkor jön a VÁ. Most már ha Tomi németül kérdezi, hogy mit mond a kisoroszlán, vagy a kutya, akkor arra is reagál, vagy amikor este németül szól, hogy menjenek fürdeni, akkor eldob mindent és spurizik a fürdőszoba felé. Jó lenne ha párhuzamosan tanulná a két nyelvet.

Kedvenc itthoni elfoglaltságai még mindig a konyhában a pulton ülés és “főzés”, vagy a mosógépen ülve fogmosás, vagy teregetéskor kipakolás a szőnyegre és utána főz a lavorban 🙂 Ami újra előjött, hogy naponta meg kell hallgatni a We all one (VB induló) című számot. Ilyenkor nyugodtan!!! ül és nevetgél, meg táncol, néha tapsol) 🙂

Azt gondoltam, hogy ebben a hónapban nem volt sok történés, most így visszanézve de 🙂 Na és akkor jön a következő, egy újabb őrültség a szülők részéről, amit ha túlélünk, külön beszámolok róla 🙂

Én ebben a hónapban “no kontakt Február”-t tartottam. Senkire nem írtam rá magamtól, kíváncsi voltam, hogy ki az, akinek hiányzom. Be kell, hogy valljam, hogy kellemesen csalódtam és pont az történt, amire számítottam …. Tartom továbbra is azt, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.


Duracell-nyuszi beindult avagy túl vagyunk 10 hónapon

Posted by

0

Megtette az első lépéseket!! Bár még nem mászik, de az első lépés megvolt. A kúszása továbbra is még megy, most már átalakult kommandósba és már emeli hozzá a fenekét is. Igazából simán négykézlábra áll, esetleg még a kezét is teszi előre, de mikor a lábát kellene, akkor inkább átvágja magát kúszásba és úgy halad. Nem tudom, hogy lesz e ebből valaha baba-mászás, vagy a következő az lesz, hogy elindul. Ugyanis már mindenhol feláll. Kezdte a kiságyban – gondolom, hogy ott volt a legegyszerűbb – és most már az ágy szélénél is, a fotelnál is, és nyilván ilyenkor rettenetesen örül magának. 🙂
Az új kaják bevezetését továbbfolytatjuk, annyi változott még, hogy nem turmixolok neki ebédre, csak összetöröm, így muszáj rágnia. Uzsonna maradt a tápszer, viszont utána általában még benyom egy kiflicsücsköt, mert nem bírja tétlenül nézni, ha mi esetleg vacsorázunk, így muszáj neki is ennie valamit. Nem is tudom kire ütött ezzel az éhenkórászságával 🙂
Hónap elején voltunk 9. havi ellenőrzésen. Akkor épp 8 kiló volt és 74 centi. A hivatalos álláspont szerint a hossza megfelel a korának, viszont a súlya az limit alját súrolja, ami azért fura, mert van kis pocakja, meg szerintem jó húsban van. Nem is bánom, hogy nem több és nem Michelin-baba. Foga még mindig csak kettő van, bár ahogy a háziorvos mondta, 4 is úton van és bármelyik pillanatban áttörheti az inyét. Már nagyon várom, mert éjszakánként azért sokszor felébred meg napközben is piszkálja. Meg nyilván az evés is megváltozik, ha több foggal tud rágni.
Továbbra is folytatja a csábítást. Bárhova megyünk mindenhol szerez “barátokat”. Többször veszem észre buszon, vagy az utcán, hogy vigyorog valakire, vagy integet neki vagy épp kinézi valaki szájából a kaját 🙂 Apukájával is volt céges vacsin, ahol becsajozott 🙂 (nyilván nem a saját korosztályából talált magának valót)
Talán még szeptemberben vettünk hordozót, amit be is vetettünk. Voltunk kirándulni többször, sőt volt hogy el is aludt benne, mikor az őszi szünetben Lullán kirándultunk. Egy darabig semmi baja nem volt, a végére kezdett elfogyni a türelme, mint ahogy régen sem bírta a bezártságot, úgy most sem.
És akkor jönnek a huncutságai .. egyik reggel odaadtam neki a telefonomat, mert itt aludtak a tesói és gondoltam addig legalább csöndben van, amíg megcsinálom a reggelijét. Erre addig nyomogatta, amíg hajnali fél6kor felhívta Anyukámat. Szegénynek meg fogalma nem volt miért hívom olyan korán, ráadásul bele se szóltam… csak mikor meghallotta hogy he meg te, akkor jött rá, hogy az unokája hivta 😀 Amúgy megvan az első szó – vagy inkább a szótag – ez pedig a “TE” mint telefon. Amint meghallja a telefoncsippanást, azonnal felnéz, hogy TE .. ha esetleg a konyhában vagyok, ő pedig a szobában és ott szól a telefon (és én nem ugranék azonnal), akkor kikúszik a szobaajtóig, kidugta a fejét és szól, hogy “TE” vagyis, hogy írt valaki 🙂
Meg a szokásos reggel alvásánál én nyugodtan csináltam a dolgomat, mikor beszélgetést hallottam. Bementem hozzá, addigra már megszerezte valahogy a Sudocremet és jól magára kente, meg a biztonság kedvéért kent az ágyra meg az ágyneműjére is 😀 És gondolom ez még csak a kezdet.
Még mindig háromszor alszik naponta, így egészen este 7-ig jól bírja, utána kell masszívan szórakoztatni, hogy elfoglalja magát és kibírja 8 körülig, majd fürdés a kacsáival és alvás reggelig.
Lassan, de biztosan haladunk az állampolgárság intézésével is. Talán még májusban kezdtünk el összeszedni hozzá mindent, mostanra sikerült és le is adtuk a kérelmet a nagykövetségen. Várjuk, hogy hogyan tovább. Reménykedtem, hogy karácsonyi ajándéknak meglesz, de kevés az esélye.


Itt van az ősz … avagy a 9.hónap izgalmai

Posted by

0

Szeptember végén kicsit megváltoztak a hétköznapok, ugyanis beiratkoztam nyelviskolába, ami azt jelenti, hogy hetente két este én eltűnök fél 6-kor és Ubi már alszik, mikor hazaérek. Szerintem azonkívül, hogy én kimozdulok, más előnye is van, mégpedig, hogy erősíti az Apa-fia kapcsolatot. Eddig is istenként tekintett az Apjára, de most mintha még jobb lenne a kapcsolatuk és ugyanolyan biztonságban érzi magát mindkettőnknél.
Elég eseménydús hónap volt, kezdte egy céges vacsorával, ahova Apukájával ment el. Felvette a csini ruháját és élvezte ő is a bulit :). Majd hirtelen megérkezett a hideg idő, fűtés nuku és sajnos mi sem készültünk rá fel, így egy lazábban felöltözött séta után jól meg is fázott, úgyhogy be kellett üzemelni az orrporszívót. Nem tudom ki találta ki, de nagyszerű találmány, rengeteget segített és bő egy hét után meg is gyógyult, bár az azért húzós volt. Szerencsére még akkor is aludt éjszaka .. nem is tudom mit mondjak erre, csodababa? 🙂
Megvolt az első vonatozás is, elmentünk a gyerekekkel meg barátainkkal Egerbe. Annyira sok inger érte, meg nem akart lemaradni semmiről, hogy szinte semmit nem aludt egész nap, viszont hazafele a vonaton kidőlt. Nem érdekelte sem a zakatoló hang, sem a zene, ő békésen aludt 🙂
Rájött, hogy fel tud állni az ágyában, úgyhogy mielőtt kiesett volna gyorsan lejjebb is tettük. Amúgy mászni még nem hajlandó, kúszva viszont pillanatok alatt eljut még mindig mindenhova. Pedig az ágyban már “kutyázik”, de valamiért a földön nem akar. A kajában sincs változás, egyre több mindent kap és ugyanúgy betol mindent, a spenótot is. Annyi, hogy kapott etetőszéket, így amikor mi eszünk akkor ott ül velünk az asztalnál és muszáj neki is enni valamit, így vagy kap bulátát vagy kenyérhéját, esetleg egy kis sajtot és ennyi elég is a boldogságához.
És akkor a kihívás, amit az előző post-ban említettem … Szülinapunkra elmentünk 4 napra Franciaországba, Ubit pedig itt hagytuk a Mamára és a Keresztanyjára. Nem gondoltam, hogy bármi gond lenne, mert eléggé alkalmazkodó, rendszer van az életében és kis vidám gyerek, inkább, hogy a bébicsőszök hogy bírják a pörgését. Ubi csodásan bírta, semmi gond nem volt vele, megvolt a rutin az életében, lesték minden kívánságát, játszottak vele, de azért borzasztóan örült, mikor hazaértünk, nagyon kis cukorfalat volt. Mi is jól bírtuk, bár azért a második/harmadik nap már nagyon hiányzott. Mondtam is, hogyha most tudnék teleportálni, akkor hazaugranék érte és elhoznám őt is. De azért jó volt kettesben is és jó lenne minél több ilyen, de egyelőre megelégszünk az évi eggyel.
A másik nagy mérföldkő az idei őrültségünk volt. Mert minden évben kell egy. Anno mondtam, hogy csináltassunk valami kicsi tetoválást, ami csak a miénk, ami összeköt minket, de sokáig nem találtunk olyan mintát, amibe beleszerettünk volna. Egy családi bulin mondta Máté, hogy miért nem csináltatunk Uborkát. Nem is gondolkodtunk rajta, hisz mi más lenne ennél nagyobb összekötő kapocs. Egy ismerős megrajzolta a mintát, mi meg rávettük magunkat és megcsináltattuk a “mi napunkon”. Mi büszkék vagyunk rá és örülünk neki, bár a családoknál ez eléggé kiverte a biztosítékot, de igazából felnőttek vagyunk, ez a mi döntésünk és a mi Uborkánk 🙂