Egyveleg

Sok minden jár a fejemben, remélem semmit nem felejtek el és a végén nem egy nagy halom maszlag lesz.
Kezdeném az előző bejegyzéssel.. köszönöm akik írtak “emléket”. Mindkettőnek nagyon örültem és vigyorogtam mint egy vadalma. Cs – a ciao bambino már rajtad marad, még ha egy kis bambinátok is lesz 🙂 Laca, nem tudom arra emlékszel e, de készült egy darab fotó is, viszont fogalmam sincs hogy az kinél lehet. Talán Kingánál, majd rákérdezek. Kár, hogy a többiek kimaradtak, kicsit rosszul esett, de remélem egyszer még visszatérünk rá.
Itthon vagyok a szüleimnél, épp most jöttem be a kertből. 20.30 van és esik a hó, vagy valami nem tudom micsoda. Megnyertem a hósöprést, de mire végeztem az egésszel, kezdhettem elölről, pedig nem úgy tűnik, mintha bármi is esne. Szóval jó móka. Elvileg a család reggel is számít rám, de remélem, hogy győzni fog apukám türelmetlensége, és eltakarítja, mire én felkelek. Nem mintha bármi bajom lenne tőle, ennyi mozgás amúgy is kell, főleg ha már más nincs, de elég unalmas. Ráadásul érzem, hogy holnapra hogy fog fájni a derekam 🙂
De hogy miért is voltam ma itthon. Az általános iskolámban ma volt a farsang és Zsófinak megígértem, hogy hazajövök. Voltak pillanatok, amikor le akartam mondani, de valamiért mégis hazajöttem. Ismét bejött a női megérzés. :)Az a szokás, hogy minden osztály közösen beöltözik, közösen táncolnak, a nyolcadikosok pedig nyitótáncot járnak. Istenem, mennyi emlék visszajött, főleg, ahogy vonultak be a nagyok, majd elkezdték a táncot. Az idei tánc a polka volt (anno mi reneszánsz táncot táncoltunk), de nem igazán tetszett. Túl kevesen voltak, a zene sem lett tökéletesen kiválasztva. Meg nem is illett ide szerintem. A tavalyi palotás messze ütötte. A nyitótánc alatt végig fura érzésem volt, nagyon irigykedtem a mostaniakra, szívesen visszamennék az időben (valószínűleg ezért is álmodtam ezt a múltkor), és újból eltáncolnám. Emlékszem milyen büszkék voltunk akkor magunkra 🙂 De a lényeg nem ez, hanem hogy a tömegben észrevettem valakit… Úgy látszik ez az időszak a régi ismerősök felbukkanásának időszaka. Valakit, akit nagyon szerettem, akivel nagyon jóban voltam, de évek óta nem tudtam róla semmit. Középiskola után szétváltak az útjaink és bár néha volt egy-egy email, de semmit nem tudtunk egymásról. Ő egy kollégista társam, szintén a Hunfalvyba jár, kettővel felettem. Mivel én a második emeleten álltam, ő meg az elsőn, nem akartam átmászni a tömegen, de próbáltam szemmel tartani, hogyha vége az egésznek, akkor megkeresem. Közben rácsörögtem – reménykedve, hogy a száma a régi – , de nem vette fel, majd visszacsörgött akkor meg én nem, de mindketten tudtuk hogy ott a másik. Majd jött a nagy találkozás, összeborulás, örömködés. Kiderült, hogy a váci leányzónak battai barátja van (milyen kicsi a világ, nem?). Annyira, de annyira örültem neki, kiderült, hogy Pesten laknak, és az én lakásomhoz közel dolgozik, így azonnal meg is beszéltük, hogy találkozunk. Éveket kell bepótolnunk 🙂 Majd mondta a barátja, hogy Andi már többször emlegetett neki, de névről nem ugrottam be, viszont így látva igen… Hát így.. 🙂 Ezen is csak mosolyogni tudok.. hát hiába, csak szép az élet, nem?:)