Szabadság, szeretem! – 29. hónap

Örömmel jelentem, hogy a karantént épen, egészségesen túléltük, és most már élvezzük a szabadságot. Főleg, hogy megnyílt újra a bölcsi, így a napjaink hatékonyabbak és nyugodtabbak.

Egyre több ismerőssel találkoztunk, sőt egy szomorú eset miatt egyszer Ubit itt is hagytuk és a Tetával volt, meg Karcsi Papával. Az elején rosszul viselte, de aztán nagyon belejött velük a játékba. Látszott azért, hogy hosszú volt neki is a 2,5 hónap, nagyon hozzánk szokott és nagyon anyás is lett.

Újra felültünk tömegközlekedési eszközökre, mert mi ketten vonattal mentünk Battára, így kedvére metrózhatott, buszozhatott meg vonatozhatott 🙂 Nagyon élvezett mindent, vicces volt, mikor nem lehetett tudni, hogy a metro sipol vagy ő 🙂

Mivel többször volt, hogy nem aludtunk itthon, tanakodtunk, hogy az utazóágyba aludjon e, de arra jutottunk, hogy elég nagy, így Battán Borival aludt, amikor meg elutaztunk, az Ottóval, és nagyon örült, hogy ő már nagyfiú 🙂 Így ennek is búcsút mondhatunk 🙂 Az új ágyát is megrendeltük, így tényleg lassan lezárul a babakorszak.

Voltunk a tesókkal körbetekerni a Velencei-tavat, szerencsére jó időnk volt, Ubi aludt is egy jót közben, és hihetetlenül élvezte a pörgést, meg hogy rohangálhatott utána a parton, meg belenyúlhatott a vízbe. Találkoztunk rokonokkal is egy hétvégére Lipóton. Egy csodaszép helyet találtunk, elkerített modern faházak, hatalmas kert, így Ubi nagyon jól érezte magát, jött-ment, bicajozott, motorozott, igazán elemében volt. Most először volt olyan házban, ami kétszintes, és nagyon élvezte a lépcsőzést is. Ismét rájöttünk, hogy kell egy kertesház vagy csak egy nyaraló.

Volt a Mamáéknál is két napot, amíg mi Tomival beváltottuk a karácsonyi ajándékunkat. Hálistennek nagyon jól érezte magát, annak ellenére is, hogy bár megkapott mindent, de ott is voltak szabályok, amiket be kellett tartani. De azt hiszem, ez kell is neki.

Na és a bölcsi .. nem tagadtam akkor sem, hogy nagyon várjuk, hogy megnyisson, mert bár tényleg cuki volt, meg többségében kooperatív, de unatkozott már velünk és nagyon vágyott gyerektársaságra. Így amikor megjött az email, hogy nyitnak és be lehet fizetni az ellátást, kb 3 percen belül be is volt fizetve :). Első reggel még keservesen sírt, pedig készült, mert a reggelijét is alig akarta megenni, de délután már jókedve volt. Onnantól kezdve pedig egyre bátrabban és magabiztosabban ment. A szabály maradt a régi “Apa bisz (visz), Anya érte” ahogy ő mondja. Egyszer vittem én, de alig akart köszönni. Nyílt az ajtó, ment lázat mérni és szaladt is az öltöző felé 🙂 Talán most érett meg teljesen a bölcsire. Azóta persze mikor délután itthon van egy igazi kis ördögfióka hisztivel, ellenkezéssel, de valahol le kell vezetnie a feszültséget.

A dumagép pozíciót most is mindig felveszi, mint egy kis rádió. Amíg jövünk haza a bölcsiből, be nem áll a szája, én kérdezgetem, ő válaszolgat (bár még csak igen-nem-mel), meg mondja, hogy melyik kocsi milyen márka és kinek van olyan autója. Illetve már játszik a szavakkal, meg kifejezésekkel. Imádom, mikor kérdezem, hogy kér e valamit és mondja hogy “Nem Aja, köszi” vagy amikor összeütközünk vagy elfelejt valamit, hogy “Jaj bocsi Aja”. Azt hiszem elég választékosan fog beszélni 🙂 Már el tudja mondani hogy “Becsei Imán” a neve, meg a családtagokat is fel tudja sorolni (a Szabó-t fordítva mondja, így azt nem híreszteljük, hogy milyen ügyesen tudja a nevemet :D) A kedvencem ahogy mondja, hogy “Százhalombatta”. Mert persze tudja, hogy hol lakunk mi, hol a testvérei, hol a Mamáék és hol Omiék.

Ismét kreálódtak nagyon vicces szavak:

  • pisző – cipő
  • kókaka – takaró
  • hepi tötö – happy birthday
  • paku – kapu
  • kokki – zokni
  • keppá – lekvár
  • keszöj – kelj föl
  • Apa kicsi apa autóm – Tomi cabrioja
  • metto – metro

Az volt a célunk kicsi korától kezdve, hogy önállóságra neveljük. Így tanult meg nagyon hamar egyedül enni, egyedül fogat mosni, de azt hiszem, hogy néha szerintem már túllő a célon. Olyanokat is ő akar egyedül csinálni, amit nem kellene. Esélytelen nekem reggel a kávéfőzés, mert felül a pultra, és egyedül lerendezi a kávéfőzést, vagy ő akarja késsel vágni a dolgokat és hasonlók. A bölcsibe is .. ha Tomi kirakná a kapuban, menne és intézné magát egyedül.

Megünnepeltük a névnapját is, azt hiszem ismét nagyon emlékezetesre sikerült (sajnálom, hogy ő nem fog emlékezni). Bicajjal elmentünk érte a bölcsibe, onnan pedig Vesznáékhoz. Megkapta az áhított barkácskészletét a fúróval, úgyhogy le se lehetett törölni az arcáról a mosolyt meg a boldogságot. Mi sokáig gondolkodtunk, hogy minek örülhetne még, mert hülyeséget nem akartunk, így jutott eszünkbe aznap reggel, hogy “apa kicsi autójá”-ért teljesen odavan, mi lenne ha azt kapna játékban. A sors itt is mellénk állt és találtunk ugyanolyan 1979-es 1-es golf-ot annyi, hogy nem Cabrio. Megkapta azt és ahogy magához szorította és fülig érő szájjal mondta hogy “kicsi autóm”, az volt az a pillanat, hogy azt éreztem, hogy nem érdekel mennyibe került, de ez volt a tökéletes választás neki.

Nekem azért vannak mélypontjaim .. pl mikor nincs türelmem és felemelem a hangomat és látom rajta, hogy dehát ő csak játszik, nem gondolta, hogy ezt nem szabad és utána nyilván el is szégyellem magam. Vagy amikor nincs erőm nevelni és ráhagyom a dolgokat. Tudom, hogy ezt nem szabadna, dehát nekem is van gyengébb napom.

Most először volt olyan, hogy visszajutott hozzám, hogy a hátam mögött kritizálták a nevelésünket és pont olyan, aki akkor találkozott először Ubival. Tisztában vagyok vele, hogy nem csinálok/csinálunk mindent tökéletesen, én konkrétan most vagyok először ilyen helyzetben, és aki az életünk részét képezi, attól el is fogadom a kritikát, de egy olyan ember ne szóljon semmit, hogy mit hogyan kellene csinálni vagy mit nem kellene engedni, aki semmit nem tud rólunk.

Mindezektől persze eltekintve, örülök, hogy halad a paradicsom-projektem, már mintha kezdene virágozni, lesz egy csomó citromunk, szóval the life is back and beautiful.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.