Évértékelő 2008

Lassan már hagyomány, hogy évvégén átgondolom az elmúlt év történéseit. Így volt ez 2007-ben és 2006-ban is. Miért ne lenne így 2008-ban is. Tegnap kellett volna, de nem volt hozzá kedvem, így most viszonylag kipihenten megpróbálom összeszedni. Kemény év volt, több szempontból is, de talán gyorsabban eltelt mint az eddigiek. Nem mondhatnám, hogy langyosan, inkább a szélsőséges jelző illene rá. Vagy nagyon jól voltam, vagy nagyon rosszul… Érdekes, hogy vannak olyan dolgok, amikben van valami jó és valami rossz is. Ezeket mindkét helyen megemlíteném…
Csúcspontok:
– Megvettem életem első lakását, panel, 25 évig fizetem, de az enyém. Nyárra sikerült is felújítani és beköltözni.
– 5 év után megnéztem, hogy Prága tényleg olyan varázslatos város e, mint ahogy mondják… és tényleg..
– Véget ért egy hosszú, változatos, élményben gazdag kapcsolat.
– Megszületett Bella Avery Lojek, aki szép és egészséges, arról nem is beszélve hogy milyen gyorsan nő
– Ismét jóban lettem két emberrel akik fontosak… Az egyikkel oviskorunktól tartó barátság fűzött össze, ezért is viseltem nehezen a “szünetet”. A másiknál pedig reménykedek, hogy a történelem nem ismétli önmagát..
– Sikerült megszervezni egy emlékezetes 10 éves érettségi találkozót
– Férjhez ment egy barátnőm
– Egy fontos barátság átalakult….
– A szüleimmel együtt ünnepelhettem a 30-dik házassági évfordulójukat.. az öcsémmel készültünk rá… azt hiszem jól sikerült

Mélypontok:
– A “legmélyebb” hogy két hónap különbséggel veszítettem el mindkét nagyszülőmet.
– Véget ért egy hosszú, változatos, élményben gazdag kapcsolat.
– Idén többször voltam beteg mint az elmúlt 5 évben bármikor… és most se vagyok teljesen jól 🙁
– Egy fontos barátság átalakult….
– Életem legszarabb szilveszterén vagyok túl….
– Anyagilag lestornóztam magam.. (vagyis inkább leminuszoltam)

És hogy mit várok a 2009-től?? Semmi extrát…. éljem túl… Kemény év lesz, nagyon kemény és nagyon félek tőle. Remélem egy év múlva boldogan írhatom hogy alaptalan volt a félelmem és minden a legpozitivabban történt.

One thought on “Évértékelő 2008

  1. Szerintem keressél egy újságírói másodállást, mert ez nagyon megy neked. Élmény olvasni a soraidat. Komolyan. Én legalábbis élvezem. Kívánom, hogy jól sikerüljön a 2OO9-es éved, és minden már megálmodott vágyad váljék valóra. Megérdemled. Go 4 it!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük