Véget ért az első chapter ….

.. vagy a második, ha a bölcsit is beleszámoljuk. De én inkább egynek venném őket, hisz most egy olyan fordulópont jön Ubi életében (meg a miénkben is), ami a teljes kis napi rutinunkat, életünket felforgatja.

3 évig járt a Fasori Kicsinyek Óvodájába. Tisztán emlékszem az első ismerkedős beszélgetésünkre az ovi vezetőjével, még a Covid hatása érződött és csak mi voltunk. Akkor, azután a fél óra után úgy jöttünk ki abból az intézményből, hogy igen, megtaláltuk, Ivánnak ide kell járnia, mert teljesen beleszerettünk. Majd amikor jött a levél, hogy sikeresen felvették, madarat lehetett fogatni velünk. És miután megvolt az első szülői értekezlet és találkoztam az óvónőkkel is, ott eldőlt minden. Tudtuk, hogy a gyerekünk a lehető legjobb helyen lesz, hogy a teljes bizalmunk ott van náluk, és hogy néha irigykedünk is, hogy mi miért nem kerültünk ilyen jó oviba. Majd két szemrebbenés és eltelt a 3 év. Az a 3 év, ami nettóban, csak 2,5 volt, de eseményekben, élményekben talán még több. És a kezdeti “szerelmünk” az ovi iránt csak még erősebb lett. Így amikor eljött a ballagás napja, akkor nemcsak Iván ballagott, hogy hanem kicsit mi is. És talán még mi szomorúbbak voltunk, mert tudjuk, hogy mit fog most ott hagyni. Ami pedig minket igazol, hogy minden szülő így érezte, a ballagáson nem nagyon volt száraz szem, még a kemény apukák is elérzékenyültek, mert itt tényleg igaz a közhely, hogy ez egy összetartó család. Ahol vannak konfliktusok, nem vagyunk egyformák, sok mindenben máshogy gondolkodunk, de egy nagyon jó közösség alakult ki.

A mi kis Uborkánk meg kisUbiból nagyUbivá cserepedett. Nézve a régi képeket, eltűnt a kis cuki babás arca, most már egy még mindig huncut, de komoly nagyfiú, aki bár ésszel tudom, hogy érett az iskolára, de azért a szívem ezt még nehezen fogadja be.

Hova rohan az idő?? – 18. hónap

Még mindig nem hiszem el, hogy a mi kicsi Uborkánk másfél éves, hogy 18 hónapja belecsöppentünk életünk egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) kalandjába, hogy ez a kis csodabogár mindennap meg tud lepni és hogy mennyi szeret van benne, amivel minket is napról napra formál és alakít. Lehet, hogy ez egy kicsit érzelmesebb post lesz, mint az eddigiek, mert én is újabb felismeréssel lettem gazdagabb, rájöttem, hogy miért volt olyan nehéz az eleje és hogy mitől féltem a legjobban.

Az alap talán az, hogy én nem vagyok egy túlságosan érzelmes ember, nem vagyok olyan, aki becézget, aki folyamatosan az érzelmeiről beszél és kinyilatkoztatja. Mindig úgy gondoltam, hogy szeretni nem szavakkal, hanem tettekkel kell. És ezt is óvatosan, megtartva a tisztes távolságot, mert amúgy védtelen vagyok és sebezhető. Aki ismer, ezt tudja rólam, hogy bizonyos szintig szinte mindenkivel közvetlen vagyok, de van egy “fal”, amin nagyon kevés embert engedek át. Na és akkor jött ez a kicsi ember, én meg rettegtem, hogy hogy fogom őt szeretni, hogy fogom neki megadni azt, amire szüksége van, úgy hogy a “falam” megmarad. Ez rettenetesen frusztrált és magamban nagyon sokat hadakoztam és harcoltam, amibe belegondolva, ez borzalmas dolog, de az érzelmeket nem lehet irányítani. Majd jött a mi kis Uborkánk és ezt a falat egy váratlan rugással lebontotta és úgy közel férkőzött hozzám, mint még soha senki. Én meg ettől bepánikoltam. Én ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen érzések léteznek és hogy van valaki, akivel együtt lélegzünk, akivel együtt sírunk, ha fáj valamije és együtt nevetünk minden hülyeségen, és úgy ölel, mint senki más. És persze ma megkaptam, hogy ősanya lettem, de szerintem nem, csak elengedtem valamit, amihez eddig foggal-körömmel ragaszkodtam és hagyom hogy most már az eszem helyett (néha) a szívem irányítson. Lehet, hogy ez a korral is jár, vagy csak észrevétlenül hagytam magam sodródni, de most így jó.

