Mindenkinek van kedvenc színésze, kedvenc énekese, példaképe … és jó esetben ez nem egy fellángolás, hanem éveken át tartó “ragaszkodás”. Az enyém 1996 körül kezdődött, amikor még nem sokan tudták ki az az Alföldi Róbert, de én már a koleszosokkal aktív színházlátogató voltam és akkor még állt a Budapesti Kamaraszínház, ahol a Hajlam című darabot rendezte. Emlékszem, hogy már akkor is mekkora port kavart a témája.. Majd jött a Reggeli, a sulinetes évek, készíthettem vele interjút, szerepek más darabokban (az Édeskettes hármasban abszolút kedvenc) és a Nemzeti. Ahol szinte mindent láttam amiben szerepelt, amit rendezett. Azt hiszem az egyik legnagyobb rajongója vagyok azóta is, így nem volt kérdés, hogy a megjelenéskor megveszem a könyvet, amiben az elmúlt 5 évet foglalják össze. Nem tudtam letenni, annyira megfogott .. és most bánom csak igazán, hogy már nincsenek azok a darabok, mennyire más lenne most ezekkel az infókkal a birtokomban megnézni őket… Az egyik legtehetségesebb embernek tartom, legyen szó akár a színészről, akár a rendezőről, vagy az élethez való hozzáállásáról. Néztem a festményeit is, milyen jól mutatna a nappalimban egy igazi Alföldi, de egyelőre még megfizethetetlen 🙂 Talán majd egyszer… 🙂

A jól sikerült abádszalóki hétvége után mindenképpen ismétlést terveztünk, bár a csapat kicsit átalakult és a helyszín is. Badacsonyt céloztuk be, és már elég régen mert szeptember második hétvégéjén, de azóta nem jutottam ide. Hát a jó pap is holtig tanul, hangzik a mondás, sok minden az összetételen múlik 🙂 Hatan indultunk neki, a végére négyen maradtunk, de végül pincét nem láttunk. Viszont megtaláltam életem egyik legfinomabb borát, ami a “Bori bora” nevet kapta és egy zánkai pincészethez tartozik. Isteni finom száraz fehérbor… épp folyamatban van a tartalék beszerzése 🙂
És hát végül csak lejutottam a Balatonra mégha fürdeni nem is sikerült…