Lehet, hogy már írtam az álmaimról. Bár az is lehet, hogy csak akartam. Minden reggel úgy ébredek, hogy az álmaim valósághűen előttem vannak, de napközben elfelejtkezem róla. Olyan is volt már, hogy hirtelen nem tudtam hol vagyok. Már többször gondoltam rá, hogy reggel le kellene jegyzetelni, de ez valahogy mindig elmarad. Sokszor van, ahogy buszozom át a Margitszigeten, azon kattogok, hogy ez most hogy került elő, nyilván a tudatalatti dolgozik ilyenkor. Azt is olvastam, hogy akivel álmodunk, az nem azt jelenti hogy nekünk hiányzik, hanem hogy mi hiányzunk neki… hát ki tudja, egész jó kis bulvárregényt lehetne írni az álmaimban megtörtént eseményekről, személyekről… de hátha egyszer az álmok valóra válnak. Volt már olyan is, hogy egy álomnak köszönhetően került elő egy régi ismerős, de olyan is, hogy az álomban történt dolgot jelnek vettem, így egy bonyolult ügyet sikerült lezárni. A legérdekesebbek azok, amikor az életben ismeretlen emberek az álmomban jó ismerősként jelennek meg, egy ismeretlen helyen és én akkor ott ezt természetesnek veszem. És sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy egy olyan barátról álmodok, aki már nincs köztünk, de az álomban vagy már meggyógyult vagy még beteg, de mellette vagyunk… ilyenkor kegyetlen dolog felébredni… De az élet megy tovább, és álmodo(zo)k tovább…