Megint elvesztettem az íráskedvemet, így csak röviden, hogy milyen durva hét is áll mögöttem
– hétfő reggel (lásd előző post)
– szerda délutánig ültünk, vártunk és reménykedtünk
– szerda délutántól hajtás ezerrel, hogy kész legyünk
– csütörtök este egy szuperjó vacsi egy szuperjó mexikói étteremben szuperjó társaságban
– péntek reggel minden összeomlott (nálam), Ancsi “mentett meg”, de összeszedtem magam és 10 perccel a határidő előtt befejeztük a munkát
– szombat érdi piac, ajándékvásárlás, visszarobogás Budapestre
– vasárnap ami ma van van ugye… hiányzó ajándékvásárlás, majd bevonulok a konyhába és ki sem jövök amíg nincs kész a pár tepsi mézeskalács…

ps: esik a hó!!!! 🙂

Itt ülünk és várunk. Ez a hónap munka szempontjából elég húzós, mert előre lett hozva egy határidőnk. Erre jön Murphy és még köp egyet a levesbe. Na de mekkorát?? Tegnap reggel már felpörögve dolgozni kellett volna, erre mi van? Hát semmi, nem működik az összeköttetés az itthoni és az angliai rendszer között, nem érünk el egy db file-t sem, igy itt ülünk malmozunk. Már nem is vagyunk idegesek, csak röhögünk kínunkban. Nem baj, itt alszunk amint megjavul minden.. Nem küldhetnénk el Murphyt valahova messzire? Nem kell valakinek????

Úristen, emlékeztek erre?? Én hatodikos voltam, mikor nagy szerelmetes sláger volt…

De rég hallgattam már.. de ma megtaláltam az Enigma cd-met és nosztalgiáztam. Előjöttek azok az érzések, amiket akkor éreztem. Eszembe jutott az a személy, aki ezeket az érzéseket kihozta belőlem..aki azóta is fel, fel bukkan, aztán jól eltűnik, de még mindig ugyanúgy ott a szemében a cinkosság 🙂 Ez a mai nap egy ilyen érzelemkavalkád volt..

Ez az idézet jutott mára a facebook-on…:

“Az a legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne.”
Jody Lynn Picoult

Ezt most vegyem célzásnak? Vagy mi???? Én már nem értek semmit se….. Kit kéne akarnom?? Pont erről szól a “Titok”. Azt akarjuk, akit akarnunk kell… ha nagyon akarunk valakit, akkor ő a miénk lesz.