Na de ez Ubiról szól, meg az ő 18. hónapjáról, ami megint nagyon aktív volt. Valószínűleg ezért is rohan így az idő, mert folyamatosan megyünk, csinálunk valamit.

Beindult a bicajozás, szinte mindennap mentünk vagy mentek Tomival valahova. Most már ha szóbakerül, hogy megyünk bicajjal, akkor megy a fogashoz és mutogat, hogy kéri a sisakját. Úgy tűnik teljesen megszokta, hogy közben nézelődik, hogy csikizi Tomi hátát. Én azért nem vagyok teljesen nyugodt, mert gyűlölök Budapesten bicajozni, főleg ha autók között kell menni, de szerencsére van több bicajút és ott azért jó menni, meg könnyebb így közlekedni. Ők voltak az Orczy-kertben, közösen voltunk a Városligetben a Pántlikában és a Kertemben, Óbudán a Görzenálban, a Margitszigeten, a Grundon, mindenhol el lehetett engedni, így ő is és mi is ki tudtunk kapcsolódni.

Június végén itt volt Omi, voltunk vele meg a tesóival strandon, amit nagyon élvezett, ki sem akart jönni a vízből. Evett megint új dolgokat, amiket még soha, mint pl kukoricát, babgulyást, sárgabarackot, ribizlit és slambucot, nem meglepő, hogy minden ízlett neki.

Voltunk megint a Babakutatóban is, ott azt vizsgálták, hogy mennyire figyel és mennyire tudja megkülönböztetni a dolgokat és rámutatni. Én ezt semlegesnek értékelném, mert talán kicsit unta, de azért ügyesen mutogatott.

Voltunk Battán nyaralni, először csak egy hétvégét, amin mi Tomival elmentünk a Balaton-átvezetésre. Szerencsére semmi gond nem volt vele, bár estére már hazaértünk. Utána Bori volt nálunk egy hétig. Cukik, ahogy szeretik egymást, és ragaszkodtak egymáshoz. Majd a következő héten mi voltunk Battán. Tetszett neki a szabadság, hogy bármikor kimehetett, ott volt a kutya; nem zavarta az sem, hogy mezítláb mászkált, volt egy kis medencézés is és persze a nagyszülei lesték minden kívánságát. Jó volt látni, hogy odament a málnabokorhoz és ette a málnát róla, vagy felvette a leesett sárgabarackot és elnyammogta (úgy, hogy a magját kivette és eldobta 🙂 ).

Szombaton itt voltak Anyuék, és elvittük őket a Zwack múzeumba és gyárba, ahova gyereket nem igazán lehet vinni, így addig Vesznáékkal volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli, úgy sírt, hogy kapkodott levegő után és közben mondogatta, hogy Aja Aja .. hálistennek utána a gyerekekkel elvolt és megnyugodott, de nem értem, hogy miért akad így ki, hisz ismeri őket, szeretik őt és tudja, hogy visszajövünk. Remélem azért ez idővel változik.

Egyre több mindent mond. Az APA már régebben is megvolt, de nem mondta olyan szépen, mint most. Ha Tomival van, akkor AJA kell neki, ha velem akkor meg APA. Fura, hogy sem a Mamát, sem a Papát nem mondja, pedig azt a gyerekek első körben szokták. Túl sok új szó nem került be a repertoárjába, csak a halandzsa maradt.

