Több, mint 16 éve élek Budapesten, de elég sok olyan hely van, ahol még nem jártam. Ráadásul ezek főlátványosságok, olyanok, amik egy turista listájának első 5 helyén szerepelnek. Az egyik ilyen helyre jutottam el tegnap este egy nagyon jó és régi barátommal. Ő ritkán van Pesten és hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk, hogy megnézzük milyen a kivilágított Budapest. Végigcsorogtunk a pesti rakparton gyönyörködve a Várban, majd át a Lánchídon irány a Citadella. SOHA nem voltam még fent se nappal, se éjszaka. A feléig többször eljutottam már, de a tetejére még nem. Mivel ez egy nem betervezett program volt, így fényképező nem volt nálunk, de úgysem tudta volna visszaadni az én kis gépem azt a látványt: Vár, Lánchíd, Parlament, Bazilika, felettünk pedig a Szabadság-szobor. Megvártuk, amíg lekapcsolják a világítást éjfélkor, majd elindultunk felfedezni a Gellért-hegy egyéb “titkait”. Egy olyan Budapest makettet találtunk (talán bronzból), amin Buda királyfi és Pest királynő áll a Duna két partján és egymás felé nyújtja a kezét. Ennek a létezéséről se tudtam. Mint ahogy a Filozófiai kert is ismeretlen volt számomra. Nagyon jó érzés volt felfedezni, hogy mennyi érdekes és értékes dolog vesz minket körül. Hazafele beszélgettünk erről, hogy mindig külföldre akarunk menni, távoli dolgokat megnézni, felfedezni, miközben elég lenne csak körülnézni és megismerni azt, ami a miénk. Ezentúl törekedni fogunk arra, hogy olyan helyekre menjünk, ahol még nem jártunk, ennyi jár nekünk is…. És ezt nemcsak Budapestre értem. Bár kicsi ország Magyarország, de nagy is. Legalábbis ha arra gondolok, hogy mennyi helyen nem jártam még és milyen sok helyre szeretnék eljutni.

Megvan ez eheti új kedvencem….

Többször gondolkodtam már hogy írjak e erről a témáról, mert nem szeretek politizálni, de ez most nálam nagyon kiverte a biztosítékot. Szerintem abban minden magyarral egyetértünk, hogy még egy olyan köztársasági elnökünk nem lesz, mint Göncz Árpád volt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy találkoztam vele személyesen, kezet foghattam vele és a közös képet azóta is nagy becsben őrzöm. Elég magasra tette a lécet és ő volt az, akire mindenki úgy tekintett, mint az ország nagypapája. Majd jöttek az utódai, akikről szintén van véleményem, de elfogadtam, hogy ez van. Majd jött a mostani, aki nem tudom, hogy kiharcolta magának, vagy hogy érte ezt el, de sokan nem nézik jó szemmel. Az “uralkodása” elején azzal került címlapokra, hogy a helyesírás nem az erőssége, na de ez már extra gáz. Nem bonyolult szavak, nem olyanok, amit tényleg sokan elrontanak. Ráadásul lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy olimpiai bajnok.. csak azt felejtik el, hogy hogy lett az. Egy köztársasági elnökre a népnek fel kellene néznie, büszkének kellene lenni rá, példát kellene mutatnia a fiataloknak, öregeknek egyaránt és nem utolsósorban pártsemlegesként kéne viselkednie. Ez sajnos nem így van… de Magyarország, azért még így is szeretlek…

Nem is tudom hol kezdjem, bárcsak minden álmom így válna valóra. Ez a négy nap visszaadta az elveszett életkedvemet. Múlt hét elején még sál-sapka-kesztyű nélkül sehova nem indultam el, hétvégére pedig elég volt egy rövidujjú. Két napot otthon voltam, kb kint töltöttem az idő nagy részét, előhoztuk a kertibútor és Dórika (gyk a kutyánk) is megzakkant a boldogságtól, hogy végre kint van az egész család és vele is foglalkozik valaki. Hétfőn ebéd után visszajöttem, elővettem a futócipőmet és kimentem a Margitszigetre lefutni az idei első kört. Nem mondanám, hogy könnyen ment, ráadásul nagyon sokan voltak, kerülgetni kellett a sétálgató családokat, de várható volt, hogy a jóidő kicsalogat mindenkit. Este elmentünk színházba, a Tizenkét dühös ember című előadást néztük meg. Érdekes, csak ajánlani tudom, nagyon tetszett mindkettőnknek. Ma pedig a csajokkal (Elvira és Eszter) elmentünk kirándulni. Mivel már múlt héten jó időt mondtak mára, ezért mindenképp valamilyen kinti programot terveztünk, nekem pedig adott egy útvonal, amit már többször bejártam, még mindig nem unom, nekik pedig újdonság volt: Fogaskerekű – Úttörővasút – János-hegyi kilátó – Libegő. Közbeékelődött a Normafánál egy rétesezés, ami eddig nekem új volt, pedig jártam már ott, de azt nem tudtam, hogy ilyen isteni finom rétest lehet ott kapni. A túra indulástól érkezik 6 óra volt, ami kellően lefárasztott minket, de jó volt a napon lenni. Mivel hétvégén tapostam is, futottam is, így most olyan izomlázam van mint már rég volt. Holnap pedig újra squash.. 🙂 Jön a nyár, muszáj belehúzni 🙂

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”