Őszi hiszti – 33. hónap

94 cm és 13,4 kg

Azt hiszem, hogy a fiatalúrnak nagyon kinyílt a csipája és egyre szemtelenebb. 🙂 Persze nyilván gyerek, és feszegeti a határait – meg a miénket is – de nagyon megküzdöttünk egymással az elmúlt hónapban.

Tomi szülinapjára kapott egy hétvégét a Mátrába. Azt gondoltam, hogy csodálatos 3 nap lesz, Ubit elhoztuk a bölcsiből ebéd után, Mátraszentimre gyönyörű hely, jó időt mondtak, a gyerekünkkel bárhova el lehet menni, mert jól viselkedik, mi rossz történhet. Hát az pl, hogy a gyerekünk mégsem viselkedik jól. Hirtelen ötlettől vezérelve a Kékesen kezdtünk, mert péntekre mondták a legjobb időt, így felmentünk, sétáltunk, ettünk palacsintát az ikonikus helyen majd elmentünk a szállásunkra. És ez a kis tündi-bündi csodabogár 180 fokos fordulatot vett és onnantól vállalhatatlanul viselkedett. Elszaladt mindenhonnan, nem fogadott szót, a vacsorát meg inkább meg sem említeném, ahol rohangált az asztalok között, hisztizett, amikor pedig beraktuk a babaszékbe, hogy hátha ott lenyugszik, addig ficánkolt meg kapálózott, hogy majdnem felborult. Így Tomi fogta, felvitte a szobába és mondta, hogy addig nincs vacsi, amíg nem nyugszik le. Bár lenyugodott, lejöttek, bocsánatot is kért, de folytatta a randalírozást, úgyhogy én vittem fel és aznap éhen maradt. Aztán kiderült, hogy jön a foga és éjszaka alig aludtunk így én reggel azon gondolkodtam, hogy indulás haza, ennek így semmi értelme, mert minket is kikészít. Miután láttuk, hogy áttört és kibújt a foga, szombatra normalizálódott a helyzet, illetve nagyon bejött neki a szállodában lévő játszószoba, így mindenre hajlandó volt, hogy oda bemehessen, még normálisan vacsorázni is 🙂 Kegyes-zsarolás 🙂

Kapott egy rollert Boritól, így egy hétig azzal járt bölcsibe. Nagyon boldog volt ő most gyorsan megy, de bevallom, nem gondolom, hogy az egyoldalú rollerezés jót tesz a gerincének, így nem erőltettem tovább. Ha akar, akkor mehet bicajjal, de amíg nem tud mindkét lábával rollerezni, addig ezt inkább parkolópályára tettük.

Új kedvenc meséi vannak, imádja Sam a tűzoltót. Van is egy pólója és mikor leette fel volt háborodva, hogy mi az hogy nincs több 🙂 Ami még állandó, az a Nándi-mese, meg a Játékautók, mindkettő autós. Az az egyezségünk, hogy fél8-8 között megfürdik, 8-kor kezdődik a Drága örökösök és az első reklámig ő nézhet mesét. Amikor reklám van, akkor irány az ágy, én még mesélek neki (elkezdtük a Tesz-Vesz várost meg a Gőgős gúnár gedeont, de hogy ezek milyen beteg történetek .. 😀 ) és utána alvás, így ez mindenkinek win-win.

A szobatisztaságban nem léptünk előre, vagyis egész nap pelus nélkül van, csak éjszakára kell rátenni – bár sokszor száraz reggelre – de a kaki nem megy wc-be. Ezzel még küzdünk, de most már legalább nem tartja vissza.

Viszont állandósult az, hogy éjszaka 2-3 között átvágtat hozzánk vagy a takarójával vagy valamelyik állatával. Nem szól semmit, csak felmászik az ágyba, befekszik közénk és alszik. 🙂 Reggel meg mint akinek ez tök természetes, kinyitja a szemét, mosolyog és mondja, hogy jó reggelt. Mondtam, hogy amíg engem nem kelt fel, meg középen nyugodtan alszik (értsd, nem rúgdos) addig nem zavar, bár ilyenkor nem ártana egy kicsit nagyobb ágy, dehát fizikai akadályai is vannak, hogy nagyobb ágyunk legyen. És furamód akkor is átjött, amikor a tesói itt aludtak. Állítólag felébredt, adott Eminek egy puszit és utána jött át 🙂

A dumája már most vicces, és még messze a vége. Tomi ezeket jegyzeteli az utókor számára, úgyhogy meg lesz minden örökítve. 🙂 Mindent mond, de keveri a betűket pl: vigálos (világos), visatosi (villamos) szegümen (szemüveg) és jönnek most már a mondókák meg dalok. A mostani kedvence a Belga, Az a baj, meg a “Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be, nagykirály a hangerő, mellettem a kisUborka” 😀 meg az “állj be ha piros, várj ha sárga, menjél már a zöld a lámpa. 🙂

A bölcsiben nagyon érezhető és látható, hogy ő a nagy és már egy éve ott van. Látszik az érettségén, a magabiztosságán és állítólag ott egy tökéletes gyerek, szótfogad, úriember, vicces, csak jót mondanak róla 🙂