Továbbra is jönnek a kérdések, hogy “és milyen Németország”? “milyen a német élet?” “megszoktad már?”. Nem is kellett gondolkodnom, hogy rávágjam, hogy persze. Fura e, hogy vasárnap zárva vannak a boltok? Nem, annyira jó nyugalom van, hogy a jót mindig könnyebb megszokni. Az első 1-2 hétben volt fura, de minden tervezés kérdése, viszont így van idő pihenni és tényleg olyan nyugalom és csönd van az egész városban, hogy jobb ez így. A másik ami fura lehetne, hogy itt a legtöbb üveg (az ásványvizes is) visszaváltós. Na ez egy kicsit nehezebben megszokható, hisz ha megisszuk volt, hogy azonnal nyomtuk össze és dobtuk a műanyagos kukába 🙁 De ezt is megtanultuk. Viszont mivel van erkélyünk, van biokukánk és már gondolkodtunk, hogy otthon ezt hogy tudnánk továbbvinni. Amit nehéz megszokni, hogy az autósok semmibe veszik a gyalogosokat és tisztelet a kivételnek, de nem állnak meg a zebránál. Illetve fura, hogy bemegyek az óvodába, köszönök az ottlévő szülőknek és átnéznek rajtam. Na ezeket nehéz megszokni.

A hét nyugisan indult. Hétfőn ovi után elmentünk Omihoz, aki még kicsit gyengélkedett, így meglátogattuk, sétáltunk vele egyet és élveztük az ősz csodás színeit. Végigmentünk a folyó partján, gesztenyét szedtünk és belefért még egy kis játszóterezés is.

Kedden délután jókedvűen jött haza, mert megbeszéltük, hogy kekszet sütünk. Kapott a nagynénjétől mancsőrjáratos kekszkiszúrót, én begyúrtam neki a tésztát reggel, így este bátran nekiesehetett. Imádom, hogy szeret sütkérezni, bár azért a türelme véges, de egyre tovább bírja és mindent IS ő akar egyedül csinálni.

Szerdán még nyugisabb nap volt, hazajöttünk az oviból, lepakoltunk és elmentünk sétálni, meg zöldséget vásárolni, miközben beszélgettünk. Szándékosan nem is akartunk más programot, hogy tudjon itthon is lenni, meg játszani. Azt vettük észre, hogyha teletoljuk a hetet programokkal, akkor hétvégére annyira elfárad, hogy már nem lehet vele bírni, pláne nem elmenni bárhova.

Csütörtökön úgy alakult, hogy Omi ment érte, meg Mario és volt nagy boldogság, mert elmentek megnézni Marioék lakóautóját, sőt ki is próbálhatta. Örültem neki nagyon, hogy ők mentek érte, mert úgy érzem, hogy a kezdeti lelkesedés a család részéről kicsit alábbhagyott. Remélem azért ez visszatér majd. Amúgy aznap az ovisokkal “kirándulni” mentek, ami azt jelentette, hogy kimentek a szomszédos parkba, meg játszóra és ott voltak nekik ügyességi feladatok. Azt ott készült fotókon vettük észre, hogy nem a normális kabátjában van, hanem az esőkabátjában, ami azért ebben az időben már kevés. Állítása szerint mindenki így öltözik. Majd kiderült, hogy mégsem. Mondta, hogy most már Sana is a szerelme, nemcsak Lídia, és ha felnőtt lesz, akkor még több csaja lesz ..

Péntek reggel megkérdeztem, hogy szeretné e, hogy együtt menjünk érte, amire fülig érő szájjal válaszolta, hogy IGEN! Otthon is nagyon szerette, ha együtt mentünk és ha meg tudtuk oldani, akkor ezeket péntekekre időzítettük, így volt időnk akár csavarogni is. Van mellettünk egy trafik és mondta, hogy ő szeretne bemenni gumicukrot venni. Mondtuk, hogy két cent van nálunk és oda is adtuk, hogy hát menjen be és kérdezze meg, hogy kap e érte valamit. Gondoltuk, hogy nem és majd jön vissza, de tévedtünk, a boltos jófej volt és kapott 🙂 Volt is öröm egy rövid ideig, viszont nem tudjuk mi van a gumicukorban, de olyan hisztit letolt utána, hogy le kellett fogni és hiába próbáltuk megnyugtatni, nem sikerült. Majd kb fél óra múlva, ahogy jött ez a hiszticunami, úgy el is múlt. És ami durva, hogy mikor este rákérdeztem, akkor nem emlékezett semmire.

A hétvége nyugisan telt. Szombat délelőtt ismét bolhapiacra mentünk, ahol csak Iván vásárolt magának, most épp mezőgazdasági járműveket és tényleg jó áron, úgyhogy megint büszke volt magára. Délután meg kiment a kertbe Omiékkal, húst sütöttek, tüzet csináltak, miközben motorozott. Mondanom sem kell, hogy minden ruhája ment a mosógépbe, annyira büdös volt. Vasárnap délelőtt elmentünk kirándulni a közeli erdőbe. Bár elvileg napsütést írt, meg egy ponton elkezdett cseperegni az eső, de végül napmentes és esőmentes sétánk volt. Gyönyörű az erdő ilyenkor, nem lehet vele betelni és talán egy hét múlva még csodálatosabb színei lesznek.

Délután alvás után megint jöttek érte Omiék és elvitték a búcsúba. Nem nagyon kellett győzködni, dzsodzsemezett, óriáskerekeztek, evett életében először vattacukrot és minden kívánságát teljesítették. Kell ennél több egy gyereknek?