Bárki bármit mond, a tenger az tenger. Szeretjük a Balatont is, de a horvát tengerpartnak nincs párja, így idén ismét felkerekedünk – plusz három fővel kiegészülve – és elindultunk Novi Vinodolskiba, ugyanoda, ahol tavaly voltunk.

3-kor indultunk, azért hogy a gyerekek tudjanak aludni, illetve, hogy elkerüljük a dugót a határon meg a kapuknál, és nagyon jól döntöttünk, 10 körül már Rijekában voltunk. Ubi szuperul viselte az utat, szerintem már igazi utazó lett belőle, néha kicsit nyűgösködött, de végülis le volt kötve órákon keresztül így ennyi belefért.

A kezdeti kavarodás után a lehető legjobban jöttünk ki a szobafoglalással és délután már mentünk is vízhez. Vegyes reakciók voltak, volt amikor ment be már magától, főleg mikor nagy hullámok voltak, de volt amikor meglátta és azonnal hátraarccal indult vissza a partról. Nyilván befolyásolta, hogy a továbbra is sietve közlekedik, így sokszor elesett és a sebét csíphette a sós víz. De volt amikor ez sem érdekelte .. Az jobban érdekelte, hogy mikor reggel felkel, akkor ott legyen az Ottó és legyen füge a fán. Iszonyú mennyiséget megevett, ment a fához és amíg érte addig szedte és ette 🙂

A 8 napot egy helyen töltöttük, egyik nap mentünk csak át Krk-re, ami tök jó volt, mert kicsit kimozdultunk és szerencsére ott nem volt tömeg. Amúgy ez volt a legnagyobb változás tavalyhoz képest (az árak emelkedése mellett), hogy sokkal többen voltak, mintha mindenki most fedezte volna fel ezt a csodálatos kis falut.

Az időjárással is szerencsénk volt, csak egy napot volt rossz idő, de az még jól is esett, akkor is elmentünk sétálni.

Szóval a hely csodálatos volt, az időjárásra sem panaszkodhattunk és minden reggel úgy keltünk fel és ültünk a teraszon, hogy ennél szebbet nem is kívánhatnánk.

Idén nem hoztunk sem hűtőmágnest, sem képkeretet, inkább csináltam egy személyes emléket a tenger mellett gyűjtött kavicsokból, ami emlékeztet arra, hogy mennyire fontos az alkalmazkodás, az elfogadás, hogy mennyire nehéz elengedni az elveket, hogy nem lehet mindenkinek jót tenni, ha meggebedünk akkor se, hogy el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformán szeretünk és nevelünk, és hogy a szeretet minden nehézségen túllendít.