A huszonegyedik

A szülinapi reggelemet a védőnőnél kezdtem, ahol megkaptam a megerősítést, hogy minden rendben van. Bár a szívhangot elég nehéz volt eltalálni, lévén a fiatalember elég mozgékony, de végül csak sikerült. Eddig két kilót híztam, a vérnyomásom tökéletes, szóval minden papírforma szerint halad. Mivel a hét elején elég sok édesség lecsúszott, így bebizonyosodott, hogy a cukor felpörgeti a gyerekeket (is), szóval erre majd extrán kell figyelni. Vagy jön az amit a TL-jeim mondtak, hogy milyen vicces lenne ha ennek a két kék-piros embernek egy sárga gyereke lenne.. hát szerintünk nem lenne vicces 🙂 Az esti hiperaktivitása amúgy folytatódott, majd kiderül, hogy a cukortól, vagy alapból ilyen mozgékony.
A szülinapom amúgy szuperjó volt, tele meglepetéssel .. pedig engem tényleg nehéz meglepni, de Zsuzsiéknak és Tominak is sikerült 🙂
A hétvége csak felrakta az I-re a pontot. Már régen megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit, hanem inkább elutazunk egy hétvégére ketten. Kicsit behergeltem magam az időjáráson, de végül minden jól alakult, voltunk palacsintázni a lányoknál és lezárásként meglett Ubi babakocsija, ami az első dolog, amit beszereztünk. Egyelőre semmi más nincs még, de szerintem időnk mint a tenger ..

A huszadik

Eljött a félidő utolsó hete, ami másról nem szólt, csak hogy mindenki jött, hogy úristen mekkorát nőtt a hasam. Hát végülis 25-27 centi és 400 g körül van, így persze, hogy már látszik. Én csak annyit érzékelek belőle, amit már írtam, hogy új ruhák kellenek és a mozgás felerősödött, illetve éjszakánként fel kell kelnem pisilni. De tudom, lesz ez még rosszabb is 🙂
Uborkával más nem történt a héten, viszont túlvagyunk egy elég intenzív hétvégén. Szombaton csapatépítés volt, ahol bebizonyosodott, hogy még mindig szuper csapatom van és minden hülyeségben benne vannak. Ha humorról van szó, akkor nem ismernek lehetetlent 🙂 Vasárnap pedig előrehoztuk a szülinapunkat és sikerült 18-an összegyűlni erre a csodálatos ünneplésre. Az idő nem állt mellénk, de azt gondolom, hogy a lehetőségekhez képest nagyon jól sikerült. Volt iszonyú mennyiségű kaja, jó hangulat, vicces és megható helyzetek. És a legnagyobb ajándék, hogy a gyerekek is velünk voltak és láthatóan jól érezték magukat, aminek én nagyon örülök … és Bori is 🙂 Ha úgy vesszük, kapott ő is ajándékba még három pót-unokatesót 🙂

A tizenkilencedik

Az első félidő utolsó hetéhez érkeztünk. Ha nem tűnne fel, hogy mennyire gyorsan megy az idő, akkor most már magamon is érzékeltem, mert hatalmasat nőtt a hasam. Konkrétan már a ruháim fele – főleg a gombos ingek – nem jó, egy egy újabb kör vásárlásra lenne szükség. Múlt héten már vettem gatyákat, és reménykedtem, hogy egy ideig most letudtam .. hát nem, főleg, hogy azért már másfél kilóval több vagyok. Még jó hogy a fogyókúra előtti ruháim többsége még megvan.
Voltam nődokinál, ugyanazokat megállapította, mint amit az UH-n is, hogy szépen növekszik, a szívhangja tökéletes és velem is minden rendben. Esténként Uborka beindul és már kezdjük gyűjteni azokat a zenéket, amire nekiveselkedik az aerobicnak, hátha azok majd kinyugtatják egy-egy rossz napján.
A hétvégénk megint nagyon intenzív volt, volt benne munka, pihenés, Balaton, meglepetés, lakás-csinosítás, majd kultúrával zárult. Alföldi még mindig zseniális rendező, Stohlnak meg még mindig csodálatos hangja van. 🙂

A tizennyolcadik

Eljött a hét, amit már nagyon-nagyon vártunk és próbáltuk mantrázni, hogy mit is szeretnénk hallani az ultrahangon. Erre jött egy hét, ami tele volt kihívásokkal, és kevésbé olyan hírekkel, mint amire készültünk. Az első hétfőn érkezett, hogy Apukám kórházba került. Itt el is vesztettem a prioritást és próbáltam nem idegeskedve oda koncentrálni, hisz annál fontosabb, minthogy ő jobban legyen és felépüljön nem nagyon volt. Kedden mentünk UH-ra, ahol kiderült, hogy:


Nem tagadhatom, hogy csalódottak voltunk. De az élet úgy gondolta, hogy egy kisfú akar hozzánk érkezni, így neki kell örülni és örömmel fogadni. A gyerekek örültek neki, így ez segített … majd jött, hogy de akkor mi legyen a neve. A lányé megvolt .. fiú egyáltalán nem, így ez még mindig függőben van, csak azért nem szeretnék mert KELL. Majd az idő hozza és remélem sikerül olyat találni, ami megfelel a kritériumoknak és megszeretjük, addig marad Uborka. Hálistennek minden rendben volt vele, mind a méretei, mind a fejlettsége szintje, mindent megmutatott és az orvos is megnyugtatott minket. A mozgolódása is töretlen, meg sajnos a reggeli rosszullétek is.
A dilemmám még mindig megvan, miszerint kórházat kellene választanom. Vagyis eldönteni, hogy kell orvos/szülésznő, vagy a sorsra bízom magam … majd meglátjuk.