Kerek évfordulóhoz értünk, vagyis nekem már elég kerek az 5. Néha úgy érzem, hogy pikkpakk eltelt, néha meg úgy hogy jaj milyen hosszú idő volt, de az tény, hogy eseménydús volt. Nem tudom hány gyerek mondhatja még el magáról,hogy ennyi minden történt vele az első 5 évében. A héten sokat nosztalgiáztunk, hogy mi történt 5 évvel ezelőtt 🙂

Az előző születésnapján már tudtuk, hogy az év második felét Németországban töltjük, így próbáltuk erre felkészíteni. Néha azt gondoltuk, hogy flottul megy, néha azt hogy nem, de az majd egy külön post lesz, hogy mi lett a végeredmény. Most viszont, ahogy már szoktam is, összegzem (magamnak és talán majd neki), hogy milyen is ez az 5 éves fiatalúr.

• az első ami eszembe, hogy jut egy energiabomba, idén simán letekerte a 25 km-es bicajtúrát, vagy lefutotta a 7 db 400 méteres kört
• a memóriája még mindig tökéletes, olyanokra emlékszik elég nagy részletességgel, aminél mi dobunk egy hátast
• rendkívül kedves mindenkivel és nyitott. Szereti megválogatni, hogy kit ölel meg, de nagyon furcsàllja, amikor nem kapja vissza. Nehéz megértenie, hogy nem mindenki olyan közvetlen, mint ő. Talán ezért is szereti őt a kisbarátja az oviban, mert egy szeretetgombóc
• A jószívűségét mindenki megjegyzi, képes egy kocka csokit is háromfelé osztani, hogy jusson mindenkinek. A testvéreivel meg pláne mindent is meg akar osztani
• tavaly boldogan írtam, hogy már egyedül alszik el .. na ez változott, sem délben sem este nem hajlandó egyedül elaludni, kell neki hogy valamelyikőnk ott feküdjön mellette meseolvasás után és simogatni kell a hátát vagy pocakját 🙂 és sokszor éjszaka is szól és akkor be kell mellé feküdni
• továbbra is megeszik majdnem mindent, a kedvenc kajájára a brokkolit mondja a mai napit, bár szerintem ezt már csak megszokásból 🙂 Ami nem megy az a gomba, a joghurt bizonyos fajtái, a spárga, a sajt néha. Vannak tiltólistás termékek, amiket nem ehet: GUMICUKOR, nagy cukortartalmú édességek, néha forrócsoki
• mindezek mellett sokszor kiborít minket a hisztijeivel. Ilyenkor mintha egy kisördög belészállna, se kép se hang csak sikit, ordit és verekszik. Mivel iszonyú erős, ezért nagyon nehéz őt lenyugtatni és inkább vettünk egy boxzsákot, azt püfölheti ilyenkor, általában működik is. Utána jön a nyugodt duzzogás, majd megint cuki.
• rendkívül hálás tud lenni minden apróságért, legyen akár egy kis csoki, egy lufi, vagy ha veszek neki valami új ruhát, mindent sokszor megköszön
• még mindig benne van az, hogy ő mindent ki akar próbálni, azt is amihez esetleg még kicsi és megsértődik, ha nem engedjük
• rendkívül gyorsan vág az esze pl ahogy írtam is, porszivózásért jár 10 perc tablet-idő, erre ő közölte, hogy ő akkor kétszer fog porszívózni
• fél a sötétben és a fürdőbe se mer bemenni, ha be van húzva a zuhanyfüggöny, mert tuti ott vannak a szörnyek
• kedvenc meséi még mindig a Paw Patrol, a TűzoltóSam, de most már végigtud nézni egy hosszabb filmet is, és karácsonykor imádta a Karácsonyi krónika 1-2-t, A Jégvarázst is többször megnézte magyarul meg németül is, volt egy időszak amikor folyamatosan Grincset nézett (szigorúan a mesét), szóval most már megpróbálhatjuk megint akár a mozit is
• gyönyörűen és folyékonyan beszél németül, ezt a feedbacket kaptuk a családtól és az óvódából is, hogy hihetetlen, hogy fél év alatt ezt sikerült elérnie (persze türingiai dialektussal :D).
• rendkivül nagy a mozgásigénye és ha nem mozogha ki magából, vállalhatatlan lesz a viselkedése
• még mindig alszik délben
• még mindig csak a jármûvek érdeklik, pl egy állatkertbe felesleges menni vele, mert unatkozik
• mindenrôl van véleménye és ezt a választékos szókincsével ki is fejezi
• egyre többször használja a mi kifejezéseinket (“nem akarod tudni, hogy mi lesz ha háromig számolok” vagy “tudod, hogy mi az, hogy türelem?”

