Úgy gondoltam, hogy a karácsonyunkról külön írok, mert elég különlegesre sikerült.

A hangulat elkezdődött már november végén, amikor elmentünk családi fotózásra. Nem mondom, hogy tökéletesre sikerült, de a célt elértük és mindenki örült a képeknek.

Igazából a karácsonyi ötletelést már nagyon korán elkezdtük, hogy olyan ajándékot kapjon mindenki, amire vágyik és meglepetés legyen, azt hiszem ez a cél is megvalósult. Bebizonyosodott, hogy a figyelmen múlik minden.

Be kell vallanom, hogy magától a karácsonyi 4-5 nap miatt azért kicsit aggódtam, mert sokan voltunk, pörgős volt és szerettem volna, hogy minden jól sikerüljön, mindenki örüljön, mindenki jól lakjon :). Tudom, kicsit sem vagyok maximalista 🙂 Mindenki kiröhögött mikor mondtam, hogy van egy táblázatunk, hogy melyik étkezésre mi lesz, és hányan leszünk, de viccet félretéve, ez rendkívül hasznos volt.

Na de eljött a 22-e, megérkeztek a tesók, majd másnap reggel Omi és Opa Micha, Ubi, meg mint akit kicseréltek, repült a boldogságtól. Nagyon cuki volt. 23-án este mentünk Battára és ott voltunk 24-én ebédre. Majd mivel a gyerekek meghívtak minket a karácsonyi istentiszteletre, így délután még beficcent egy vecsési út. Ubi megint meglepett minket, hogy milyen ügyesen végigbírta a több mint egy órás programot, incselkedett mindenkivel, tátott szájjal nézte a kórus kánonját és hangosan kacagott, amikor tapsoltunk. Tényleg mint egy csodaangyal 🙂 Majd visszamentünk Battára és ott is nagyon jól bírta a gyűrődést, majdnem 9-kor ment aludni. Azt kell mondjam, hogy jobban izgatta a vacsora, mint az ajándékozás és remélem ez így is marad 🙂

25-én reggel jöttünk haza, majd jöttek a vendégek. És itt jött a legnagyobb ajándék, amire senki nem számított és pont ezért volt csodálatos, hisz megleptek minket Tomi hugáék az USA-ból. Ubit még sosem láttam ilyen boldogságosnak, pedig általában az, de itt tetőfokára hágott a hangulata. Folyamatosan kacagott, meg dumált meg ment mindenkihez, nagyon jó volt ezt látni, és most látom, hogy mennyire sokat számít, hogy kint van a családtagok fényképe a falon, mert mindenkit ismerősként fogadott és azonnal ment hozzá. Itt is jött az ajándékozás. Úgy voltunk vele, hogy neki most nem kell sok (amúgy sem), de amit kap, az legyen a mi kezünk munkája, így kapott a kockás pizsamáinkból egy takarót, és csináltunk neki matatótáblát, mindkettőben benne van minden szeretetünk. Úgy tűnik, örül mindegyiknek 🙂 Kapott még egy csomó mindent, de ahhoz még túl kicsi, hogy értékelje. Boldog volt attól is, hogy velünk ebédelt és szinte ugyanazt amit a többiek is, hihetetlen, hogy milyen kis szociális lény 🙂 Voltunk sétálni, másnap együtt a karácsonyi vásárban, úgyhogy azt hiszem tényleg Boldog lett az idei első közös karácsonyunk!

Pár hete kaptunk egy levelet a CEU Babakutató Intézetétől, hogy keresnek babákat, akiket viselkedéssel kapcsolatos vizsgálatokat végeznek. Úgy gondoltuk, hogy miért ne, ez minket is érdekel, jelentkeztünk és már az első ilyenen részt is vettünk. Ubi cuki volt, egy videót kellett néznie és nézték, hogy mire hogy reagál. Az azért lejött, hogy túl sokáig nem köti le a figyelmét. Érdekes volt az is, hogy az ölemben ült és a szemem be volt kötve, hogy még csak véletlenül se befolyásoljam az én reakcióimmal.

És és … végre mászik! Semmi előjele nem volt, egyszercsak azt vettük észre, hogy már négykézláb van és megy 🙂

Megtört a jég is, eddig ha meglátta a Keresztapját, akkor görbült a szája, rosszabb esetben keserves sírás lett a vége, de úgy tűnik, elindult egy barátság köztük 🙂

Megvolt az első találkozás a Mikulással. Vártuk, hogy majd lesz sírás, mert elvileg fél a szakállas emberektől, de még az ölébe is beült és semmi 🙂 Voltunk az én céges Mikulás színházi előadáson is, ahol a tesóival voltunk és azt is tök jól bírta, még úgy is, hogy kimaradt egy alvás. Eleinte a lányokkal ült az első sorba, de utána hátrajött hozzánk és ott ugrált meg kiabált 🙂

A kajával is haladtunk, egyre többször kap olyat, amit mi eszünk csak kevesebb fűszerrel, vagy más körettel. És együtt reggelizik meg vacsorázik velünk az asztalnál, így megesik, hogy kb egész nap eszik :). Hálistennek nagyon jó étvágya van, imádja az összes zöldséget, reméljük így is marad.

