Már 3,5 éve vagyok vezető, de még mindig vannak olyan élethelyzetek, ami új és nem lehet megszokni. Egy ilyen helyzetbe kerültem ma is, amikor felül kellett kerekednem az emberségen, a sajnálaton és a jövőre gondolni, arra, hogy hosszú távon mi lesz a jobb. A döntésemet most sem változtatnám meg, meg abban a pillanatban is tudtam, hogy ez a helyes – főleg, hogy megkaptam a szükséges támogatást is – de akkor és ott közölni a rossz hírt elég kegyetlennek tűnt, hisz mégiscsak emberekből vagyunk. Annak azért örülök, hogy nem hátráltam meg, nem hagytam magam, hogy a sajnálat legyőzzön és tudom, hogy ez a kellemetlen időszak annak az egy embernek, de évek múlva talán még örülni is fog és meg fogja érteni, hogy mi miért történt.