A ma reggel viccesen indult, mert bár nagyon várta a szülinapját, de nehezen tudott felkelni, először közölte, hogy ő fáradt, és majd később hozzuk a tortát, de utána mondta, hogy ez a legjobb szülinap eddig és ő nagyon örül 🙂 Azt hiszem, tényleg boldog volt neki.

A héten most nem is jegyzeteltem és teljesen el is felejtettem, hogy írnom kellene. A hétköznapok mentek a maguk útján. Benne volt a levegőben, hogy pakolni kellene, de csak vasárnap jutottunk el oda, hogy akkor elő a dobozokat, zsákokat és elkezdtük megtölteni őket. A “spájz”-ból elvitték a polcokat is, így adta magát, hogy itt az idő. Úgyhogy most a lakás minden pontján van valami csomag. Ahogy Iván fogalmaz, kupedráj van (kupleráj) mindenfelé. A hét közepén összerakjuk majd egy kupacba, hogy lássuk mennyi cuccunk van és hogy fogunk beférni a kocsiba.

De hogy mi is történt, mert azért a hét második felé elég eseménydúsra sikerült. Pénteken Omi meghívott minket vacsizni egy itteni indiai étterembe. Én szeretem az indiai kaját, de a gyomrom nincs barátságban a curryvel, az indiai étteremben pedig talán még a levegőben is van curry. Volt gyerekmenü, de még az is csípős volt, így Iván rizs evett meg az én Pakorámból falatozgatott. A mango lassi sem jött be neki, azt hiszem maradunk az olasz kajáknál 🙂 De amúgy gyönyörű hely volt, és minden nagyon jól, nézett ki.

Szombatra pedig meg volt hirdetve a szülinapi buli. A fiúk rendbe szedték a lakást, én meg elfoglaltam a konyhát és előkészültünk a bulira. Megcsináltam a Paw Patrolos (mi más) tortát, csináltunk sós falatkákat, virslist táskát, sós rudat, pizzás csigát. Majd jött az ebéd utáni alvás, és addig mi feldiszitettük a lakás.

Majd mikor felébredt, nagyon cuki volt, mert mint utólag kiderült, ő nem rakta össze, hogy mi lesz itt, és csodálkozva nézett körül, hogy neki most partyja lesz és jönnek vendégek is 🙂 Annyira cuki volt, ahogy zavarba jött és mondta, hogy ő most nagyon boldog és nagyon örül. Majd ki is ment az erkélyre, hogy várja a vendégeket. Mindenki el tudott jönni és nagyon örült mindennek. Mondta is este, hogy ez volt eddig a legjobb nap és nagyon jól sikerült a partyja 🙂

Volt egy kis baki, mert elküldtem Anyukámnak a tortát, mikor kész lesz, ő meg mondta alvás után, hogy felhívja a Mamát és észrevette a tortát. Mondta, hogy ő pont ilyet szeretne a szülinapjára 🙂 Sikerült elhessegetni a gondolatot, de utána este mondta is, hogy pont olyan tortája volt, mint amit látott a képen 🙂

Mivel szombat este óriási hóesés meg hóvihar volt, így adott volt, hogy vasárnap lesz szánkózás. Mivel mi pakolást terveztünk, így adta magát, hogy mikor Omi felajánlotta, hogy elviszi szánkózni, akkor kb már öltözött is. Még jó, hogy van váltásoverállja meg mindenből több, mert ilyenkor fetreng a hóban, meg minden szűz hóba hóangyalkásat játszik.

Délután pedig Móniékhoz mentünk, akik Gera szélén laknak. Eredetileg ez egy különálló falu volt, később csatolták a városhoz. Eddig is cuki hely volt, de ilyenkor hóban, gyönyörű. Felettük egy hegyoldal, előttük pedig egy hatalmas rét, ami most fehér volt, és lehetett szánkózni. is. Gyönyörű volt az egész. Valamennyire már olvadt, meg vizes volt a hó, de muszáj volt kihasználni, főleg, hogy otthon kevés esély lesz, hogy lesz hó.