Továbbra is kétszer alszik még napközben, este 8 körül megy ágyba és reggel 6-7-ig alszik, ami érdekesség, hogy egyre több kutya van az ágyában. Kezdett egy kis állattal, most már kell a takarója és 3-4 kutya, mikor mennyi jut eszébe. Van, amikor ha elaludt, kipakolom őket, mert nem fér el 🙂

Volt szülői a bölcsiben. Szeptember 23-án kezd, alma lesz a jele és a Süni csoportba fog járni. Négyen kezdenek újként kb egyidősek és két nagyon kedves és szimpi bölcsisnénijük lesz. Remélem ez a szimpátia megmarad, egyikőjük karakánnak is tűnt, amire Ubinak szüksége is van.

Félelemérzete továbbra sincs. Folyamatosan rohan, meg is volt az első pofára esése, jól lehorzsolta az orrát meg homlokát, de ez kell a babakorhoz. Simán felmászik mindenhova egyedül, legyen az mászóka, vagy a játszón a hintázó elefánt, vagy a csúszda.

De, hogy ne csak a pozitív dolgokról essen szó, nemtetszését elég durván nyilvánítja ki: harap, csip, húzza a hajam, földhöz vág amit csak tud, illetve megáll a parkettán (nem ám a szőnyegen) és dübög a lábával. Az alsó szomszéd már jelezte, hogy kicsit hangosak vagyunk, de ha rászólok, akkor még inkább csinálja. Ha nem hagyja abba, akkor szokott jönni, hogy megy az ágyába gondolkodni. Sajnos ilyenkor nem lehet máshogy leállítani, 5 perc az ágyában és utána az esetek nagy részében már “normális”.

Jár a baba … ja még nem – 14 hónap után …

Azt hiszem, hogy a legnagyobb eseményről már írtam, így ez a post talán nem lesz olyan hosszú.

A lényeg, amit mindenki kérdez:

  • nem, még nem jár egyedül, csak úgy ha fogja a kezünket
  • nem, még nincs több foga, csak az a 4 ami eddig is volt

Megkapta az első cipőjét és hát nem mondom, hogy könnyen ment vele a barátkozás. Spiccbe vágta a lábát, így az első cipőfelhúzásnál jól “össze is vesztünk”. Egyszerűen lehetetlen volt ráadni a cipőt, ráadásul ha már ha a lábfejét sikerült beletuszkolni, a sarkát az istennek nem akarta belerakni. Remélem azért ez javulni fog, mert így elég kis sután megy cipőben. A jobb lábával nincs gond, csak a bal lábával pipiskedik. Majd figyeljük és ha nem változik, akkor utánajárunk, hogy mitől lehet. Mezítláb amúgy nincs baj.

Itt a jó idő végre, így egyre több időt töltöttünk kint. Vettünk szuper bicajülést és megvolt az első bicajozás is. Először nem értette, hogy ez most mi, de tetszett neki, hogy mindent lát és bármerre néz, szinte mindenhol van egy kutya, vagy egy villamos. Hazafele már tök fáradt volt, de nem aludt, nehogy lemaradjon valamiről 🙂 Most még csak a Gellért-térig mentünk a Szigeten át, majd pihenő után haza, de kezdetnek jó volt.

Kapott új babakocsit is, miután eladtuk az előzőt. Én azt is nagyon szerettem, de már túl nagy volt és nem tudott benne kényelmesen ülni. Ez kisebb is, kényelmesebb is, lecsukható a teteje, így nem süt a szemébe a nap, meg nem fújja telibe a szél, így eddig bejött.