Egyre tudatosabban használja a “cukiság-bombát”. Pl odaadja a játékát és mikor megköszönjük, akkor elégedetten bedobja a szélesszájú kisbéka mosolyát 🙂 Meg elkezdett nagyon bújós lenni, meg puszilgatós 🙂

Leesett az első hó is, mi pedig fogtunk magunkat és már mentünk is ki. Nem igazán értette, hogy mi ez a fehér és nagyon hideg valami, akkor aztán meg pláne furán nézett mikor belefektettük és angyalkát csináltunk belőle. Ő nem tartotta annyira viccesnek.

Voltunk vendégségben is, meglátogattuk a harmadunokatesó Ákost. Eleinte nézte a babát, de jobban érdekelte az asztalon lévő kaja. Remélem azért van később nyitottabb lesz felé 🙂

Ez a hónap nekem inkább arról szólt, hogy kimásszak a mélypontomból, ami megint utolért. Meg lehet kövezni, vagy kígyót békát kiabálni, de nekem ez a gyereknevelés hatalmas kihívás és nagyon “szenvedek” benne. Mint már írtam, nem vagyok egy ősanya típus, aki a gyerek kedvéért feladja az életét, hanem van bennem önzőség, hogy szeretnék a sajátomból is valamennyit visszakapni. Ettől persze örökösen lelkiismeretfurdalásom van, hogy mégis mit akarok, mikor van egy ilyen áldott jó gyerekünk. De  tényleg hiszek abban, hogyha én jól vagyok, mi jól vagyunk, akkor lesz a gyerekünk is kiegyensúlyozott és nyugodt. Nagyon sok energiámba telik, hogy türelmes legyek meg figyelmes és nyugalmat árasszak magamból, mert ez nem én vagyok és messze nem ez a komfortzónám. Minden reggel úgy kelek fel, hogy próbálom a legjobban összerakni a napunkat, úgyhogy azért valamennyire rugalmas is legyek, de meglegyen a rendszer és nyilván hol jobban megy, hol rosszabbul. Ubi egyre aktívabb, jobban kell rá figyelni, jobban le kell kötni és nagyon fárasztó egy nap. Persze jó is, mert látni, ahogy napról napra fejlődik és több mindent csinálni, de egyre jobban hiányzik a saját független életem. Hát így …

Augusztus végén visszakerült minden a régi kerékvágásba. Ubi visszaköltözött a szobájába, végetért a szabadságos időszak, így maradtunk ketten. Kicsit féltem az elején, hogy a sok kényeztetésnek én iszom meg a levét, de szerencsére nem történt ilyen.
Mivel már áldatlan állapotok uralkodtak egy-egy fürdés után, ezért átkerült a kiskádja a nagykádba, így nyugodtan pancsolhat, mert csak a nagykád úszik utána. 🙂 Ő is boldog, meg mi is, hogy utána nem kell takarítani.
Itt voltak Annamariék, amit furán értékelt. Egyrészt, hogy az ő játékait miért használja más, másrészt hogy az ő Anyukája és Apukája miért fogdos más kisbabát. Látszólag nem értette és nem is tetszett neki.
Mozgásban is történt változás, elkezdett kúszni, de mint valami rakéta. Egy ismerősöm kérdezte, hogy “na és szabályosan kúszik?”. Először fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent, aztán rájöttem és igen, most már szabályosan. Eleinte még barikádokat építettem párnákból, de ezt 1 hét után feladtam, menjen ahova akar, el van pakolva így általában mikor látja, hogy szabad az út, nagy boldogan a konyha felé veszi az irányt és pakolgatja az üres szódásüvegeket vagy hűtőmágneseket.
Régóta emlegetem a fogát. Még poénkodtam is, hogy észre se vesszük és egyszer csak ott lesz. Persze mindenki hülyének nézett, de tényleg így volt. Az tűnt fel, hogy ellökte a cumisüveget, de akkor már át volt törve, és pár nap múlva meg is jelent a kis recés fog. A másodikkal úgy tűnik jobban megküzd, de már az is látszólag áttörte az ínyét.
Egyre bátrabbak vagyunk a kajával, rágcsált már almát, meg kenyérhéjat, meg kóstolhatott “tiltott gyümölcsöket” is és nagyon ügyesen tudja, hogy kaja után vizet kell inni 🙂
Az éjszakák kezdenek érdekesek lenni, ugyanis pár hete felsír minden éjszaka. Eleinte azt hittem, hogy azért mert betúrja magát a sarokba és nem tud megfordulni, ezt megoldottam, volt is két nyugodt éjszakánk, de most megint kezdte. Gondolom ez is a fogához köthető.
Én kaptam új gyógyszert, ami egy sokkal gyengébb vérnyomáscsökkentő, a reggeli értékek jók is, az estiek magasak még néha, de remélem az is beáll és akkor el lehet hagyni ezt is.
Még egy érdekes dolog történt. Megszületett az unokatesóm kisfia. Eddig még semmi nincs benne, viszont az unokatesóm januári, szeptemberi gyerekkel, én szeptemberi vagyok, januári gyerekkel és mindketten ugyanabban a kórházban szültünk és ugyanazon az ágyon feküdtünk 🙂 Az élet fintora 🙂
Voltunk családi fotózáson is, amit Vesznáéktól kaptunk a keresztelőre. Hipergyorsan végeztünk, mert úgy, hogy Ubi nem aludt délután, simán végigvigyorogta az egészet 🙂 Mire a fotós kimondta, hogy megvárjuk a mosolyt, már kész is volt a kép 🙂 Hát hiába, hozzá van szokva a napi képekkel, amit a család kap minden reggel.
Jön a következő hónap, egy újabb kihívással … de erről majd a következő bejegyzésben 🙂