Bye-bye babakorszak! – 30.hónap

2,5 éves lett a menő-minimanónk. Szereti ezt mondani magáról, mert Minimanó bölcsibe jár, és amúgy menő kisgyerek 🙂 Olyan cuki, ahogy mondja ezeket a számára “fejtörőket”, de tökre szereti. Nyilván mi meg minden ilyet megtanítunk, a kedvencünk a “Százhalombatta”, az “egészségedre”, a “pacalpörkölt” és a “töltött káposzta”.

Jelenleg 93 centi és 12,7 kiló. A magassága a percentilis táblázat szerint kicsit átlag feletti, a súlya viszont átlag alatti.

A legfontosabb történés – ahogy említettem a múltkor – hogy lecseréltük a kiságyát és kapott most már igazi gyerekes, vonatos, fiús ágyat. Nagyon nagyon örült neki, végülis ő választotta és még most is azt mondja, hogy az “új ágyban” alszik 🙂 Hálistennek van hozzá leesésgátló, így csak azt halljuk, ahogy néha koppan a feje vagy a lábával rugdossa.

Szerencsére volt egy kis nyár az elmúlt hónapban, így tudott a Mamáéknál is medencézni, meg voltuk a Balcsin is. Először úgy éreztem, hogy erőszakos vagyok, de mivel nem volt több szabad hétvégénk a nyárra, meg meleg is volt, végül jól sült el és végül mindannyian jól éreztük magunkat. Nagyon jó strandot találtunk Balatonalmádiban, így oda még tuti visszatérünk. Gyerekbarát, árnyékos, homokos és pénztárcabarát 🙂 A másik hely, ahol még sosem voltunk és nagyon bejött azt az agárdi Termálfürdő , ami szintén gyerekbarát, és mivel meleg a víz, ezért egyszer sem volt kék a szája, mint a Balcsin 🙂 Itt is van gyerekmedence, csúszda a vízben, játszótér, vizi-bár, szóval nagyon jól elvolt ott is. Nyilván azt mondanom sem kell, hogy ebéd utáni alvás egyik helyen sem volt. 🙂

Voltunk a Papa szülinapját megünnepelni, ahol öröm volt nézni, ahogy betolta a gazdagon megpakolt húslevest meg a másodikból is evett, de amúgy az étvágyával továbbra sincs baj, ugyanúgy megeszi a sárgarépa főzeléket, meg a gyümölcsöket, mint a nutellás palacsintát. Vacsira mi mindig zöldséget eszünk valami felvágottal, vagy sajttal és ő is csatlakozik, abszolút nem igényli a kenyeret és ez látszik is a testén 🙂 Mert persze mindehhez rohangál is 🙂

Továbbra is szerelem a tömegközlekedés. Tomi megígérte neki, hogy elviszi távolságibusszal, mert amikor mennek reggel a bölcsibe, akkor mindig a buszok mellett haladnak el, na onnantól kezdve mindennap ezt emlegette, úgyhogy múlt hétvégén neki is indultak. Mondtam, hogy valami közeli várost válasszon, mert azért egy helyben nem tud sokáig ülni, így találták Pilisborosjenőt. Nagyon büszke volt, hogy volt jegye, meg volt buszozni. Másnap én elvittem magammal villamossozni (és most már nem azt mondja hogy TE, hanem, hogy villamosautó :D), majd elmentünk a Vasúttörténeti Parkba, ami még mindig lenyűgöző, pedig nem először voltunk. Ubi teljes extázisba volt egész nap, és az eső miatt csak délután jutottunk ki, de az a pillanat, amikor megérkeztünk, azonnal fülig ért a szája és azt sem tudta, hogy hirtelen merre induljon örömébe, az felbecsülhetetlen volt 🙂 Igazi fiús program, nagyon kedves személyzettel, izgalmas játékokkal, így Ubit alig tudtuk hazahozni, zárás előtt 1 perccel léptünk ki a kapun 🙂 Szerencsére amúgy ez ingyenes nap volt (aug 20 a következő), így annak ellenére, hogy kisvonatoztunk, meg kipróbáltuk a hajtányt, még költséghatékony is volt.

A szobatisztasággal lassan haladunk. A terv az volt, hogy majd a mamáéknál leszünk egy hetet és a melegben úgyis meztelenül rohangálhat., de ez nem jött össze. Amikor a strandon voltunk, vagy Battán, akkor mindig szólt ha pisilni kell, tény, volt amikor már akkor, amikor csurgott, de valahol el kell kezdeni. Minden peluscserénél megy amúgy a wc-re, sőt a bölcsiben már többször száraz pelussal ébredt, így van remény.

Egyre inkább előkerülnek a játékok közül az autók. A kedvence továbbra is a névnapjára kapott “apakicsiautója”, mindig bepróbálkozik, hogy viszi magával a bölcsibe, de elmagyarázzuk neki, hogy ezt nem lehet. Minden autó amúgy ninósautó, csak máshogy szirénázik. Kapott az Avisnél egy kis kék meg egy kis piros autót, így van rendőrautója meg tűzoltóautója és azzal vijjog .. cuki, de azért 5 perc után már a falat tudnánk vakarni 🙂 De annak nagyon örülök, hogy most már akár fél órát is eljátszik a kb 40 db kisautójával. Épp most mondta, hogy a kedvence a Trabant 🙂

Megjelent egy újabb őrlőfog (még a hátsó négy hiányzott), de ezt is nagyon jól kezelte. Párszor mondta mikor a keze a szájában volt, hogy “Aja, az”, de semmi nagyobb sírás. Amin észrevettünk, hogy folyt az orra meg tüsszögött, de mivel a kedve ugyanolyan jó volt és pörgött, ezért, biztos, hogy a foga okozta.

Amúgy ez a pörgés – amint folyamatosan tol – hihetetlen. Hazaér a bölcsiből és mint aki kapott valami serkentőt, pörög este fél8-ig. Bevallom, hogy van amikor nem bírjuk ezt a tempót és már 7-kor berakjuk a fürdőkádba 😀 De hogy honnan van ennyi energiája??? Minket ezalatt a 2 óra alatt nullára tud leszívni.