Fent és lent!

Na de térjünk vissza, hogy mennyi minden történt. A legnagyobb kihívást most a beszédben tapasztaltuk. Amilyen szépen beszélt, egyik pillanatról a másikra elkezdett dadogni. Hol jobban, hol kevésbé. Február végén vettük észre, de miután beszéltünk több “szakértőfélével” és mindenki azt mondta, hogy ez ebben a korban normális lehet, így nem foglalkoztunk vele. Volt amikor erősebben jött ki nála, volt olyan nap, hogy meg sem akart szólalni inkább csak bólogatott meg mutogatott. Újra kellett tanulnia olyan szavakat, hogy “szia” meg hogy “igen”. Nem értettük, hogy mi történhet. Volt, aki azt mondta, hogy a három nyelv kavar be nála. Angol meséket ő akart nézni, a német és a magyar meg adott volt. Egy dolog volt állandó, ha énekelt, az gond nélkül ment neki, bár ott is nehezebben ejtett ki szavakat, de folyamatos volt. Mindenhol azt olvastam, hogy nem szabad őt figyelmeztetni meg befejezni a mondatait, mert akkor érzi, hogy valami baj van .. Viszont elérkezett az első olyan helyzet, amikor a játszótéren az egyik kisfiú elkezdte csúfolni, mikor elmondta a nevét. Ott azt éreztem, hogy odamegyek és megütöm (főleg hogy az apja ott volt mellette és rá sem szólt), de mivel Ubi átnézett rajta, ezért nem akartam közbelépni. Viszont én ott majdnem elsírtam magam és nagyon magamra vettem. Innentől még többet olvastam utána és arra jutottam, hogy elvisszük egy fejlesztőközpontba és megnézetjük. Itt tartok most és megint megtorpantam, mert az elmúlt három napban párhuzamosan kapta a magyar és a német dumát, és minimálisan dadogott. Ki érti ezt .. Mert én nem. Úgyhogy most megint várok és nézem, ugyanis megint kevésbé dadog. Lehet hogy igaza lesz annak aki azt mondta, hogy mire oviba megy “kinövi.”

Amúgy felvették a Városligeti fasoron lévő ovi német csoportjába, úgyhogy nagy a boldogság, mert kb az egyetlen ovi megközelíthető távolságban, ami nem fizetős és csattanó az egészben, hogy a két nővére a szembelévő gimibe járnak. Nagyon szimpi volt a vezető a személyes találkozáskor, meg az egész ovi légköre és külön tetszik, hogy csak 4 csoport van és max 18 fős létszámmal. Most az a legnagyobb dilemma, hogy a német mellett “tanulhat” angolul is heti 3 foglalkozáson és akarjuk e. Kicsit félek, hogy sok lenne neki, főleg hogy szeptembertől úszásra is szeretnénk vinni, az meg más sok lenne, de tényleg szívja magába a nyelveket. Ráadásul pár hete elkezdte énekelni a Frére Jacques-t, ami meg egy francia dal, mert megtanulta a Pepából .. Ki érti ezt? 🙂

Megkapta az új bicaját, amihez bár van mankókerék, de nem akartuk felszerelni rá, így kapott egy “botot” és kemény 2 napig szüksége is volt rá. Azóta teljesen önállóan közlekedik, 4-5 km-ket teker, akár felfele, akár lefele fékezéssel. Hihetetlenül büszkék vagyunk rá. És ennyit számít, hogy folyamatosan futóbicajozott, mert semmi egyensúlyproblémája nincs.

Volt pelus, nincs pelus .. és társai

Már nagyon régen írtam, pedig nem mondhatnám, hogy eseménytelen volt az elmúlt majdnem 3 hónap. De pont ilyen gyorsan el is telt.

Kezdeném a legnagyobb dologgal. Az álmaimban az volt, hogy szeptemberre legyen szobatiszta nappal és mire megy oviba, addigra meg legyen éjszaka is. A nappali szobatisztaság meg is lett szeptemberre, aminek nagyon örültünk és stabil is lett. Majd eljött a január 25, a 3. szülinapja, amikor itt aludt Emi, a legnagyobb nővére. Ő vitte aludni és valahogy az éjszakai pelus elmaradt, Emi azt hitte, hogy már nem kell, én meg nem kérdeztem rá, hogy tett e rá, Ubi pedig boldogan újságolta reggel, hogy nem pisilt be. Előtte is sokszor kelt már úgy fel, hogy száraz a pelus, de anélkül még sosem aludt. Onnantól kezdve nem is volt hajlandó pelust felvenni és meg tudom számolni egy kezemen, hogy hányszor pisilt be azóta. Eleinte mikor mi mentünk aludni, akkor még elvettük megpisiltetni, de aztán már nem kellett, mert szólt éjszaka vagy kibirta reggelig. Hát így lett 3 éves korára teljesen szobatiszta, az ő nagy örömére és a mi nagy büszkeségünkre. Eleinte a pelenka itt volt a szekrényben – nem is tudom mit gondoltam, hogy minek – de már azt is továbbajándékoztuk, így véglegesen is nagy kisfiú lett 🙂

A bölcsit még mindig szereti – már amikor jár – bár túl sok új barátja nincs, ragaszkodik ahhoz a párhoz, akiket megszokott és sokszor fogadtak azzal, hogy volt ejnye-bejnye, mert előtört belőle a kisördög. Azt szokták mondani, hogyha rosszcsont akkor “Iván volt”, ha cuki akkor “Ubi volt”, ezzel mindent el is mondanak, amikor megyünk érte.

Nagyon jó, hogy most már teljesen jól elvan nélkülünk Battán is, meg a keresztszüleivel is, bár ott még éjszaka nem aludt, de egész napra már simán elmegy és jól érzi magát. Ez nekünk hatalmas segítség, meg megnyugvás, hogy bárhol ott lehet hagyni, mert nincs vele semmi gond. Bezzeg itthon, olyan hisztiket tud csapni, ,hogy csak zeng a veszekedésünktől a lakás. Most már könnyen meg lehet különböztetni a hisztijei szintjént és tudom mikor van az, amikor a feszültség jön ki rajta és szeretettel kell lenyugtatni és mikor van az akarat-hiszti, amikor nekem is határozottabbnak kell lenni és letörni az akaratát. De ilyen ez a korszak, mindegyiknek megvan a maga szépsége, meg nehézsége.

Volt Nőnap, amikor vitt mindenkinek virágot és boldogan osztogatta a bölcsiben, volt húsvét, amikor tanult verset és még a férfiaknak is elmondta, mert ez nagyon tetszett neki 🙂 Illetve volt a német nagymamájának 60. szülinapja, ahol németül énekelt neki és úgy is köszöntötte fel, ezzel pedig Omi megkapja a legnagyobb ajándékot tőle. Ezzel a nyelvvel kapcsolatosan lesz még post, mert úgy tűnik, hogy nagyon bekavar a beszédbe, de majd erről külön.

Amikor csak lehet, akkor kirándulunk, vagy megyünk valamerre, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb emberrel találkozzunk és nagyon jól bírja. A tavaszi szünetben gond nélkül felmászott Badacsonyban a hegyre vagy itt a környéken is bármerre mehetünk, nem nyíg, hogy fáradt. Sőt utána még fut két kört a ház körül és felszalad a kilencedikre. Nem vicc, tényleg versenyez, hogy ki ér fel előbb. Már most nagyon kis izmos popója van 🙂 Reméljük marad így és nem örökli egyinkőnk hízékonyságát sem.

Ubi 3 éves lett!

Ahogy visszaolvastam a régi postokat, eléggé feltűnő, hogy mennyi minden változott egy év alatt és milyen nagyfiú lett a kisfiúból:

  • folyamatosan és választékosan beszél, mindezt nagyon viccesen
  • imádja, ha van dolga, legyen az mosógépből ki/bepakolás, mosogatás, terítés
  • önálló és szeret mindent egyedül csinálni, nagyon ritkán engedi hogy bármiben segítsünk neki
  • önállóan öltözik, vetkőzik
  • nagyon örül minden apróságnak is, és hálás mindenért
  • a szíve még mindig a helyén van, mindenből ad, mindenben segít, rendkívül jószívű
  • akár bölcsi van, akár nincs, fél7-kor mint a puska felkel
  • ha nem tetszik neki valami, akkor óriási hiszti van, toporzékol, dübög (erről az alsó szomszéd tudna mesélni), hihetetlenül önfejű
  • a korlátozások és az hogy kevesebbet találkozunk a családtagjainkkal azt eredményezte, hogy sokkal erősebben kötődik hozzánk, hozzám meg pláne, sokszor csak velem hajlandó bármit is csinálni
  • ragadnak rá a versek és dalok és random elő is adja őket; a kedvence a Télapó itt van és a Hull a pelyhes
  • teljesen odavan minden közlekedési eszközért, legyen az vonat, troli, villamos, vagy az autók
  • nappal teljesen szobatiszta, és éjszaka is nagyon közel áll hozzá
  • bicajjal jár bölcsibe
  • tudja, hogy mikor született, hogy hogy hívják őt, minket, hol lakik
  • kedvenc meséi a Játékautók, Bing, Thomas és Pipi Langstrumpf
  • kedvenc dalai Mark Fostertől a Sowieso és a Deine Familie-től a Schokolade, illetve a Belgától az Az a baj

A napi rendje kis mértékban változott csak, ugyanúgy kel, fekszik, jár bölcsibe, “Apa visz, Anya érte” struktúra megmaradt.

Mikor közeledett a szülinapja, sokat gondolkodtam, hogy mit csináljunk vele. Szabadságot vettünk ki mindketten, és valami élményt szerettünk volna neki, de a jelenlegi helyzetben ez elég nagy kihívásnak bizonyult. Így marad, hogy elmegyünk megnézni a vonatokat, felszálltunk az első emeletes vonatra, ami indult, majd visszajöttünk. Bebizonyosodott, hogy semmit nem kell túlkomplikálni , csak csinálni, és mindig az sül el a legjobban. Már kb fél éve mondogatja, hogy “kicsikocsi” tortát kér a szülinapjára, ami azt mondtam, hogy sima liba, de aztán mikor csináltam, akkor azért nem mindig volt olyan egyszerű. De mikor meglátta és csillogó szemmel fülig ért a szája, többet ért minden drága ajándéknál. Igazából ha semmilyen ajándékot nem kap, ő akkor is boldog lett volna. De azért kapott egy autót is (VW Golf1), ami kerek két órára lefoglalta és akkor is csak azért hagyta ott, mert indultunk a vonatokhoz. 🙂

Úgyhogy megint boldog szülinapja volt 🙂


Elröppent az idő – 36. hónap

Azt hiszem ez az utolsó havi bejegyzés, mert most már túl sok újdonság nincs hónapról hónapra, úgyhogy inkább ad-hoc postok lesznek.

Az elmúlt hónap gyorsan eltelt. Szerencsénk volt, mert decemberben volt egy-két nap mikor esett a hó, így kihasználtuk az alkalmat és felmentünk a Kékesre a tesóival. Nagyon tetszett neki a szánkózás, bár azt hogy a szemébe megy a hideg hó, nem annyira bírta, meg amikor nem mozgott, akkor fázott, de látványosan élvezte.

Kapott még a kereszt-jézuskától szerelős dobozt, ami fejleszti a finom-motorikát, és azzal is nagyon jól elvan, bár fúrónak hívja a csavarhúzót, de ez legyen a legnagyobb problémája 🙂

A szilveszter csöndesen telt, itthon voltunk, ő este lefeküdt aludni – pedig mondtuk, hogy tovább maradhat fent, dehát szabálykövető gyerek – mi kivételesen megvártuk az éjfélt . De a tüzijáték nagyon bejött neki, még reggel is kereste és állította, hogy ő még mindig látja 🙂

Továbbra is a mesenézés az egyik fő kedvenc elfoglaltsága, aminél nagyon oda kell figyelnünk, mert pár hete észrevettük, hogy tikkel a szeme, úgyhogy azonnal mondtuk is, hogy itt a vége és nem is ellenkezett. Lehet, hogy csak fáradt volt és amúgy már neki sem esett jól. Kellene vinnünk szemészetre (már tavaly március óta), de folyamatosan elhajtanak, hogyha nincs panasza akkor még várjunk. Most februárban kell majd újra telefonálnom időpontért.

