Elmúlt..

Ismét elmúlt egy év, de az évértékelőnek még nincs itt az ideje, bár az ötlet már megvan, idén ez hogy lesz… Most még visszatérnék a karácsonyra egy kicsit, mert ettől nagyon féltem egész évben. Kezdődött az egész félelmem már márciusban, majd az elmúlt, októberben ismét és ahogy közeledett, egyre inkább.. Aki nyomon követi az életemet, már tudhatja, hogy 24-én van volt a Nagymamám szülinapja, így az ünnepi ebéd mindig a kettőnk ünnepe volt és az rólunk szólt. Amíg kicsi voltam, addig ő sütött nekem tortát (annak ellenére, hogy csak névnapom volt), mióta felnőttem, azóta meg én neki… És mindig nagyon büszke volt erre. Nagyon különös érzés volt felkelni aznap, hogy ő most nem lesz itt, nem megyünk érte az otthonba és bár nagyon sokszor van, hogy otthon vagyok, megcsörren anyu telefonja és arra gondolok, hogy Mama hív, most éreztem először azt, hogy mennyire hiányzik közülünk. Reggel meggyújtottam egy gyertyát és “ő” jött velem mindenhova. Ott volt mellettem az ebédnél, bent volt a szobában, amíg díszítettük a fát, majd kijött vacsorázni és a szomszédok ajándékozására ismét a nagyszobába. Így olyan volt, mintha még mindig itt lett volna velünk, köztünk. Ez a karácsony sok minden miatt nehéz volt, de emiatt a legnehezebb. És akaratlanul is eszembe jutottak az eddigi karácsonyok… a 2 évvel ezelőtti, amire nagyon jó szívvel emlékszem és aminek minden pillanatát szívesen újra átélném, az 5 évvel ezelőtti, mikor Battán laktunk és hihetetlenül jól éreztük magunkat, a 6 évvel ezelőtti, amikor egyenesen Párizsból jöttem karácsonyozni, és a 22 évvel ezelőtti, amikor Bucsán voltunk miközben kivégezték Ceaușescut és mivel gyerekként nem értettünk az egészből semmit, nagyon féltünk. De visszatérve a mostanira, természetesen képek idén is készültek az utókor számára, klikk a válogatáshoz.