Egymás utáni két hétvégén is itt voltak a tesók, amit nagyon élvezett. És annyira kis okos, látta reggel, hogy be van csukva az ajtó és jött és kopogott nekik. Addig nem nyugodott, amíg fel nem ébredtek. 🙂 Amúgy mindent megért és mindent megcsinál (persze ha olyan kedve van). De már simán megy a hozd ide a poharadat, vagy menj be a hálóba, mert ott vannak a lányok, vagy kérsz e kifli és akkor nevet, vagy hogy akkor most takarítunk és megy a porszívóért 🙂

Persze azért nem mindig ilyen cuki, a hisztéria még megvan, de nem annyira durva, mint az elején volt. (na lehet, hogy most kiabálom el) 🙂

Beindultak a kirándulásos hétvégék is. A bicajozás után Tatán voltunk, ami egy kis gyöngyszem … lett volna, ha nem lett volna óriási tömeg, de tényleg mesés a vár környéke, meg a tópart. Most meg Esztergomba mentünk vonattal, megint a Vajda-családdal, ami azért is jó, mert a gyerekek is szeretik egymást, meg a felnőttek is, így win-win. Ubi is élvezte, mind a vonatozást mind a Duna-parti sétálgatást, és ahogy Ottó mondta, átmentünk külföldre és ott sem mondta, hogy nem kéri a juhtúrós sztrapacskát 🙂 Kellően el is fáradt és végig aludt a vonaton hazafele.

Voltak itt a Mamáék is, ami azért nem mindennapos, és először nézett is, hogy ezt most hogy, eddig csak a telefonban voltak, de nagyon örült nekik. Annyira jó, hogy így szereti a nagyszüleit és tök jól elvan mindkét részről velük.

Na jó, mégsem lett olyan rövid 🙂

Pöttyös Palkó – avagy a 13. hónap fent-lentje

Az ünneplés utáni első esemény az 1 éves orvosi vizsgálat volt. Nem tudom, hogy azért mert a rossz kórházi élmények még benne voltak, vagy mert sírtak a gyerekek, de amint lefektettük az asztalra, már sírt. Eddig ilyet nem csinált. A második szurinál már annyira behergelte magát, hogy nem is feszült be, észre se vette 🙂 Amúgy 9 kg és 75 cm és mindene teljesen rendben. A doktornő is megjegyezte, hogy nagyon szépen összeszedte magát 1 év alatt. Rá valahogy mindenki emlékszik, annyira kis minimanó volt 🙂

Az élet ment tovább újabb kihívásokat tartogatva. Az éjszakák továbbra is eseménydúsak voltak, hol éjfélkor kelt fel, hol 4-kor. Próbáltuk, hogy égve hagyjuk a lámpát, vagy nem engedjük le a redőnyt. Hol bejött, hol nem … Igazából fogalmam sincs, hogy mitől riad fel éjszaka. Remélem “kinövi”.

Egyik nap reggel észrevettük, hogy melegebb a szokásosnál a feje … pár óra múlva már 38,8 lett a láza. Furamód, semmi más baja nem volt. Nem annyira paráztam, mert hallottam már erről a betegségről, vírusról. Semmit nem kell vele csinálni, csak max csillapítani és sokat itatni, és 3 nap alatt lemegy. Pont így történt. Majd jöttek utána a pöttyök. Szegénykém, brutálisan nézett ki, de ez is elmúlt 3 nap után. Elvileg utána néha lehetséges megfázás meg köhögés, de neki szerencsére nem volt. Nagyon kemény volt ez a pár nap olyan szempontból, hogy nem mehettünk sehova, be voltunk zárva a lakásba és az őrületbe kergettük egymást. Nagyon érezhető volt, hogy ő is hozzá van szokva a napi sétákhoz.

A fogai még mindig makacskodnak, ugyanúgy az a 4 van még csak kint, viszont nagyon úton lehetnek mert sokat van a keze a szájában, és már nagyon látszik. Remélem hamarosan áttörnek most már.

Egyedül még nem megy, de ha fogjuk a kezét akkor már szinte szalad 🙂 Meg pár napja megáll pár másodpercre, utána persze seggre ül és ez tetszik neki nagyon 🙂

Voltunk megint a CEU-nál, most nagyobb sikere volt, ugyanis nagyon ügyesen végigülte a pár perces videót, pont úgy reagált, ahogy várták és amúgy tök jól érezte magát. Ott kezdte el a rajzolást is, amit itthon folytatott a drapp kanapét használva papírnak. Azzal a lendülettel kapott is egy tollat, ami már nem fog 🙂

Voltunk kötelező szemészeti vizsgálaton is. Mivel nem tud egy helyben ülni, kicsit tartottam tőle, de egyrészt profi volt a doktornő és folyamatosan tartotta a figyelmét, másrészt meg érdekelte a sok műszer meg játék 🙂 Mondta a doki, hogy mért egy kis +-t, ami náluk még nem vészes, viszont mivel van szemüveges a családban, ezért 1 év múlva megnézné, hogy változott e.

Ismét volt Apukájával üzleti vacsin, kettőn is és kiharcolta, hogy teljes jogú tagként legyen kezelve, legalábbis a koccintásnál és a kajánál, ugyanúgy betolta a pulled porkot meg a borjúpörköltet is 🙂

Az akaratossága és makacssága mit sem változott, főleg ha nem kap meg valamit ami kell neki (általában a telefon). Ilyenkor ha már nem bírok vele, akkor megy az ágyába “gondolkodni”. Ez be szokott jönni vagy lehiggad vagy elalszik. Egyszer volt, hogy hallottam, hogy üvölt tovább, bementem és már állt az ágyvédőn és húzta fel magát. Így az ágyvédőt lejjebb is tettem, nehogy legközelebb kiessen.

Továbbra is a villamos a sztár, mikor megyünk sétálni, mindig megállunk a parkban, várjuk a villamosokat és vigyorogva szól, hogy TE, mikor meglátja hogy jön. Ugyanez van, ha kutyát lát, akkor jön a VÁ. Most már ha Tomi németül kérdezi, hogy mit mond a kisoroszlán, vagy a kutya, akkor arra is reagál, vagy amikor este németül szól, hogy menjenek fürdeni, akkor eldob mindent és spurizik a fürdőszoba felé. Jó lenne ha párhuzamosan tanulná a két nyelvet.

Kedvenc itthoni elfoglaltságai még mindig a konyhában a pulton ülés és “főzés”, vagy a mosógépen ülve fogmosás, vagy teregetéskor kipakolás a szőnyegre és utána főz a lavorban 🙂 Ami újra előjött, hogy naponta meg kell hallgatni a We all one (VB induló) című számot. Ilyenkor nyugodtan!!! ül és nevetgél, meg táncol, néha tapsol) 🙂

Azt gondoltam, hogy ebben a hónapban nem volt sok történés, most így visszanézve de 🙂 Na és akkor jön a következő, egy újabb őrültség a szülők részéről, amit ha túlélünk, külön beszámolok róla 🙂

Én ebben a hónapban “no kontakt Február”-t tartottam. Senkire nem írtam rá magamtól, kíváncsi voltam, hogy ki az, akinek hiányzom. Be kell, hogy valljam, hogy kellemesen csalódtam és pont az történt, amire számítottam …. Tartom továbbra is azt, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.