A bölcsit még mindig szereti, most Balázs a nagy barátja. Cuki volt a héten, mert mondta, hogy nincs jókedve, kérdezem hogy miért. Hát mert Balázs nem volt bölcsiben, és nem volt kivel játszani. Én úgy látom, hogy nem annyira szociális lény, pár gyerekkel barátkozik, de őket nagyon szereti. Egyre több foglalkozás van, ahol festenek vagy valamit kézműveskednek, ezt pedig nagyon élvezi és büszkén mutogatja mindig.

Valami miatt megjelent nálunk egy troli, amit ő mindig előszerettel néz, így többször volt, hogy azzal jöttünk haza. Kicsit kerülő, meg ugye jegy is kell hozzá, de látni ilyenkor az arcát, hogy ő trollizik, mindent felülír 🙂

A tesóihoz még mindig nagyon ragaszkodik és nagyon örül, hogy itt vannak, ők meg örülnek, hogy most már értelmes nagyfiú, akivel lehet beszélgetni. Emi egyik hétköznap itt aludt és mikor bejött az ajtón, már ugrált a boldogságtól, onnan meg csak ő csinálhatott vele mindent 🙂 Azt hiszem, hogy ebben az időszakban olyan kapocs alakul ki köztük, ami megalapozza majd a felnőttkori kapcsolatukat.

A legnagyobb szenzáció az, hogy végre már mer és akar is wc-be kakilni. Hiába szobatiszta nyár óta, kakilni nem volt hajlandó wc-be csak a bugyiba. Mindennel próbálkoztunk, mindent beígértünk de semmi. Január 10-én tört meg a jég, amikor idejött, hogy szeretne wc-be kakilni .. teljesen meglepődtem, ő meg rendkívül boldog volt, hogy sikerült, de aztán megint pár napig csak a gatyába. Viszont most már a bölcsiben is szól és szerintem rájött, hogy ez sokkal jobb. Remélem így is maradt. Aludt már éjszaka is pelus nélkül, miután több reggel száraz pelussal ébredt, de reggel még nehéz neki tartani és általában becsorgott. Szóval ezzel még ráérünk, érnie kell hozzá.

Már a múltkor is írtam, hogy folyékonyan beszél, beindult a “és képzeld el” korszak, meg hogy énekelget, verset mond, és mindenről van storyja meg véleménye. Durván megy az autókkal a szerepjátékozás, fürdés közben is a kisautó néha fagyistölcsér, a csap a gépifagyi adagoló és ilyenek, de nem is baj, fejlődjön csak a kreativitása 🙂 És ha másra nem jók a mesék, hát arra igen, hogy a szókincse változatosabb lesz.



Dumagép – 35. hónap

95 cm és 13,8 kg

35 hónap .. milyen soknak tűnik. Sosem felejtem el, mikor Ubi 2 hetes volt és mentünk vissza hallásvizsgálatra – mert annyira kicsi volt születéskor, hogy nem tudták neki megcsinálni – és mondta a vizsgálóhölgy, hogy észre fogom venni, hogy pikkpakk eltelik a csecsemőkor, aztán meg a gyerekkor .. akkor úgy éreztem, hogy mindjárt megütöm, hogy ilyen hülyeségeket mond, hisz nem aludtam napok óta, azt se tudom hol vagyok, meg mit csináljak ezzel a gyerekkel .. és mindjárt 3 éves ..