Azért remélem, hogy mikor megyünk haza, akkor már tiszta utunk lesz. Hát akkor jöjjön az utolsó hét 🙁

Elindult a visszaszámlálás .. két hét múlva ilyenkor már otthon leszünk. Nagyon fura érzés és nagyon rossz. Én tényleg szeretek itt lenni és ha most feltennék a kérdés, hogy akarok e még maradni egy hónapig, azonnal rávágnám, hogy igen, pedig van több olyan ok is, ami miatt nem. De többségében több érv szól mellette. Ezen a héten nem is történt semmi különleges, mindenki csinálta a dolgát, már semmi újdonság nem történik az életünkben. És bár már régóta itthon érzem magam, meg berendezkedtünk, beilleszkedtünk, mégis most van az, hogy akkor beállt minden állandóra. Erre pont most lesz vége. Többen kérdezték, hogy ha már fél év, miért nem február vége, miért január vége … Valamiért fél tanévben gondolkodtunk végig.

Augusztusban indulás előtt két héttel már a fél szoba tele volt pakolva, azzal amit hoztunk. Most is tudnék már pakolni, de valamiért nem megy. Mert ha elkezdek pakolni, akkor az már olyan vége-feeling, azt meg nem szeretném. Majd jövő vasárnap, amikor lement a családi banzáj, és már el tudunk pakolni egy csomó mindent, amit már az utolsó héten nem használunk.

A hétvégénk is tök nyugis volt. Iván a nagynénjééknél volt, traktoroztak, meg játszottak a szomszéd kisfiúval, mi meg kihasználtuk az időt és elmentünk a Globusba, ami kétszer akkor mint a Kaufland, nyilván sokkal nagyobb választékkal. Sajnos türelmem még mindig nem nagyon van a vásárláshoz, de igy is volt olyan sor, ahol több időt eltöltöttem, meg egy csomó mindent vinnék haza. De nyilván a kocsiban limitált helyünk van.

Na de még van két nagyon intenzív hét előttünk, azt megpróbáljuk kimaxolni és még mindent is belerakni 🙂

Évkezdés .. mindig nehéz. Úgy mint, mindennek a kezdete. És ezen az sem segít, hogy reggel 8-kor kezd világosodni. Később is sötétedik cserében. De nehéz így elindulni. Fizikailag is, meg mentálisan is. Egyelőre még azt sem tudom, hogy merre .. csak egyhelyben toporgok.

Ráadásul a január sosem az én hónapom. Mindig is depis meg rosszhangulatú voltam. Ez azóta változott egy kicsit, hogy Iván szülinapja január végén van és a készülődés valamennyire eltereli a figyelmemet. Ha hiszünk abban – és én hiszek benne – hogy minden okkal történik, akkor valószínűleg nem véletlen, hogy januárban született, bár ez csak most jutott eszembe ..

Bár ez nem változtat a tényen, hogy most a munkahelyemen sem érzem annyira jól magam. Eljutottam egy pontra, hogy én hiába pörgök dolgokon, ha nem haladunk előre, ha nincs következménye a dolgoknak és bár lehet, hogy egy hajóban ülünk, de sokan nem egyirányba evezünk. Ebből kell majd valahogy kimásznom és újra motiváltnak lennem. Lehet hogy segít majd ha visszatérek az irodába és azokkal veszem magam körül, akiket értékes és értelmes embereknek tartok.

Óvoda – hétfőn nem ment. Omival volt és úgy indult el itthonról, hogy ő most csak németül fog egész nap beszélni. De kedden már ment. Kérdeztem este, hogy mi volt aznap a legjobb dolog és mondta, hogy az hogy végre mehetett óvodába. És ezt olyan jó hallani. Amit még beszéltünk, hogy furamód itt nincsenek olyan konfliktusai mint otthon. Nem tudom, hogy ez a nyelvtudása miatt van, vagy csak a közeg más. Vagy csak az, hogy itt megtalálta azokat a kisbarátait, akikkel nagyon egymásra találtak. Van egy kisfiú, aki bár nekem kicsit fura, de úgy tűnik, hogy nagyon szeretik egymást. Az egyik szombati programon (később írok róla) is együtt voltak és volt nagy öröm, amikor megjelent Jannick is.

