A tizenhetedik

Jajaj, megint el vagyok késve, és így nehezebb is visszaemlékezni a múlt hétre. A mozgás felerősödött, Uborka már a saját apját is képes rúgdosni, ez a jó hír, a kevésbé jó, hogy a reggeli rosszullétek nem akarnak múlni. Illetve este 8kor általában kidőlök .. nem tudom, hogy most alszom e előre, mert februártól nem fogok, vagy hogy is van ez, de hihetetlen álmos vagyok délutántól. De hogy milyen fura az agy, nem akarok egy nap két kávét inni, így a délutáni adag már koffeinmentes, és majdnem ugyanúgy hat, mint az igazi koffeines.

De hogy mik is történtek …Tök jó, hogy volt időnk egymásra, így két randi is belefért múlt héten, az egyik a szokásos “Mi esténk”, a másik pedig egy szabadtéri koncert a Normafánál a csillagos ég alatt … nyugis, gyönyörűséges .. nem is tudom/akarom fokozni..

A másik .. az egész kapcsolatunk alatt rengetegszer elhangzott már/elhangzott a “Let’s cross that bridge when we come to it”. Mindig csak egy hídra koncentrálunk és amikor azon átjutottunk, akkor jön a következő, előre felesleges tervezgetni. Egy ilyen nagy és fontos hídon jutottunk túl, mikor találkoztunk a gyerekekkel. Nem volt hosszú idő, de lassan haladunk, hisz csak a szegény ember siet. Nekem jó élmény volt és pont olyan reakciók voltak, mint amire számítottam. Remélem azért elindul egy pozitív út, kezdenek kigobózodni a csomók és hiszem, hogy Uborka ennek az útnak az egyik főszereplője és csomómentesítője lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük