Egy esős vasárnap délután…

.. itthon ülök és nem csinálok semmit és jólesik. Úgy volt hogy Eszti barátnőmmel elmegyünk a Széchenyi fürdőbe, de ilyen szélben és esőben az embernek a kedve is elmegy mindentől. Igy marad a meleg lakás és a nyugalom. Már várom az esti filmet. Még soha nem láttam az Álljon meg a nászmenetet, és állitólag nagyon jó, úgyhogy a program megvan. Addig pedig még meg kéne írnom egy esszét az elmúlt két hónap konfliktuskezelési tapasztalataimról. Jó, mi? A konkrét eset(ek) már megvan, csak neki kéne esni. A határidő péntek volt és nem vagyok híres arról hogy kések, de most nem sikerült. Tegnap is dolgoztam, a jövő héttől pedig előre félek. Hóvégi zárás, új ember plusz párizsi tesztelés. Gyors út lesz mert szerda este megyek, csüt este meg jövök. Kicsit félek is tőle, sőt nagyon. A franciák szeretnek mindenbe belekötni és mindenben a hibát keresni, ezért inkább jól felkészülök mindenből és próbálok végig mosolyogni. Meg persze azért lesz fél napom sétálgatni. Bár lehet hogy erről már irtam.
Btw. Bene Katáról még nem láttam képet… látott már valaki? 🙂

Gratula!!

Ma újabb csemete látta meg a napvilágot. Ezúton is gratulálok Bene Katának és nem kevésbé anyukájának, Zsuzsikának 🙂
Remélem hamarosan képet is látunk róluk 🙂
Elfelejtettem, de ha már itt a gratulációkról van szó akkor gratulálok Boldizsár Eszternek és anyukájának Kozinak is 🙂 Gyűlnek itt a gyerekek, csak győzzük követni 🙂

Merengős…

Az előző bejegyzést muszáj voltam berakni mindenféle kommentár nélkül. Ahogy olvastam, éreztem hogy nagyokat nyelek és ha nem figyelek akkor a könnyem is kicsordul… ha már egy embernek eszébe jut ez a kis szöveg mielőtt vezetés előtt inna, akkor már megérte.

De inkább térjünk rá a vidámabb dolgokra.. a héten nagyon sok döntés állt a hátam mögött. Volt egy ami sürgetett és amit nagyon nehéz volt meghozni és ez pedig a munkámmal kapcsolatos. Maradjak a megszokott helyemen, a megszokott csapatommal, a megszokott munkám mellett, vagy bevállaljak e valami újat. Hát meghoztam a döntést. Maradok. Sokat mérlegeltem, csináltam előnyök-hátrányok listát és úgy voltam vele, hogy van elég komplikáció jelenleg az életemben, nincs szükségem még1re. Lehet hogy ez megfutamodás, meg gyávaság, de legalább egy dolog legyen ami biztos.

Ma amúgy ismét voltam kultúrálódni. Az Alexandra Pódiumot volt beszélgetés Alföldivel. El nem tudtam képzelni hogy tömeg lesz. Gondoltam hogy vasárnap este az emberek otthon voltak, de nem… már a liftből alig tudtunk kiszállni, végül a lépcsőre leültünk és ott hallgattuk, mert ugye látni esélyünk nem volt… de jót szórakoztunk 🙂 A hét lezárására tökéletes program volt 🙂

Elgondolkodtató…

“Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra.Megkértél,h ne rúgjak be,így nem ittam semmit.Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad.Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu,és a többiek gúnyolódtak is.Tudtam, hogy igazad volt Anyu,ésh neked mindig igazad van.A buli lassan véget ért,és mindenki hazaindult.Ahogy az autóhoz léptem,tudtam,h épségben haza fogok érni:nevelésed alapján-felelősségteljesen és büszkén!Lassan mentem Anyu,s bekanyarodtam egy kis utcába.De a másik sofőr frontálisan belémhajtott.Ahogy fekszem itt a járdán Anyu,hallom a rendőröket,hogy a másik sofőr ivott.És most én vagyok az,akinek ezért fizetnie kell!Itt fekszem,haldoklom!ANYU KÉRLEK SIESS!Hogy történhet ez velem?Az életem kipukkan,mint egy lufi!Körülöttem minden tiszta vér Anyu,legtöbb az én vérem.Hallom,az orvos azt mondja,h már nem tud segíteni rajtam.Csak azt akarom mondani Anyu,esküszöm,tényleg NEM ittam.A többiek voltak,akik ittak.A másik sofőr is ilyen buliban volt,mint én.Egyetlen különbség:ő volt az,aki részeg volt,én vagyok az,aki most meghal!MIÉRT isznak az emberek Anyu?Erős fájdalmaim vannak,mint a késszúrás,olyan erősek!A férfi,aki belémjött,fel-alá szaladgál,én itt fekszem…és haldoklom.Ő meg csak néz rám hülyén!Mondd meg a BÁTYÁMnak, hogy ne sírjon Anyu.És mondd meg APUnak,h legyen most bátor.Ha már a mennyországban leszek Anyu,írasd a sírkövemre:”Apja lánya”.
Valaki mondhatta volna neki,h ne igyon,ha vezet.Ha mondta volna neki vki,most nem kellene meghalnom.Már alig kapok levegőt Anyu,nagyon félek.KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.Mindig ott voltál,mikor szükségem volt rád!Mielőtt elmegyek,van egy kérdésem:NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN,MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?”
(Reszlet, egy lany utolso telefonbeszelgetesebol az edesanyjaval.)!

Próbáljuk megismertetni mindenkivel,h felfogják,mit is jelent mindez!!!!

Elfáradtam..

Pedig ma akartam írni. De nincs erőm.Sorry. Holnap beszámolok minden publikus dologról, ígérem.