Na de a hétvégét csak sikerült felpörgetnünk és kicsit kibillennem a melankóliából. Péntek este munka/ovi után Omiék bedobták, hogy menjünk el a Thüringer Glitzerwelt-be, ami kb olyasmi lehet, mint otthon a Lumina park – bár ott még nem voltunk. Én néztem ezt már régebben, de egyrészt messze is van tőlünk – kb 80 km – meg nagyon drága is volt a belépő – 15 euro. De így, hogy együtt mentünk és osztoztunk a költségeken, azt mondom, hogy nagyon megérte. Egy tópartján volt az egész, csodálatosan megvilágítva a karakterek, kivilágított játszótér, gyönyörű Jéghercegnő és a kastélya. Tényleg egy csodahely. Az egyetlen fekete foltja a 6,5 euroért árult tenyérnyi lángos, amiért először beálltunk a sorba, de mikor megláttuk, hogy mekkora, gyorsan ott is hagytuk.

Másnap délelőtt a fiúk magamra hagytak a takarítással, ők meg elmentek a Bauhausba, ahol minden hónap első szombatján gyerekdélelőtt van és most épp rakétát készíthettek a gyerekek. És ahogy írtam feljebb, extra meglepetés volt, hogy ott volt a barátja is és együtt tölthették a délelőtt egy részét.

Tomi a héten hallotta a rádióban, hogy szombat délután Knutfest lesz Wünschendorfban. Ez egy svéd hagyomány, miszerint összegyűjtik a karácsonyfákat és egy kis falusi ünnepség keretében egyben elégetik őket. Eredetileg január 13-án ünneplik, de itt minden héten van valahol. A szomszéd faluban a helyi önkéntes tűzoltók szervezték és minden fenyőfa után járt egy pohár forralt bor, a gyerekeknek volt ugrálóvár, szólt a zene, tényleg nagyon hangulatos volt. Így hivatalosan is vége a karácsonyi időszaknak.

Ma délben tudatosult bennem, hogy már csak két hétvégénk lesz itt és már mindkettőre van is programunk. Hihetetlenül gyorsan elment ez a pár hónap és ahogy most végignéztük Iván fotóalbumát, elég aktívra is sikerült.

Hétfőn Omiéknál kezdtünk, ahol a gyerekek megkapták ottani ajándékokat. Sajnos nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert mindketten (Omi meg Opa) lebetegedtek, de azt hiszem, hogy ebből is sikerült kihozni a legjobbat. Imádom amikor Iván kibont egy ajándékot és azt mondta hogy pont ezt szerettem volna. Kb mindenre ezt mondta 🙂 Majd őket otthagytuk regenerálódni és indultunk a nagycsaládos ebédre. Majdnem teljes volt a létszám, 4-en hiányoztak a 25-ből és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb volt, mint vártam. Bár a hely nem annyira volt felkészülve – 4 éve ahol voltunk, ott volt karácsonyi étlap 5 féle kajával, ami mind kész is volt így rendelés után 5 perccel már ettünk – a kajára várnunk kellett majdnem 1 órát, de addig a gyerekek tök jól elvoltak. Iván most találkozott másodszor a másodunokatesóival, akik 3 hónappal idősebbek nála és bár tök más mentalitás, meg nevelés, de tök jól elvoltak. Ebéd után a Marioéknál folytatódott a partizás egészen vacsora utánig.

Szerdára én pihenőnapot kértem. Szükségem volt arra, hogy ne menjünk sehova, ne ugráljak egész nap, így amit muszáj volt megcsináltam és végre nekiestem a “Micsoda Anyák” című könyvemnek, amit még októberben rendeltem meg és idáig ott várt Battán. 1 nap alatt kivégeztem, ami azért nagy jó, mert idén nem volt szinte 1 könyvet sem türelmem elolvasni, vagy legalábbis nem emlékszem rá. A másnap is hasonlóan telt, majd csütörtökön elmentünk Jénába, ahol a fiatalok korcsolyázhattak. Iván nagyon ügyes volt, bár azért előtört belőle az akaratosság és inkább elesett, de nem fogadta el a segítséget.

Hihetetlen kitartó tud lenni, amit egyszer a fejébe vesz, azt addig csinálja és gyakorolja, amíg nem megy. Eleinte a pingvinnel körözött, de aztán elengedte és önállóan próbálta. Így van a fütyüléssel is, képes répát enni folyamatosan, és gyakorol, hogy tudjon fütyülni. 🙂 Mi pedig addig iszogattunk és nézelődtünk.

