Kalandra fel!

Nagy fába vágtuk a fejszénket, hisz nekiindulunk a nagyvilágnak és 5 hónapra kiköltözünk Németországba.

A gondolat már régóta téma, még itthon voltam Ubival amikor mondtam, hogy menjünk ki, de Tomi a gyerekek miatt nem akart. Most már elég nagyok, illetve az idő is sürget minket és azt gondoljuk, hogy ez a legideálisabb időszak. Hisz már megszokta az ovit, és még nem nagycsoportos, amikor már az iskolára készülnének elő.

Gondolkodtunk Ausztriában, Németországban, de végül Gera maradt, ahol Tomi családja él. De persze ez azért nem ment ilyen egyszerűen, alap feltétel volt, hogy találjunk egy ovit, ahol befogadják őt 5 hónapra így is, hogy nem annyira tud németül. Tomi végül talált egyet, így elindult az ügyintézés. Aláírtuk a szerződést, egyeztettünk a munkahelyeinkkkel, hogy ezidő alatt dolgozhatunk e külföldről, egyeztettünk a jelenlegi ovival, hogy Iván visszajöhet e februárban és utána szépen beavattuk a családot a tervünkbe. Volt, aki jobban fogadta, volt a ki kevésbé, de most úgy gondolom, hogy 5 hónap gyorsan el fog telni, viszont ahhoz elég lesz, hogy Ubi magabiztosabban megtanuljon németül és az alapok meglegyenek. A cél az, hogy az ovi után is német közegben legyen és ne velünk, majd meglátjuk hogy ez mennyire fog működni . Majd jött a következő lépés, a lakáskeresés. Mindenképpen olyat szerettünk volna, ami közel van az ovihoz. A bútorozott nagyon drága volt, a bútorozatlannál meg meg kellett volna venni mindent, így sokáig vacilláltunk, hogy mi legyen. Aztán végül csak sikerült egy olyat találni, ami nagyon jó helyen van (10 perc séta az ovitól), bútorozott, van erkélye és tágas. Amikor már ez is pipa volt, jött, hogy az ovikezdéshez kell a két kanyaró-elleni oltás. Magyarországon az elsőt csecsemőkorban adják, a másodikat pedig felsőben. Németországban 5 éves korig meg kell lenni mindkettőnek. Először a háziorvos azt mondta, hogy ő nem adhatja be, kell a hivatalos oltási tanácsadótól egy megerősítés, akitől ez megérkezett, így úgy tűnt, hogy ez is rendben lesz. A háziorvos bekérte az ANTSZ-től, így május elején nagy sírások közepette ezt is kipipálhattuk.

A következő lépés már Németországban várt ránk, ahol be kellett regisztrálni a gyerekorvosnál, be kellett mutatkozni az oviban és elintézni a maradék adminisztrációt, megismerkedni az óvóbácsival, illetve bejelentkezni itteni lakosnak, mert Ubi csak igy tud itt oviba járni. Ezekkel is megvagyunk. Itt vagyunk a lakásunkban, Ubi ismerkedik a helyzettel, a környezettel, szokva a leendő életünket szeptembertől és azt gondolom, hogy nagyon jól tettük, hogy most erre rászántunk egy hetet, mert amikor augusztusban visszatérünk, már nem egy idegen közeg fogadja, hanem egy ismerős lakás, amihez már most emlékek kötik.