Duracell-nyuszi beindult avagy túl vagyunk 10 hónapon

Megtette az első lépéseket!! Bár még nem mászik, de az első lépés megvolt. A kúszása továbbra is még megy, most már átalakult kommandósba és már emeli hozzá a fenekét is. Igazából simán négykézlábra áll, esetleg még a kezét is teszi előre, de mikor a lábát kellene, akkor inkább átvágja magát kúszásba és úgy halad. Nem tudom, hogy lesz e ebből valaha baba-mászás, vagy a következő az lesz, hogy elindul. Ugyanis már mindenhol feláll. Kezdte a kiságyban – gondolom, hogy ott volt a legegyszerűbb – és most már az ágy szélénél is, a fotelnál is, és nyilván ilyenkor rettenetesen örül magának. 🙂
Az új kaják bevezetését továbbfolytatjuk, annyi változott még, hogy nem turmixolok neki ebédre, csak összetöröm, így muszáj rágnia. Uzsonna maradt a tápszer, viszont utána általában még benyom egy kiflicsücsköt, mert nem bírja tétlenül nézni, ha mi esetleg vacsorázunk, így muszáj neki is ennie valamit. Nem is tudom kire ütött ezzel az éhenkórászságával 🙂
Hónap elején voltunk 9. havi ellenőrzésen. Akkor épp 8 kiló volt és 74 centi. A hivatalos álláspont szerint a hossza megfelel a korának, viszont a súlya az limit alját súrolja, ami azért fura, mert van kis pocakja, meg szerintem jó húsban van. Nem is bánom, hogy nem több és nem Michelin-baba. Foga még mindig csak kettő van, bár ahogy a háziorvos mondta, 4 is úton van és bármelyik pillanatban áttörheti az inyét. Már nagyon várom, mert éjszakánként azért sokszor felébred meg napközben is piszkálja. Meg nyilván az evés is megváltozik, ha több foggal tud rágni.
Továbbra is folytatja a csábítást. Bárhova megyünk mindenhol szerez “barátokat”. Többször veszem észre buszon, vagy az utcán, hogy vigyorog valakire, vagy integet neki vagy épp kinézi valaki szájából a kaját 🙂 Apukájával is volt céges vacsin, ahol becsajozott 🙂 (nyilván nem a saját korosztályából talált magának valót)
Talán még szeptemberben vettünk hordozót, amit be is vetettünk. Voltunk kirándulni többször, sőt volt hogy el is aludt benne, mikor az őszi szünetben Lullán kirándultunk. Egy darabig semmi baja nem volt, a végére kezdett elfogyni a türelme, mint ahogy régen sem bírta a bezártságot, úgy most sem.
És akkor jönnek a huncutságai .. egyik reggel odaadtam neki a telefonomat, mert itt aludtak a tesói és gondoltam addig legalább csöndben van, amíg megcsinálom a reggelijét. Erre addig nyomogatta, amíg hajnali fél6kor felhívta Anyukámat. Szegénynek meg fogalma nem volt miért hívom olyan korán, ráadásul bele se szóltam… csak mikor meghallotta hogy he meg te, akkor jött rá, hogy az unokája hivta 😀 Amúgy megvan az első szó – vagy inkább a szótag – ez pedig a “TE” mint telefon. Amint meghallja a telefoncsippanást, azonnal felnéz, hogy TE .. ha esetleg a konyhában vagyok, ő pedig a szobában és ott szól a telefon (és én nem ugranék azonnal), akkor kikúszik a szobaajtóig, kidugta a fejét és szól, hogy “TE” vagyis, hogy írt valaki 🙂
Meg a szokásos reggel alvásánál én nyugodtan csináltam a dolgomat, mikor beszélgetést hallottam. Bementem hozzá, addigra már megszerezte valahogy a Sudocremet és jól magára kente, meg a biztonság kedvéért kent az ágyra meg az ágyneműjére is 😀 És gondolom ez még csak a kezdet.
Még mindig háromszor alszik naponta, így egészen este 7-ig jól bírja, utána kell masszívan szórakoztatni, hogy elfoglalja magát és kibírja 8 körülig, majd fürdés a kacsáival és alvás reggelig.
Lassan, de biztosan haladunk az állampolgárság intézésével is. Talán még májusban kezdtünk el összeszedni hozzá mindent, mostanra sikerült és le is adtuk a kérelmet a nagykövetségen. Várjuk, hogy hogyan tovább. Reménykedtem, hogy karácsonyi ajándéknak meglesz, de kevés az esélye.