Péntek reggel 4-kor keltünk, mert vittük a gyerekeket a berlini reptérrel, sajnos véget ért a vakációjuk velünk töltött része. Megvártuk, amíg átmennek a securityn és utána el is jöttünk. De azért nem ment minden flottul, mert ott kiszedték a csomagjaikat és átnézték, majd már úton voltunk, mikor Emi hívott, hogy mivel nincs szülői nyilatkozat náluk, nem akarják felengedni őket a gépre. Vicces módon, elég volt egy whatsapp üzenet és mehettek is.

Mire mi elértünk Lipcsébe, addigra ők megérkeztek Budapestre 🙂 Eredetileg Drezdába készültünk, de mivel akivel találkoztunk volna, lebetegedett, így gyors újratervezés és inkább Lipcsében álltunk meg, ami útba is esett. Ott van Primark, amit én nagyon szeretek, legalábbis gyerekruha téren, mert olcsó és nagyon jó minőség. Utoljára másfél éve Bécsben voltunk és amit ott vettünk Ivánnak még mindig jól tartja magát. Majd Iván kívánsága az volt, hogy a Mekiben együtt (nem is ettünk ott mióta kint vagyunk). Nem tudom, hogy otthon milyenek az árak, de itt 20 euro-t fizettünk a három menüért, ami szerintem borzalmasan sok.

Este mentünk volna még lángospartyra, de mivel Iván nem aludt a kocsiban, így estére kidőlt és aludt szombat reggelig.

A szilveszterünk nyugis volt, nem terveztünk sehova se menni, viszont itt olyan tűzijáték volt éjféltől (igazából már délután elkezdődött ahogy besötétedett), hogy csak ki kellett állnunk az erkélyre egy pohár pezsgővel és fél órán keresztül nézhettük a kb privát előadást 🙂 Mi is vettünk párat, de csak kicsiket és 6 után – amikor már engedélyezett volt – kilőttük, hogy Iván örüljön. De a nagyja utána jött, nem tudom, hogy mennyi pénzt lőhettek el, de folyamatosan ment és lőtték az emberek.

És hát újév .. óév. Nem panaszkodhatunk, elég jó évünk volt. 1 éve ilyenkor azt mondtam, hogy 2022 az utazás éve lesz. Nem pont így gondoltam, de végigutaztuk az évet. Nagyon jó volt a tavaszi olasz utunk is, kellően feltöltött és 2023-ban is szeretnék március/áprilisban elmenni valahova egy hosszú hétvégére. A többi utazás meg Németországba/ban volt. Ami pedig a tervünk volt és a célunk, azt elértük, Iván megtanult németül és nagyszerűen is használja a mindennapokban is. Tegnap este megkérdeztük, hogy melyik ovit szereti jobban és most azt mondta, hogy a németet. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi gondolat volt, vagy tényleg így érzi, de jó volt hallani megerősítésnek.

Amire büszkék vagyunk 2022-ben és amiért hálásak vagyunk:

• sikerült megvalósítani a tervünket és kiköltözni fél évre
• Iván megtanult németül
• rendeződtek félrement családi kapcsolatok
• kifizettem a lakáshitelemet, így ide már tiszta lappal érkeztem
• bármit elterveztünk, kis módosítással, de minden megvalósult
• és végül de nem utolsósorban, minden okkal történt és minden úgy, ahogy és amikor történnie kellett

2023 – mit is várunk tőle? Ne legyen rosszabb, mint az előző volt. De a legfontosabb, hogy egészségesek maradjunk. Látjuk a környezetünkben is, hogy hiába van pénz, hiába van meg minden, ha nincs egészség, nincs semmink. Amin pedig dolgoznom(nunk) kell az a felszaladt kilók eltüntetése, az, hogy elfogadjam, hogy vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, mert nincs ráhatásom, nem vagyunk egyformák és mindenki máshogy gondolkodik és cselekszik, és ezen ne húzzam fel magam. Ez igaz a magánéletre is, meg a munkára is. Illetve, hogy ne másoknak akarjak megfelelni. Muszáj néha önzőbbnek lenni, és magamra is figyelni, és nem azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak, mások mit mondanak.

Utazás 2023-ban? Lesz, az biztos. Vannak vadabb terveim, vágyaim, messzebbi tervek, közelebbiek, majd meglátjuk, hogy mi valósul belőle.