Októberi melankólia..

Újra itt. Bizonyos szempontból minden ok, bizonyos szempontból pocsék minden. Nem szeretem ha valaki papol valamiről és ő pont az ellenkezőjét teszi. Pl osztja az észt az őszinteségről és akkor átlátszó dumával meg leráz. Mintha nem tudnám hogy hazugság az egész. Na mindegy, úgy látszik hogy a barátnak már nem kellesz ha nem azt csinálod amit mond,vagy nem úgy gondolkodsz és végre egyszer ellent mersz neki mondani. Pedig én nagyon szeretem őt, tényleg fontos a véleménye, tényleg egy hullamhosszon vagyunk, tényleg jókat röhögtünk együtt, de úgy látszik valami megszakadt, mert most már semmi nem az ami eddig volt. Én hiába próbálkozom, semmi reakció, csak hülye duma. Mintha a mellettem levő embertől nem tudnám meg, hogy az a kifogás amit nekem beadott nem igaz… Hát ennyi, ilyen dolgokról gondolkodom mostanában.

De jó dolgok is történtek. Ma pl nagyon jól indult a reggelem,mert msn-en két nagyon jó barátommal akadtam össze, az egyik Koreában van, a másik Vilniusban én meg itt Budapesten. És mégis összeakadtunk. Jókat vigyorogtam rajtuk 🙂

Utána meg lementünk Battára és kutyáztunk szinte egész nap. A kis dög annyira tudja hogy mikor hogy kell néznie, hogy ne haragudjunk rá. Bár a végére kifárasztottuk, de még akkor is imádnivaló volt amikor már csak vonszolta magát hogy minket kikísérjen. Hát így…

Édeskettes hármasban…

Láttátok már? Ha nem akkor itt az ideje. Bár tudom, nehéz rá jegyet szerezni, de megéri. És ha javasolhatom akkor az Alföldi-Oroszlán szereposztást válasszátok mert az hibátlan. Utoljára a Szerelem oh tetszett ennyire azt hiszem kb 10 éve, amikor még a kolesszal jártam színházba. Az volt a kultúrális élet. Volt olyan hét, hogy háromszor színházban töltöttem az estémet. Durva, mi? Most meg örülök ha évente kétszer eljutok oda. Mindig megfogadom hogy ezentúl sűrűbben fogunk menni, aztán valahogy sosem sikerül. Nehéz kiválasztani a darabot, utána macerás jegyet szerezni, meg a többi kifogás. De ez most nagyon jó volt. Ok, Alföldivel elfogult vagyok, ezt belátom, de aki nem az, annak is nagyon tetszett ahogy játszott, amilyen laza volt, amilyen profi. És Szonja tökéletes választás volt mellé. Mintha nekik írták volna.. szóval hajrá..

Megyek megint aquastepre. Másfél hónap után. Már várom, hogy mit fogok kapni a tanártól hogy ilyen sokáig kihagytam. De egyrészt túl sok minden történt az utóbbi időben, másrészt meg azért elég drága sport. Úgyhogy egy szava nem lehet… Pénteken meg mozi.. Megy a gőzős, mi meg megyünk megnézni.. majd írok arról is…

Fránya bacik…

Engem is elkaptak. Az volt a baj hogy nem láttam hogy jönnek, így nem tudtam se elég gyorsan futni, se feltankolni erőforrással. Hát most ők győztek, de nem sokáig, mert visszacsapok. Elkezdtem szedni lóadagban a C-vitamint, remélem gyorsan hat.
Most épp várok a Buy/Sell report futtatására. Tudom, ez senkinek nem mond semmit, csak nekem, de ha az meglesz akkor rekordidő alatt meglesz Franciaországra az összes statementem és recon-om.

Amúgy meg megyek haza, vagyis nem haza hanem az OTP-be, mert egy hét után végre sikerült megérkeznie a bankkártyámnak. Hihetetlen, hogy Százhalombattán múlt hét csütörtökön adták fel és Bp-re ma érkezett meg. Lassan már a hangomról megismernek, annyit telefonáltam. De úgy vagyok vele hogy ők egy szolgáltatást nyújtanak, ez pedig nem az a minőség ami elvárható. Ennyi idő alatt USA-ból hazaér a levél. Voilá Magyarország.