Most azt mondom, hogy eddig ez a legjobb kor, még úgy is, hogy iszonyú hisztiket tud csapni. De már folyamatosan beszél, mesél, verset mond, énekel, mindent megmagyaráz és ahogy gesztikulál hozzá .. hát kész vagyunk 🙂 Imádom, ahogy mindent megköszön, amilyen hálás tud lenni mindenért és udvarias mindenkivel. Remélem tényleg így marad, bár már jöttek kétkedő kommentek, hogy ez az időszak és a jó tulajdonságok elmúlnak, de hiszek abban, hogy az értékrendünk ráragad és azért neveléssel sok mindent el lehet érni.

Imád amúgy meséket is nézni és olyan cuki, ahogy röhög közben. Alapjáraton még mindig csak fürdés után nézhet mesét, de most egyre többször volt, hogy mindkettőnknek még este dolgozni kellett, és ilyenkor ő is nézhetett amit szeretett volna. És simán meg tudja különböztetni, hogy melyik van magyarul, németül vagy angolul.

Eljött az advent, ő pedig most már tudatosan várta minden reggel az angyalkákat, hogy mit hozott neki. Próbáltunk nemcsak édességeket, bár egy apró csoki mindig volt, de azoknak is úgy örült. Mikulásnál meg lelkesen pucolta a csizmáját, majd kiállt az ablakba és kiabált, hogy “gyeje máj Mikulás, itt vagyok” 🙂 Reggel aztán volt boldogság és ugyanúgy örült a mandarinnak, mint a TűzoltóSam-es törölközőnek. Szerencsére Battán szerveztek Mikulás-kört, így boldog volt, hogy ő látta és integetett neki.

Idén is fontos volt, hogy gondoljuk azokra, akik szűkölködnek karácsonykor, így csináltuk a cipősdobozokat. Egyelőre még csak azt érzékelte, hogy az egyik egy kisbabáé lesz a másik meg egy kislányé, de hátha ez beépül a tudatába és jövőre már emlékezni fog. Szeretném ha ez neki alap lenne, hogy segítünk másoknak. A kinőtt ruháit már ügyesen elpakolja a kisbabának, szóval ezzel nincs gond, már csak a játékaival kell ugyanígy tenni.

Amúgy a hónap rutinosan telt, bölcsi, munka, próbáltunk nem menni semerre, ha mentünk, akkor inkább csak szabadlevegőre. Ilyenkor persze bicajjal megyünk, mert lusta gyalogolni és bicajjal is sokszor úgy hajlandó haladni, hogy “ki ér előbb az x autóhoz”. 🙂

A lelke viszont kicsit mintha meg lenne kavarodva, vagy valami nyomná, mert a bölcsiben egyre többször szomorkodik, vagy mondja, hogy hiányzunk neki. Bea is mondta, hogy be van lassulva, el van bambulva. Annyit elmesélt, hogy van egy kisfiú aki “nagyon rossz”, mert kiabál, verekszik meg olyan hirtelen gyerek és ezt nem szereti. Gondolom nem érti ezt a viselkedést, főleg, hogy mi nem engedjük neki itthon, hogy rohangáljon, meg rosszalkodjon és nem érti, hogy ott másnak miért lehet. Nem tudom, hogy ezzel mit lehetne kezdeni, ráadásul sokszor van, hogy nem is akar egyedül elaludni, vagy a mi ágyunkban akar, ahol 1 perc múlva már durmol és visszük a helyére. Ezzel nincs is baja, hogy ott ébred fel. Szerencsére sokat beszél és azért elmondja ha valami baja van.

Sikerült karácsonykor megint örömet szerezni neki. Tőlünk kapott egy kispárnát, amin a kedvenc mesehősei vannak, egy kártyajátékot, amin a család autói és tulajdonosai és össze kell párosítani, meg egy társast, a nagyszülőktől, nagynénitől nagybácsitól meg TűzoltóSam-es puzzlet, állomást, zoknit, szóval minden olyat, amit imád. Nagyon jó volt látni, ahogy örül és teljes extázisban van mindentől.